SZEMPONT
Dr. Szijjártó Lászlóval beszélgettünk arról, tényleg hatásos lehet-e a mostani járvánnyal szemben is a Magyarországon kötelező BCG-védőoltás.
SZEMPONT
Szerdán már-már egy normális napnak megfelelő forgalom volt az utcákon, és „ez nem egy jó jel” - mondta a kommunikációs akciócsoport vezetője.
SZEMPONT
A Nyelvtudásért Egyesület elnöke szerint ez a lépés szembemegy a kormány eddigi nyelvoktatási politikájával.
SZEMPONT
A kormányzónak hétfő óta minden nap azt kell közölnie, hogy az adott napon szedte a járvány a legtöbb halálos áldozatot.
SZEMPONT
A 11 milliós kínai nagyváros kezd magához térni a koronavírus-járvány és a hónapokig tartó vesztegzár után. A kínai kormányt azonban még mindig sok kritika éri a járványkezelés miatt.
SZEMPONT
Karácsony Gergely szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról, több kerület is készül a turisztikailag népszerű helyek környékén lévő parkolók lezárására.
SZEMPONT
Ez eddig a legmagasabb napi halálozási szám a szigetországban az adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
SZEMPONT
A kecskeméti kórház szülészete abban az épületben működik, amelynek egyes részeit járványügyi célra jelölték ki.
SZEMPONT
A járvány hatására a turizmus gyakorlatilag leállt, ezért a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra. Sőt, a panziók egy része is belépett erre a területre.
SZEMPONT
Nincs segítség és nincs együttműködés sem a tudomány megsegítésére a járvány alatt Európában – ezért távozik az EU tudománnyal foglalkozó testületének elnöke.
SZEMPONT
9 hónap múlva most akkor emelkedni fog a születésszám, vagy épp ellenkező hatása lesz a karanténnak? Válaszolt a szexuálpszichológus.
SZEMPONT
Az összezártság miatt minden olyan csontváz kiesik a szekrényből, amivel már régen kezdeni kellett volna valamit.
Népszerű
Ajánljuk