SZEMPONT
Hosszas huzavona után született ítélet a kaposvári intézmény ügyében, ahol évek óta csak roma gyerekek tanultak, jóval átlag alatti színvonalon.
SZEMPONT
Az angol ötödikesek megmutatták, hogy így is lehet fogadni egy 'idegen' országból érkező gyereket.
SZEMPONT
Névtelenül vallottak olyan helyzetekről, amikor bármennyire is szerettek volna kimondani valamit, mégis magukban tartották.
SZEMPONT
Vivien osztotta meg a táskájáról készült képet a Pesten Hallottam csoportban. Rengeteg komment érkezett, és a lányt is sikerült megszólaltatnunk.
SZEMPONT
Már alsósként is 6 órájuk van, latin közmondásokat és az üvegházhatás fogalmát magoltatják velük.
SZEMPONT
Pénteken temették el azt a kitűnő tanuló általános iskolás fiút, aki néhány napja öngyilkos lett az iskolai kudarcok miatt. Az egész iskola próbálja rekonstruálni a történteket.
SZEMPONT
'Azt akarom, hogy a diákjaim tudják, legyenek bármilyen nagyok és varázslatosak a terveik az életre, mind sikerülhet' - mondja Kyle Hubler oregoni tanár.
SZEMPONT
A szabályzat meghatározza, hogy hányas fokozattal lehet vágni a gyerekek haját, aki ennél rövidebb vagy hosszabb frizurával érkezik, azt elkülönítik.
SZEMPONT
Néptánc, kórus, beszédek, igazgatói beszédek. Rengetegen töltik fel az ünnepségekről készült videójukat.
SZEMPONT
A pénteki iskolakezdés a tanároknak is pont ugyanannyira megterhelő, mint a diákoknak. Vendégszerzőnk írása.
SZEMPONT
Semmi nem utalt rá, hogy baj lesz, az apukája még egy 'iskolába indulós' fotót is készített reggel a 13 éves fiúról.
SZEMPONT
A régi és az újabb kötelező olvasmányokról megoszlanak a vélemények. De nagyjából elmondhatjuk, hogy az egyik főmumus: A kőszívű ember fiai. Vajon a modern kor ízlésének nem felel meg vagy 30-40 évvel ezelőtt is kiverte a biztosítékot? Erről mesél a rendhagyó történelemleckék blog szerzője.
SZEMPONT
Az Institut Le Rosey-ban 30 millió forintba kerül egy tanév, ám aki bekerül a szigorú felvételi után, annak királyi dolga lesz.
SZEMPONT
Miután elvették a sovány, szemüveges fiú ennivalóját az osztálytársai, lelocsolták őt málnaszörppel is.
Népszerű
Ajánljuk