KÉK HÍREK
A férfi még péntek reggel indult dolgozni Dorogról a fővárosba. Továbbra sincs magyarázat arra, hogy mi történhetett vele.
KÉK HÍREK
Súlyos betegségen esett át az elmúlt két évben. 75 éves születésnapja alkalmából májusra nagy koncertet tervezett.
KÉK HÍREK
A gyódi férfi két kislányt hagyott hátra maga után. Felesége szerint nem biztosítottak neki megfelelő védőruházatot, ez is hozzájárulhatott a halálához.
KÉK HÍREK
Napok óta életveszélyes állapotban volt. A 17 éves sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
KÉK HÍREK
A színész otthonában lett rosszul még márciusban, most került nyilvánosságra a halotti anyakönyvi kivonat.
KÉK HÍREK
Nyugdíjazása után Csíkkarcfalván élt, és gyógynövények termesztésével, gyűjtésével, illetve feldolgozásával foglalkozott.
KÉK HÍREK
2010 és 2019 között volt polgármester, azóta képviselőként volt tagja a város közgyűlésének.
KÉK HÍREK
Megtörten nyilatkozott a 44 éves férfi édesapja, aki elmondta: a félárván maradt négy gyerek közül hárman már tudják, mi történt az apjukkal.
Népszerű
Ajánljuk