FELFEDEZŐ
A Budapesti Autósok Közössége Facebook-oldalán jelent meg a kép, amit egy olvasó fotózott a budaörsi Auchan parkolójában.
FELFEDEZŐ
Az Audi A8-ast csaknem egymillió forintért bérelték Dézsi Csaba András győri polgármesternek, aki visszaadta az autót, miután fény derült az esetre.
FELFEDEZŐ
A román család Ausztriába tartott két kisgyerekkel. Az autójukból azonban sűrű füst csapott fel, majd kigyulladt.
FELFEDEZŐ
Egy személyautó és egy kamion eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött kedd hajnalban.
FELFEDEZŐ
Az M0-st nem fizetőssé, hanem ingyenessé kell tenni, ezt kezdeményezték többször már a kormánynál, és újra megteszik - írta a főpolgármester.
FELFEDEZŐ
A milliárdos üzletembernek nemrég feltették a kérdést, hogy mit vásárolt utoljára, és egészen érdekes választ adott.
FELFEDEZŐ
A listavezetők közül ketten tudták növelni az eladásaikat tavalyhoz képest, míg a Suzuki erősen visszaesett.
FELFEDEZŐ
William Moldt egy bárból indult haza 1997-ben, de soha nem érkezett meg. A rejtélyes eltűnés 22 évvel később oldódott meg, pedig hosszú éveken át szem előtt volt a megoldás.
FELFEDEZŐ
A kocsi valószínűleg nekiütközött egy kis áteresznek a felhajtó mellett, ami felemelte a levegőbe. Így kötött ki a pennsylvaniai ház tetején.
FELFEDEZŐ
Természetesen a nő is ledöbbent azon, amit látott: egy autó áthajtott egy stoptáblán, majd egy vízelvezető árkon, a levegőbe emelkedett, és a házuk mellett landolt.
FELFEDEZŐ
Borsodnádasdnál szakadékba zuhant autójával egy család, három hónapos és ötéves gyerek volt a hátsó ülésen.
FELFEDEZŐ
A szülők a rendőröknek elmondták: a gyermek tőlük kapta meg az autó indítókulcsát, amíg ők néhány percre bementek egy üzletbe.
FELFEDEZŐ
Az ebek szörnyen elhanyagolt állapotban voltak, a közeli kifőzdéből hoztak nekik életmentő vizet.
FELFEDEZŐ
Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, az autó már teljes egészében égett, az elektromos akkumulátorainak hőfoka a tűz miatt elérte a 750 Celsius-fokot.
FELFEDEZŐ
A csecsemő eltűnését július 10-én jelentették be Harlow szülei. A hatóságok először eltűntnek nyilvánították, majd megkezdték a keresését, de végül nagyjából 14 óra elteltével megtalálták az autóban a gyereket.
FELFEDEZŐ
A rendőrség összesítése szerint a legtöbb közúti baleset még mindig gyorshajtás miatt történik. A hatóságok most mindent megtesznek a megelőzés érdekében.
Népszerű
Ajánljuk