EGÉSZSÉG
A ritka genetikai rendellenességgel született kislánynak ez volt az utolsó lehetősége arra, hogy kilátásai jobbak legyenek.
EGÉSZSÉG
A 20 éves fiú magára is tetováltatta annak a napnak a dátumát, amikor az egyik édestestvére megkereste üzenetben.
EGÉSZSÉG
Szerinte a kormány intézkedései mögött mély indokok húzódnak, amik figyelembe veszik az emberek alapvető szükségleteit.
EGÉSZSÉG
A film, amely Erőss Zsolt, a legendás hegymászó halála után 9 évvel készült el, valójában nem az ő hősiességéről szól, hanem arról, hogy felesége miként élte meg férje elvesztését, gyászát, és milyen utat tett meg utána.
EGÉSZSÉG
A népszerű tévés belefáradt, hogy csak nagyon kevesekkel sikerült értelmes párbeszédet folytatnia, ráadásul a családját is támadás érte.
EGÉSZSÉG
Két gyereke volt ott a halálos ágya mellett. Harryt megkérték, hogy Meghan nélkül érkezzen Balmoralba.
EGÉSZSÉG
A háromtagú család augusztus elején tért be egy bajai étterembe, de a tervezett családi ebédből végül rendőrségi ügy lett.
EGÉSZSÉG
A négyfős családot 211 napon át tartották fogva a röszkei tranzitzónában, az apát pedig napokig éheztették.
EGÉSZSÉG
A polgármester 3 millió forintért vásárolta meg a sváb parasztházat, a családnak pedig haladékot sem adott a kiköltözéshez.
EGÉSZSÉG
Egy ötgyermekes kolozsvári férfi abban kérte Orbán Viktor segítségét, hogy adja áldását a hatodik gyermekre. A felesége ugyanis csak akkor lesz hajlandó bevállalni. Erre válaszolt a magyar kormányfő.
EGÉSZSÉG
Bár elég nagy szabadságot kínál, sok gyerekes családot elriaszt a lakókocsis utazástól a túl szűk hely - ez a család nem tartozik közéjük.
Népszerű
Ajánljuk