HÍREK
A parlament kormánypárti többsége megszavazta a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány létrehozását. Az intézmény ingyen kaphatja meg a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit.
HÍREK
A törvény a műemléki épületben lévő vagy az eddig elidegenítési tilalom alatt álló lakásokra vonatkozik.
HÍREK
A Fidesz-KDNP mellett jobbikos képviselők is igennel szavaztak, a többi ellenzéki párt bojkottálta a szavazást.
HÍREK
„A gyűlöletkeltés, bármelyik társadalmi csoport emberi méltóságának a szándékos megtiprása, az önkormányzati vagyon kiárusítása és az ország Kínának való kijátszása nem kormányzás, hanem uralkodás” - írja a főpolgármester.
HÍREK
A kormánypárt nem először reagál a volt miniszterelnök nevével az ellenzék programjára vagy személyi összetételére.
HÍREK
Több kormánypárti politikus is arról posztolt az utóbbi időben, hogy sok a dugó, nehéz közlekedni a fővárosban. A Fidesz kampányt is indított Karácsony Gergely egy kiragadott mondatával. Erre reagált most a főpolgármester.
HÍREK
Az igazolvánnyal szabadon lehet utazni az EU határain belül, de csak azoknak, akik az EMA által jóváhagyott oltást kaptak. A Momentum nemmel szavazott.
HÍREK
Horváth István, a szekszárdi trafikügy egyik főszereplője és családja milliárdos cégbirodalmat épített ki közel egymilliárd forintnyi uniós támogatással.
HÍREK
Szerinte fel kell mutatni az érveket és a társadalmi akaratot ebben az ügyben, akkor is, ha a kormány a szőnyeg alá szeretné söpörni.
HÍREK
Az MSZP azzal vádolja Soproni Tamást, hogy összefogott a Fidesszel. A polgármester válaszában viszont egy ingatlanügyre utalt, amelyben szerinte a szocialisták is érintettek.
HÍREK
Az erről készült fotó eljutott Baranyi Krisztinához is, ő pedig megosztotta a közösségi oldalán. Egyben üzent a Fidesz-KDNP szavazóinak is.
HÍREK
'Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre' - a mottója a megmozdulásnak. Az eseményen Karácsony Gergely is felszólal.
HÍREK
„Elvesztették a józan eszüket” – így reagáltak a Fudan Egyetem körüli utcaátnevezésre a kormánytagok
A Fideszes politikusok viccnek és provokációnak tartják Baranyi Krisztina akcióját.
HÍREK
A korábbi éveket is jól zárta a közmédia egykori intendánsának cége, bár az nem teljesen világos, pontosan mivel is foglalkoztak.
HÍREK
A miniszterelnök elmondta, ő képviselőként tényleg bérből és fizetésből él, és azután sem fog tőkejövedelemből, ha elveszíti a választást.
HÍREK
A Fidesz-KDNP támogatottsága a korábbi csökkenés után kis mértékben növekedni kezdett a friss felmérés szerint.
Népszerű
Ajánljuk