SZEMPONT
A New York Times szerint ez legalább akkora kihívás volt, mint a berlini légihíd kiépítése. Főleg lengyel és román légibázisokat használtak, majd a fegyverek szárazföldön jutottak el az ukrán városokba.
SZEMPONT
Az ukrán elnök azt mondta az amerikai törvényhozóknak: talán ez volt az utolsó alkalom, hogy élve láthatták őt.
SZEMPONT
A BBC, a CNN, az ARD és a ZDF is otthagyja az országot, miután szigorú törvényeket hoztak az újságírók munkájával kapcsolatban.
SZEMPONT
Antony Blinken úgy véli, egyáltalán nem vehető készpénznek az ukránok veresége, hiszen már most sem úgy alakul a háború, ahogy azt Putyin eltervezhette.
SZEMPONT
Oroszország washingtoni nagykövete elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja, hogy Lindsey Graham merényletet szorgalmazott az orosz elnök ellen a Twitteren.
SZEMPONT
Szergej Lavrov szerint Amerika most úgy rendeli maga alá Európát, ahogy annak idején Hitler tette.
SZEMPONT
„Szövetségeseinkkel együtt lezárjuk az amerikai légteret minden orosz járat előtt, folytatva Oroszország elszigetelését és további nehézségeket okozva ezzel gazdaságuknak” - mondta az elnök.
SZEMPONT
Az amerikai kormány ezzel a tavalyi katonai segélyeket is beleszámolva már több mint 1 milliárd dollár (324 milliárd forint) támogatást nyújtott keleti szomszédunknak.
SZEMPONT
Nyomós érvek szólnak amellett, miért nem kellene az Egyesült Államoknak beavatkoznia az orosz–ukrán háborúba. Mégis felmerülhet olyan körülmény, amely miatt Biden támadást indíthat.
SZEMPONT
„Egyedül Oroszország a felelős a támadás követelte emberéletekért és a pusztításért” - jelentette ki az amerikai elnök.
SZEMPONT
A szerb világelső biztosan lemarad az Indian Wells tenisztornáról, mert a szigorú amerikai beutazási feltételek nem engedik meg a belépést oltatlanoknak.
SZEMPONT
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a híresztelések ellenére részese a közös európai álláspontnak.
SZEMPONT
Anthony Blinken szerint „nincs értelme a találkozónak” Szergej Lavrovval, miután Oroszország csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába.
SZEMPONT
Joe Biden amerikai elnök korábban a gazdasági korlátozások mellett az orosz elnököt személyes szankciókkal is fenyegette.
SZEMPONT
Az EU, az USA, Franciaország, Nagy-Britannia és a NATO is elítélte Putyint, amiért katonákat küld az általa függetlennek elismert területekre, Biden elnök minden amerikai számára megtiltotta a kereskedelmet a régióval.
Népszerű
Ajánljuk