HÍREK
A megkérdezettek 42 százaléka szerint egy mostani választáson a Fidesz nyerne, 39 százalék szerint pedig az ellenzék.
HÍREK
Halász János ezzel támasztja alá, hogy igenis szükség van a kisgyerekek nemátalakító műtétje elleni népszavazásra.
HÍREK
Simonka György volt cége ráadásul a saját maga által kezdeményezett törvénymódosítások alapján kerülte volna el a pénz megfizetését.
HÍREK
Egy magánnyomozó által készített kész jelentés 1-1,5 millió forint között mozog a lap szerint.
HÍREK
A zenész Szabad Európának adott interjújában azt is elmondta, 2015 után azért kezdett politikával foglalkozni, mert a politika is „foglalkozott” vele, mikor letiltották az állami médiában.
HÍREK
Több ellenzéki politikus is a Facebookon reagált Kövér László azon kijelentésére, miszerint az ellenzék a legfőbb nemzetbiztonsági kockázat.
HÍREK
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint az, aki az előválasztás után jelentkezik, az az ellenzéki szavazók megosztására törekszik.
HÍREK
„Ilyen arányban vezetni a választások előtt, ez a legveszélyesebb dolog, ami előfordulhat” - véli a miniszterelnök.
HÍREK
Többek között ara hivatkoznak, hogy a vírus még mindig itt van és a negyedik hullám kiszámíthatatlan.
HÍREK
A Párbeszéd politikusának nagyon nem tetszik, hogy a kormány most 200 millió forintért semmisíti meg a lejárt teszteket.
HÍREK
Megvették, tárolták, de ahelyett, hogy ingyen felhasználták volna, most fizetnek, hogy megszabaduljanak tőlük.
HÍREK
Kövér László egy verset felidézve üzente a fiataloknak, hogy nekik kell a normális Európa eszményét átvinni a túlsó partra azzal együtt, hogy akár nekik is kell újjáépíteni ezt a túlsó partot.
HÍREK
A Nemzeti Választási Irodától pedig azt követelik, hogy tegyék közzé, az adott napon egy-egy településen és egy-egy országgyűlési egyéni választókerületben hány választásra jogosult polgárnak van lakcíme.
Népszerű
Ajánljuk