SZEMPONT
Az amerikai hatóságok szerint a QAnon áll az amerikai szélsőjobboldal radikalizálódása mögött, oroszlánrészük volt a Capitolium ostromában, és nem állnak le.
SZEMPONT
Könnyen meglehet, hogy a leköszönő elnöknek már nemcsak a Fehér Házban, hanem a Republikánus Pártban is meg vannak számlálva a napjai, miután több párttársa is megszavazta ellene a vádeljárást.
SZEMPONT
A Celebrating Americát szinte mindegyik amerikai tévé közvetíti, de az interneten is lehet majd követni.
SZEMPONT
Számos résztvevőt azonosítottak a szerdai felvételek alapján, a munkáltatóik azonnal reagáltak.
SZEMPONT
Joe Biden kormányzásának első időszaka zökkenőmentesnek ígérkezik, miután a törvényhozás mindkét házában demokrata többség alakult ki.
SZEMPONT
A leköszönő elnök túl sokszor sértette meg az álhírekre vonatkozó szabályokat, ráadásul tweetjeivel hergelte is a Capitolium ostromlóit.
SZEMPONT
Legalább 15 napig fennáll a szükségállapot a súlyos zavargások után az Egyesült Államok fővárosában.
SZEMPONT
Miniszterelnökök, államfők és az Európai Unió vezető tisztségviselői szerint sem elfogadható, ami történt, sokan Trump személyes felelősségét is felvetik.
SZEMPONT
A temetkezési vállalatok elutasítják a gyászoló családokat, mert nincs több hely a temetőkben.
SZEMPONT
Szakértők szerint a történelem eddigi legnagyobb, Egyesült Államok elleni hackertámadása lehet a mostani.
SZEMPONT
Nem az iráni atomfegyver, hanem a drónok okozzák a legnagyobb fejtörést Joe Bidennek a Közel-Keleten
Teherán több ezer kicsi okosfegyver gyártására képes, és a szaúdi olajmezőn demonstrálta is, ezzel mekkora károkat tud okozni.
SZEMPONT
Amennyiben a szenátus jóváhagyja a kinevezését, ő lehet az Egyesült Államok kormányának első őslakos tagja.
Népszerű
Ajánljuk