SZTÁRVILÁG
A lap úgy értesült, a miniszterelnök magához rendelte az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterét.
SZTÁRVILÁG
Azt is hozzátette, hogy az egészségügyben változtatni kell. Az első lépés az állami és magántulajdon szétválasztása lesz.
SZTÁRVILÁG
A DK országgyűlési képviselője szerdán találkozott volna a Honvédkórház parancsnokával, hogy beszéljenek az intézmény gondjairól, de parancsnok végül lemondta a megbeszélést.
SZTÁRVILÁG
A Honvédelmi Minisztérium szerint a betegellátás az intézményben folyamatosan biztosított.
SZTÁRVILÁG
Nemcsak pénzkérdés, hogy a magyar egészségügy Európa legrosszabbjai között van. A betegek elégedettsége sokszor nem is a tárgyi felszereltségen vagy a várakozási időn múlik, hanem azon, hogy milyen személyes bánásmódot kapnak.
SZTÁRVILÁG
Júniusban végeztek, elvileg fel is vették őket, de addig nem állhatnak munkába, amíg az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nem szerződik le velük. Eddig semmi sem történt.
SZTÁRVILÁG
Miközben az Állami Számvevőszék elnöke káosszal és anarchiával vádolja a kórházakat a gazdálkodásuk miatt, vécépapírügyben pont nincs igaza.
SZTÁRVILÁG
Nógrádban, Borsodban a legsúlyosabb a helyzet: néhol összesen heti négy órát rendel orvos.
SZTÁRVILÁG
Egyre több az öngyilkosság – pszichológusok mondták el, milyen jelekre kell nagyon figyelned.
SZTÁRVILÁG
A kutatásban 75 év alattiakat vizsgáltak. A mi helyzetünk helyzete a hetedik legrosszabb az Európai Unióban.
SZTÁRVILÁG
A kórház - a szűk keretükből - igyekszik újakat beszerezni, de ez kevés, így befogadnák a korszerűbb eszközöket. Máris sok felajánlás érkezett.
Népszerű
Ajánljuk