KÖZÖSSÉG
Somogyi Piroskának nem született saját gyereke és a gyerekmentősöket sem ismerte személyesen, de élete utolsó szakaszában rájuk gondolt.
KÖZÖSSÉG
A gyászoló család egy levelet írt az RTL-nek: „A kisfiunk által egy másodperc alatt meghozott hibás döntés előtt mi is értetlenül állunk”.
KÖZÖSSÉG
A délutáni alvás után a gyerek arca be volt dagadva és az egész teste piros volt, még a szeme fehérje is. Mivel láza nem volt, ezért az óvónő azonnal az allergia elleni szer beadása mellett döntött.
KÖZÖSSÉG
A szülők nem kezdték el a saját termékeikkel etetni, nem kényszerítették mozgásra sem, megvárták, míg ő maga érzi úgy, hogy változtatnia kell.
KÖZÖSSÉG
A műsorvezető a közösségi oldalán dicsekedett el lánya sikerével, még az oklevelet is megmutatta.
KÖZÖSSÉG
A színésznő azt mondja, a környezetében azt tapasztalja, sokan a szerelem első hónapjainak lázában vállalnak babát, aminek aztán évekkel később csúfos kudarc lesz a vége.
KÖZÖSSÉG
Pénteken, iskolaidő után kezdte követni a suliból hazafelé sétáló gyereket, aki ijedtében a zebránál várakozó emberek közé menekült. Az édesanyja feljelentést tesz, a rendőrök figyelik a környéket.
KÖZÖSSÉG
Könyvet is írt a kalandjairól, és fontosnak tartja, hogy minden nő tudjon a szex szívgyógyító erejéről.
KÖZÖSSÉG
Az ukránok szerint oroszul tanítják ezeket a gyerekeket, és a történelmet is az ő szemszögükből tanítják nekik.
KÖZÖSSÉG
Az indiai házaspár szerint teljesen felháborító, hogy a fiúk már hat éve házas, de még mindig nem született gyerekük a feleségével.
KÖZÖSSÉG
Egy nap majd elárulja a gyerekeinek, mivel foglalkozik, nem szeretné ugyanis, hogy azt higgyék, szégyelli a munkáját.
KÖZÖSSÉG
A roboton valósághűen gyakorolhatják az orvosok a gyermekgyógyászatot, ugyanis szimulálja a gyerekek mozgását, ficánkolását.
KÖZÖSSÉG
Guszti öngyilkossággal való fenyegetőzése után a színész felesége azt mondta, férjénél az tette be a kaput, hogy a kisfiú úgy fogalmazott: ugyanúgy szereti, mint a másik apukáját.
Népszerű
Ajánljuk