KAPCSOLAT
Először a kényszer szülte a helyzetet, ám annyira bejött ez az életforma, hogy így tervezik leélni az életüket.
KAPCSOLAT
Szeto Daiját egy magazin buktatta le, de ő nem is tagadta, hogy viszonya volt egy másik nővel.
KAPCSOLAT
A férfi végső elkeseredésében hunyt szemet felesége félrelépése felett, annyira szerette volna megmenteni a házasságukat. Ő sem számított arra, mi lesz az engedélyezett félrelépésből.
KAPCSOLAT
A házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg - közölték egy közleményben.
KAPCSOLAT
A pár több közeli ismerőse is nyilatkozott, igaz, kicsit egymásnak ellentmondó dolgokat. De úgy tűnik, a szakítás végleges a rapper és gyermeke édesanyja között.
KAPCSOLAT
Megdöbbentő szerelmi háromszöges történet: „Az exem nyilvánosan bevallotta, hogy már akkor járt ezzel a nővel, amikor mi még házasok voltunk. A hűtlenségének részletei ott vannak az újságban”.
KAPCSOLAT
A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 23 százalékkal csökkent Magyarországon. De azért még bő 20 ezerrel kevesebben vagyunk idén is.
KAPCSOLAT
Az iskolai eseményen találkoztak először, több mint 20 év után jöttek össze, ma pedig már házasok.
Népszerű
Ajánljuk