HÍREK
A miniszterelnök háborús hasonlatokkal teli beszédét Brüsszel-ellenes kirohanások tarkították, de egyelőre nem hirdette meg az Európai Unióból való kilépést. Szerinte „az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek.”
HÍREK
Dollárbaloldal, „Budibáró”, Győzike – a Fidesz tisztújító kongresszusán volt minden, mint a búcsúban
Semjén Zsolt szerint a Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar történelem és az Európai Unió legsikeresebb konstrukciója. Az ellenzékről alkotott véleményét egy zsidó viccel fejezte ki.
HÍREK
A Momentum aktivistái akcióztak a Hungexpónál, ahol a fideszes vezetők zárt körben értékelik az elmúlt két év eseményeit, illetve döntenek a kormánypárt elnökének személyéről is.
HÍREK
Ez akár jó hír is lehet, azonban mindeddig az okosóra programban a várakozási idő jóval több volt, mint hat hét. Átlagosan 90 napot is várni kellett ezekre az eszközökre.
HÍREK
A volt államtitkár szerint most választóvonalhoz érkezett a magyar közélet. Át kell gondolni, mit lehet bemutatni egy kiállításon, mi a különbség a cenzúra és a korhatár-besorolás között.
HÍREK
„A pénz jön onnan is, innen is” – hallatszódott a háttérben, miközben a koreai világsztár a klip egyik jelenetéről beszélt.
HÍREK
Elkészült a szuverenitásvédelmi törvénycsomag, amellyel a kormánypártok példát akarnak statuálni azokon, akik külföldi érdekekért „elárulják a hazát”. Az uniós tárgyalások miatt egyelőre még kivárnak a parlamenti benyújtással.
HÍREK
Akár több százezer egyéni vállalkozó is komoly gondba kerülhet, ha életbe a lép a kormány javaslata.
HÍREK
Remete Józsefnél nem először szakadt el a cérna a nagy nyilvánosság előtt. Ezúttal a poggyászmérőnél akadt nézeteltérése a helyi reptér alkalmazottaival.
HÍREK
A szakértő szerint az Európai Unió és az Orbán-kormányok viszonya most már leginkább egy rossz házasságra hasonlít. Rövidtávon ez biztosan nem vezet magyar kilépéshez, de 5-10 év múlva egyre erőteljesebben vetődhet fel ez a kérdés.
HÍREK
Az MSZP XI. kerületi képviselője, Keller Zsolt az RTL Híradó műsorában szúrta ki képviselőtársát a rendezvényen. Ő szúrta ki Csernus Lászlót, a budapesti Fidesz tagját, aki jelenleg is önkormányzati képviselő.
HÍREK
A kálvinista Róma szerény gazdasági súlya ellenére óriási kormányzati támogatásokat zsákolt be, amitől azt várták, hogy stabil vára lesz a Fidesznek. Nem ez történt.
HÍREK
Nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva. Mindez nem véletlen, ugyanis a Fővárosi Törvényszék első fokon már kimondta, hogy a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak ki kell adnia a vízdíjra vonatkozó számításokat és javaslatokat.
HÍREK
Rengetegen kapnak halálos kórházi fertőzést Magyarországon, a kormány megpróbálja mindezt eltitkolni
A Direkt36 Telexen megjelent cikksorozatának első részéből kiderül, hogy évről évre több súlyos, akár halált is okozó kórházi fertőzésekről számolnak be a kórházak, de a valóságban még rosszabb a helyzet.
HÍREK
A Gulyáságyú YouTube-csatorna több tucat buszt videózott le, amik sorszámozva várták a miniszterelnök nézőit a beszéd után.
HÍREK
Bár a Fidesz 400 ezer támogatót veszített idén, a Medián ügyvezető igazgatója szerint a ciklus közepén nem szabad eltúlozni ezt a jelenséget. Hann Endre szerint minden probléma ellenére a Fidesznek megvan a biztos szavazóközönsége.
Népszerű
Ajánljuk