HÍREK
A főszereplő egy nagypapa, aki az ünnep előtt szorgosan nekilát edzeni, hogy aztán felemelhesse a kis unokáját a karácsonyfa tetejéig és közösen feltegyék a csúcsdíszt.
HÍREK
A 34 éves színésznő egy rendezvényen kapta el a vírust, már jobban van, de az esküvőjüket Nagy Ervinnel elhalasztották a járvány miatt.
HÍREK
A Háttér Társaság és a szivárványcsaládok közösségének új kampányának célja, hogy jobban megismertessék magukat és a jogi problémáikat a társadalommal.
HÍREK
Mint minden lista, ez is szubjektív. A szerző a tengernyi lecke közül három fontos dolgot mesél el, amit szülőként megtanult, biztatva az olvasót saját tapasztalatai átgondolására!
HÍREK
„A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi” - olvasható a Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett törvényjavaslat.
HÍREK
Több kedvezményt is igénybe lehet majd venni, ezek összege pedig már jelentős segítséget jelenthet a családoknak egy új otthon megteremtéséhez.
HÍREK
Az Ipsos legfrissebb kutatásából kiderül, hogy még a tavalyi 50 százalékos értékhez képest is jelentősen romlott a magyarok boldogságérzete 2020-ban. Most a magyarok 45 százaléka nevezte magát boldognak, vagy nagyon boldognak. Az 55 százaléknyi boldogtalan magyar közül 11 százalék nagyon boldogtalan.
HÍREK
Egymásnak és korábbi döntéseknek is ellentmondó módosításokat hozott a kormány az örökbefogadások szabályozásában. Szakemberek szerint lassan az egész helyzet átláthatatlan és érthetetlen.
HÍREK
A műsorvezető Kadarkai Endre műsorában többek között az édesapjával való viszonyáról és a gyerekkori emlékeiről is mesélt. De azt is elárulta, hogyan látja magát most.
Népszerű
Ajánljuk