SZTÁRVILÁG
A családnak csak a gyász maradt karácsonyra. A nagymama szerint az anyának pszichológusra van szüksége a történtek feldolgozásához.
SZTÁRVILÁG
A feleség azt hitte, influenzás, majd kiderült, hogy agyvelőgyulladása van, amiből már nem tudott felépülni.
SZTÁRVILÁG
Hogy rímelnek a múlt szörnyűségei a ma bűneire? Mennyire nehéz érvényesülni nőként az irodalomban? Többek között erről kérdeztem a Marlenka szerzőjét.
SZTÁRVILÁG
Özvegye megtörten nyilatkozott a végső búcsú után: 'Már csak egyedül fogok az ünnepi asztalnál ülni.'
SZTÁRVILÁG
Egy óvónéni történetéből kiderül, nem az a legfontosabb, hogy milyen sírra tesszük a virágot. Ha a szívünkben tovább él, akit szeretünk, megnyugvást találhatunk.
SZTÁRVILÁG
Senkinek nem beszéltem az utolsó fél óráról, amit kettesben töltöttem veled. Azt hittem, szívinfarktusom van, be voltam nyugtatózva, te pedig talán már ott sem voltál. Mégis úgy szorítottuk egymás kezét, mint hajdanán, a falusi búcsú repülő csónakhintájában.
SZTÁRVILÁG
A veronai buszbaleset hős tanárát ott helyezik örök nyugalomra, ahol a tragédiában elhunyt gyermekeit.
SZTÁRVILÁG
A 30 éves brit nő kisfia bölcsőhalált halt, az anya pedig képtelen volt túltenni magát gyermeke elvesztésén. Az őt ért trauma késztette arra, hogy más szülőknek segítsen.
SZTÁRVILÁG
A tragédia teljesen váratlanul történt - a férfi másnap kapta volna meg kaminos jogosítványát is, ami nagy álma volt.
SZTÁRVILÁG
Valóságos fáklyaként világítottak a szavai olyan helyzetekben, amikor azt éreztük, hogy sötét erdőben járunk, és nem találjuk a kivezető utat.
Népszerű
Ajánljuk