HÍREK
A DK elnöke a Facebookon reagált erős kijelentésekkel a kormánypárt sokmilliós videós kampányára, amelyben Karácsony Gergelyt próbálják összemosni a korábbi miniszterelnökkel.
HÍREK
Tudatosan, előre megtervezték: a főpolgármester szombati bejelentése után pár órával már el is indult a kampány. Méghozzá úgy, mintha egész pályás letámadás lenne a cél.
HÍREK
A polgármester szerint minden egyes dunaújvárosinak százezer forintjába kerülne, ha létrejön a kormány terve, és megvalósul a különleges gazdasági övezet a térségben.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere egy kampányrendezvényen arról is beszélt: a Fidesz szerinte korruptabb rendszert épített fel, mint amilyen Románia bármikor volt.
HÍREK
Nem bonyolították túl a dolgot, minden mögött Gyurcsány áll. Úgy néz ki, hogy a választásokig ez lesz a párt meghatározó állítása az ellenzékről.
HÍREK
A józsefvárosi polgármester szerint „nyomott áron belvárosi és más értékes lakásokhoz juthat a NER-közeli csókosok hada.”
HÍREK
A piaci ár töredékéért is tulajdonjogot szerezhetnének Budapest egyik legdrágább kerületében, ha átmegy egy frissen benyújtott törvénymódosítás.
HÍREK
A közvéleménykutató szerint ehhez hozzájárulhatott a kormányzati járványkezelés pozitívan alakuló megítélése is.
HÍREK
A Fidesz politikusai reagáltak a főpolgármester Orbánról szóló kijelentésére. Volt, aki a magasságát tette szóvá, és volt, aki az angol nyelvtudását hiányolta.
HÍREK
Kétszer olyan erős a társasházban élőknél az ellenzéki összefogás, mint a Fidesz. A kertes házak lakói a kormánypártok felé húznak.
HÍREK
A fideszes politikus mintha végig a sokat vitatott kormányzati vakcinastatisztikákról beszélt volna, mikor az 'oltásellenes baloldal' összehasonlításait bírálta.
HÍREK
A cég tulajdonosa egy másik cégben üzlettársa is volt korábban Kovács Sándor fideszes parlamenti képviselő feleségének.
HÍREK
Milyen veszéllyel jár alapjogaink gyakorlására és a kormányzattal szembeni kritikus vélemények megfogalmazására a T/15997. számú törvényjavaslat elfogadása? Az Eötvös Károly Intézet álláspontja.
HÍREK
Lázár János előzőleg azt közölte, hogy szerinte párttársa a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását.
HÍREK
Aradszki András 50 napot töltött lélegeztetőgépen, utána még hónapokig lábadozott. Orbán Viktor külön is köszöntötte.
HÍREK
Hubay György szerint nem először adja a kormány alapítványok kezébe a nemzeti vagyont, és nem véletlenül.
Népszerű
Ajánljuk