KULT
A teátrum új direktora Sztarenki Pál, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egykori művészeti vezetője lesz.
KULT
Az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltje szerint: „ha a hat párt úgy gondolja, hogy az ő pártkádereikkel töltik meg a parlamentet, akkor az az érzésem, hogy a választáson nem fognak nyerni”.
KULT
Korábban az MSZP mellett a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik is Tóth Csaba mellé állt.
KULT
Úgy vélik, hogy 'Orbán Viktor az Európai Tanács múlt heti ülésén világossá tette: egyértelmű szándéka kivezetni Magyarországot az Európai Unióból'.
KULT
A szocialisták nem nyelték le, hogy egykori elnökük a DK frakciójába ülne, ha mandátumot nyerne 2022-ben, Molnár nem tartja logikusnak és etikusnak a lépést.
KULT
Bármelyikük is nyer a választáson jövőre, leállítanák a Fudan egyetem és a Budapest-Belgrád vasútvonal építését – közölték.
KULT
Az ellenzéki pártok szerint a mai a hazugság és szégyen napja, ami a parlamentben zajlik, az a parlamentarizmus, a demokrácia megcsúfolása.
KULT
Hiller Istvánnak így csak az Új Világ Néppárt jelöltjével kell megmérettetnie magát az előválasztáson Budapest 16-os számú választókerületében.
KULT
A DK miniszterelnökjelölje szerint nem lehet megengedni, hogy a hatalom arra használja fel a teljes államigazgatást és a jogszabályokat, hogy barátait és családtagjait gazdagítsa.
KULT
Molnár Gyula 2018-ig volt a szocialisták vezetője, ha 2022-ben a parlamentbe kerülne, a Demokratikus Koalíció frakciójába ülne be.
KULT
Itt a közös ellenzéki programterv: igazságos, szolidáris, zöld, európai Magyar Köztársaságot ígérnek
„Ez a dokumentum arról szól, hogy hogyan lesz Magyarország olyan hely, amely Önről szól” – írják. Június végéig lehet véleményezni.
KULT
Hétfőn megkezdi az egyeztetést Dobrev Klárával, Jakab Péterrel, Fekete-Győr Andrással, Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel a közös kiállásról.
KULT
Jámbor András is megköszönte a tüntetésen részt vevőknek, hogy ennyien elmentek. Bízik benne, hogy egy év múlva elmondhatja, hogy 'hogy 12 év után elkergettük a Fideszt, elkergettük Orbán Viktort és bandáját'.
KULT
Szombat délután több ezren vettek részt a kínai Fudan Egyetem beruházása elleni tiltakozó demonstráción. Végignézheted a gyülekezést, a tömeg vonulását és a beszédeket is.
KULT
'Ha kell, odaláncoljuk magunkat, ha kell sátortábort építünk, de ez a terv nem fog így megvalósulni' - mondta Jámbor András a tüntetésen.
KULT
'Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre' - a mottója a megmozdulásnak. Az eseményen Karácsony Gergely is felszólal.
Népszerű
Ajánljuk