EGÉSZSÉG
Egy háziorvossal és egy pszichológus szakértővel beszélgettünk arról, kikre kell odafigyelni és milyen technikákkal vészelhetjük át a járványidőszakot.
EGÉSZSÉG
Zenetanárként állt be takarítani a mosonmagyaróvári kórházba Dudás Veronika. Gyerekosztályon dolgozik december óta. Megcsinálta a segédápolói villám-tréninget, azt reméli, hogy hamarosan a Covid-osztályon segíthet.
EGÉSZSÉG
A virológus még várna, és inkább a szennyvízvizsgálatok eredményeihez, valamint a járványadatokhoz igazítaná a korlátozások feloldását.
EGÉSZSÉG
A korábbi tiszti főorvos szerint a nyarat még maszkhordással és a távolságtartás betartásával kell végigcsinálni.
EGÉSZSÉG
A főpolgármester nem árulta el, melyik vakcinát kapta, csak annyit írt: „azzal, ami jutott”.
EGÉSZSÉG
A hagyományos légzéshez képest cigarettázáskor a kifújt füst mélyebbről jön a tüdőből, és nagyobb területen szóródik szét.
EGÉSZSÉG
A második oltáshoz kötnék az iskolák újranyitását a pedagógus szakszervezetek, attól tartanak ugyanis, hogy az első dózis még nem jelent kellő védettséget.
EGÉSZSÉG
Tavaly nyáron Magyarország is három kategóriába (zöld, sárga, piros) sorolta az országokat fertőzöttség szempontjából.
EGÉSZSÉG
Történet két elszánt oltási asszisztensről, a magyar egészségügy hepe-hupáiról, profizmusról, döccenőkről és arról, hogy a nyomulás mindig bejön.
EGÉSZSÉG
A hazánkba szállított Pfizer-BioNTech oltóanyag mennyisége már most megközelíti az 1,5 millió adagot.
EGÉSZSÉG
Az április 1-jén megkezdett oltások csak május elején kezdik az elvárt biztonságot nyújtani.
Népszerű
Ajánljuk