KÖZÖSSÉG
A 62 éves korában elhunyt művésznőt többek között a Cha-Cha-Cha, az Elcserélt szerelem, A kör négyszögesítése, a Szeleburdi vakáció című filmekben és a Szomszédok sorozatban is láthattuk.
KÖZÖSSÉG
Az írónő fia 2016-ban hunyt el Máltán egy tragikus balesetben. A többrétegű regény a Librinél jelent meg.
KÖZÖSSÉG
A jelenlévők szerint a népszerű művészen egészen a koncert végéig nem látszott, hogy bármi baja lenne.
KÖZÖSSÉG
Bálint soha nem adta fel. Ez volt az utolsó üzenete is. Még a kórházban is azon járt az esze, hogyan segíthetne másokon. Barátai próbálják megvalósítani az álmát.
KÖZÖSSÉG
91 éves korában érte a halál. Donnertől számos színész és kolléga búcsúzott a közösségi médián, Spielbergtől Mel Gibsonig.
KÖZÖSSÉG
A lány fékezés nélkül letért az útról, árokba hajtott, majd egy fának csapódott. Vasárnap belehalt súlyos sérüléseibe.
KÖZÖSSÉG
A hazai közönség leginkább a Trónok harcának köszönhetően ismerhette, de volt az Év buszvezetője is a BKK-nál.
KÖZÖSSÉG
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa nagyközség saját halottjának tekinti az édesapát és családját.
KÖZÖSSÉG
Viktor a hétfői edzésen esett össze. Társai azonnal elkezdték az újraélesztést és a mentők is hosszan küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni. A tragédiát a fiú szülei is végignézték, sőt barátnője és testvére is látták, hogy mi történik.
KÖZÖSSÉG
Orbán Viktor, Áder János és Kövér László is részt vett a szertartáson. A nemzet művésze május 29-én hunyt el, 79 évesen.
KÖZÖSSÉG
A mentők kiérkezését követően hosszú ideig küzdöttek az életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.
KÖZÖSSÉG
Dalnoki Szilárd a párt Zala megyei képviselője, megyei alelnöke, a nagykanizsai alapszervezet elnökségi tagja volt.
KÖZÖSSÉG
Többek közt özvegye, egykori szövetségi kapitánya és UVSE Vízilabda Sportegyesület is posztolt róla a szomorú évfordulón.
Népszerű
Ajánljuk