KÖZÖSSÉG
A rendhagyó kezdeményezésről és együttműködésről, valamint az eddigi tapasztalatokról Lutár Balázst, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettesét és Mészáros Attilát, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatóját kérdeztük.
KÖZÖSSÉG
Az első negyedévben 80 millió helyett 31 millió adagra redukálják az Európai Uniónak szánt oltóanyagokat.
KÖZÖSSÉG
Jakab Ferenc virológus professzor szerint azért fontos a magyar vakcina fejlesztése, hogy az újabb járványokra gyorsabban tudjunk reagálni, mint a koronavírus esetében.
KÖZÖSSÉG
János hotelban kap szállást, ellátást. Tíz napig nem léphet onnan ki, de minden nap számíthat egy kis meglepetésre. A többi kamionosnak is ajánlják, hogy készüljenek fel hasonló helyzetre.
KÖZÖSSÉG
„A rendszeres tesztelés a megfelelő stratégia azokban a nehéz hónapokban, amíg a társadalom teljes átoltottsága meg nem valósul” – mondta a laboratóriumnak tekintett Ausztria oktatási minisztere.
KÖZÖSSÉG
Azt írta a fővárosi tisztifőorvos helyettese, hogy aki nem regisztrál, az önmagát zárja ki az oltandók köréből, mivel nem tudhatnak róla, hogy be akarja oltatni magát.
KÖZÖSSÉG
Gyakori a menekülés valami elől, és gyakran jelenik meg a víz az álmokban, a pszichoterapeuta szerint az agy így reagál a fulladásos tünetekre vagy félelmekre.
KÖZÖSSÉG
Nyitott koporsókban fekszenek az elhunytak, hogy minél többen elférjenek. A polgármester vizsgálatot rendelt el az ügyben.
KÖZÖSSÉG
A gyermekorvos végigtelefonálta a fővárosi oltópontokat, de nem sikerült jelentkeznie a vakcinára.
KÖZÖSSÉG
Kincses Gyula azt nyilatkozta, hogy az egészségügyben dolgozó kollégái sem tudják pontosan, hogyan kell jelentkezni, nem érzik a szervezettséget.
KÖZÖSSÉG
Így, egyszerre. Ez az év olyan volt, mint egy bántalmazó kapcsolat: kiből rettegést, kiből gyűlöletet, kiből apátiát, kiből erőt hozott ki. Egy ilyen kapcsolatból van kiút. Kérdés, hogy megtaláljuk-e 2021-ben. Vélemény.
KÖZÖSSÉG
Menjek. Ne menjek. Maszkban, maszk nélkül. Ketten, apám kis, vidéki garzonjában, huszonharmadikán, csak ő és én. Pár órányi, érinthetetlen szeretet. Jó, megyek.
KÖZÖSSÉG
Az ötvenéves, sportos pár nem hitte, hogy megfertőződhetnek, de a férfi nagyon megszenvedte a betegséget. Magyarországon kapták el a vírust, de Németországban volt a speciális kezelés. Már mindketten várják a vakcinát.
KÖZÖSSÉG
A ki nem mutatott, de a KSH adataiban szereplő többlethalálozásokkal számolva valószínűleg már most meghaladhatja a tízezret a járvány áldozatainak száma.
Népszerű
Ajánljuk