MÚLT
Folytatódik a megújuló Közlekedési Múzeum és a Fortepan közös értékmentő munkája. Most újabb 1100 kép érhető el ingyenesen.
MÚLT
Gondoltad volna, hogy Arany Jánosról is készült fotó? Vagy azt, milyen kamasz volt Kosztolányi? Az alábbi válogatásban még több hasonló érdekességre bukkanhatsz.
MÚLT
Léggömbök, ejtőernyősök, helikopterek és repülőgépek - Dobó Maitz Petra számolt be a rendezvényről.
MÚLT
Ha nem voltál ott, vagy csak újraélnéd, nézd végig fotósunk, Mervai Márk legjobban sikerült képeit!
MÚLT
Nan Tien Temple gyönyörű környezetben fogadja a hívőket és az idelátogatókat. Lintz Gyula készített fotókat a helyszínen.
MÚLT
Mintha egy állandó karneválba csöppenne az ember, szól a zene, lobognak a ruhák az utcák felett, bulizik a nép. Ám vannak csendesebb helyek is, most ezeket mutatjuk meg.
MÚLT
Dunaújváros szélén áll ez a gyönyörűen felújított épület, melyet az 1900-as évek elején építettek.
MÚLT
1892 telén két férfi jelent meg a hóval borított Vérmezőn, vállukon furcsa deszkákkal. Először senki nem értette, mit akarnak.
MÚLT
Egy párizsi nő kimerészkedett az utcára egy nappal a terrortámadás után, és lefényképezte amit látott.
MÚLT
Soós Bertalan fotós Lefotózlak nevű oldalán a főváros arcait örökíti meg: embereket, épületeket, hangulatokat, egy különös nézőpontból.
MÚLT
Zsigmond Vilmos első önálló kiállítása nyílt meg pénteken a Ludwig Múzeumban, ahol ő kalauzolt körbe minket.
MÚLT
Virágba borult minden. Ha megnézitek a képeket, már tudni fogjátok, mi legyen a vasárnapi programotok.
Népszerű
Ajánljuk