SZTÁRVILÁG
Sokak szerint az új dalában a Fidesz mellett kampányol. Korábban elmondta a zenész, hogy nem fideszes, sőt inkább a baloldali gondolkodás áll hozzá közelebb.
SZTÁRVILÁG
Az április 3-i választás közeledtével egyre gyakoribb téma, hogy lesz-e vita Orbán Viktor és Márki-Zay Péter között. Jelenleg úgy fest, hogy nem lesz.
SZTÁRVILÁG
Fiatalos, lendületes Szentkirályi Alexandra határkerítést bemutató kisfilmje – csak éppen a háttérzene megválasztása nem volt ideális.
SZTÁRVILÁG
A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy minimális a mozgás a két politikai térfélen. Az ellenzék pedig nem tudta fenntartani a cselekvőképesség látszatát az előválasztás után.
SZTÁRVILÁG
Hidvéghi Balázs egy nyílt levélre reagált, amit 62 EP-képviselő írt alá. A levelet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek küldték, hogy teljes körű misszió felügyelje a magyarországi parlamenti választásokat.
SZTÁRVILÁG
A felmérés szerint az ellenzéki szavazóknak is csak 42 százaléka bízik a kormányváltásban.
SZTÁRVILÁG
„Nem hagyjuk, hogy a Fidesz kiárusítsa, kivéreztesse, feldarabolja Budapestet. Megvédjük a városunkat” - közölte a főpolgármester.
SZTÁRVILÁG
Még sosem volt olyan, hogy a választások napján tartottak volna népszavazást, most mindkettő április 3-án lesz.
SZTÁRVILÁG
Hollik István pár hónapja még biztos volt benne, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere, mostanra a jelek szerint meggondolta magát.
SZTÁRVILÁG
"Álljunk ki az emberek elé, mutassuk meg, milyen országot képzelünk el!" - üzente a Facebookon.
SZTÁRVILÁG
Rotyis Bálint szerint az emberek érdekeire sincsenek tekintettel a baloldali pártok, szemben a Fidesszel.
SZTÁRVILÁG
A Párbeszéd politikusa szerint ezután a jelenlegi kormányzó párt közepes méretűvé zsugorodhat össze, a helyén keletkező űrt pedig több jobboldali párt is be tudja tölteni.
SZTÁRVILÁG
Ha a járványban elhunytak hozzátartozói mind a legolcsóbb temetést választották, az állam akkor is közel kétmilliárd forintot keresett a gyászoló családokon a párt szerint.
SZTÁRVILÁG
Bíró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke még erősebb jogosítványokat kap a jövőben a végrehajtók kiválasztásakor.
SZTÁRVILÁG
P. Máriának csütörtökön megtartották a tárgyalását, ahol a fideszes politikus is szóba került.
SZTÁRVILÁG
Gattyán György hétfőn egy nyílt levélben kérte az ellenzéki pártokat, hogy egyeztessenek vele a javaslatairól.
SZTÁRVILÁG
A kínai vakcina idős embereknek való beadásáról ezt mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje: „Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb téma lesz, amiben elszámoltatás kell.”
Népszerű
Ajánljuk