KÉK HÍREK
Az érettségitől is eltiltotta az észak-karolinai iskola igazgatója a lányt, aki egyébként az egyik legjobb tanuló az évfolyamában.
KÉK HÍREK
Korábban egy közlekedési balesetet is okozott. Végül a rendőrök és a vadászok közösen kapták el a - valószínűleg - vemhes állatot.
KÉK HÍREK
Szerinte nem abból lesz később topmenedzser, akit már 4-5 évesen idegen nyelvre, teniszre, úszásra tanítottak. Meg is indokolta, miért.
KÉK HÍREK
Mindössze 5 hetes a nyári szünet, néha még szombaton is bejárnak, ugyanakkor jóval fegyelmezettebbek a japán diákok.
KÉK HÍREK
A népszerű töritanár szándéka szerint a Jocó bácsi világa 2.0 az ÉLETről szól. Szombaton rendhagyó könyvbemutató is lesz, iskolaszínházi előadással egybekötve.
KÉK HÍREK
Egy londoni elit iskola a szülők beleegyezésével elkobozza a gyerekek elektromos kütyüit. Igen, még otthonról is.
KÉK HÍREK
Sznopek Zoltán zseniális könyvecskét szerkesztett, hogy az akkori tanítók munkáját segítse.
KÉK HÍREK
Néhány szülő nagyon kínos helyzetbe hozza gyermekét azzal, hogy nem megfelelően gondoskodik róla. Ez mind a társainak, mind a pedagógusoknak nagyon kellemetlen. Egy óvónő őszinte írása.
KÉK HÍREK
Néhány 'kihívó' szelfi miatt vonta felelősségre a tanárnőt az iskola vezetősége. A diákok azonban az ő pártját fogják.
KÉK HÍREK
Egy brjanszki iskolában heves vita tört ki a diákok és a pedagógusok közt. A beszélgetést rögzítették.
KÉK HÍREK
Az IMF párizsi irodájába küldték a robbanó levelet, és Grasse városának egyik iskolájában lövöldöztek is.
KÉK HÍREK
Nagyon kevés tanár foglalkozik a problémával, pedig kéne: a zaklatás fokozatosan az online térbe tevődik át, és súlyos lelki sérüléseket okoz a fiataloknak.
KÉK HÍREK
A Budapest Schoolban a hagyományos tanórák helyett témákat dolgoznak fel, és a gyerekek kreativitását, kritikai gondolkodását, nyelvtudását és számítógépes ismereteit fejlesztik.
KÉK HÍREK
A Mom with Five bloggerének három iskoláskorú gyerek kellett ahhoz, hogy eljusson oda: nem érdeklik az iskolai osztályzatok, végre a helyükön tudja kezelni a gyerekei érdemjegyeit.
Népszerű
Ajánljuk