KÖZÖSSÉG
A kilencéves James Brewster édesapjától kapta a kétkerekűt. Most, apja halálának évfordulóján, visszakapta a szeretett tárgyat.
KÖZÖSSÉG
Meglátta őket a gyerekük, amikor éppen szerelmeskedtek, de ha ez még nem lenne elég kellemetlen: a kicsi még a szomszédnak is elmesélte.
KÖZÖSSÉG
Jonathannak háromévesen veszett nyoma, de szülei nem adták fel a reményt. Erre a fordulatra azonban még ők sem számítottak...
KÖZÖSSÉG
Minden szülőnek van egy nagy félelme: vajon tiszteletreméltó, derék és boldog embert fogok nevelni a gyerekemből? Egy kutatás szerint az alábbi 8 jó tanács segíthet ebben.
KÖZÖSSÉG
Hat gyerkőcöt vittek el a híres francia étterembe, hogy egy több mint 50 ezer forintos, 7 fogásos vacsorát szolgáljanak fel nekik.
KÖZÖSSÉG
A kerekesszékes Andreának azt mondták első gyermeke születésekor: a GYED és a rokkantsági járadék kizárja egymást. Harcolni kezdett az igazáért.
KÖZÖSSÉG
Az egyiptomi állampolgárságú férfi magyar származású feleségével és gyermekével Cipruson élt.
KÖZÖSSÉG
Amíg az anyukák csajos délutánt tartanak, addig az apák baba-papa táncleckét vesznek. Így aztán mindenki jól szórakozik. Mi is.
KÖZÖSSÉG
Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a büntetőjogi felelősségük. Otthonukból vezették el őket bilincsben.
KÖZÖSSÉG
Megkapta az időpontot a műtétre, mely során végleg meddővé teszik az orvosok. Párja is támogatta a döntésben.
KÖZÖSSÉG
A kicsi alig volt több, mint három kiló. Hogy mi okozta a halálát, csak a boncolás után derül ki.
KÖZÖSSÉG
Vass Szilárd Dr. Bohócként a szombathelyi kórházban rendel. Egy célja van: hogy a gyerekek elfeledjék egy kicsit a valóságot.
Népszerű
Ajánljuk