A NAP SZÉPE
Alig van már hova, de még szeretne magára tetováltatni Amber Luke, aki mellplasztikára is készül.
A NAP SZÉPE
Hat órán keresztül műtötték a 17 éves lányt, akiről kiderült, hogy előszeretettel fogyasztotta el a saját haját.
A NAP SZÉPE
Barátnője ölte meg a 9. hónapban lévő várandós nőt, mert megszállottan szerezni akart magának egy gyereket.
A NAP SZÉPE
Kiderült, hogy olyan erős idegméreg, amely kómához hasonló állapotot idéz elő, és minden használatkor károsítja az agyat. A szer használói akár órákig is haldokolhatnak.
A NAP SZÉPE
A ’80-as évek hírhedt sorozatgyilkosa, Pándy András szeretőjével, azaz saját lányával karöltve megölte két feleségét, valamint két saját és két nevelt gyermekét.
A NAP SZÉPE
A modellként is dolgozó Peleskey Bence eddig sem rejtegette a tetoválásokkal teli testét.
A NAP SZÉPE
Az adósságuktól akartak megszabadulni, ezért megfojtották, majd elásták a férfit. Az áldozat pénzét elvették, az értékeit pedig eladták.
A NAP SZÉPE
Mátyás a Kőröshegyi völgyhídon autózott csütörtökön, mikor hirtelen megállt és levetette magát a mélybe.
A NAP SZÉPE
Azt hitték, a közös kis titkuk marad, ehhez képest a felvételt már több mint 3 millióan látták. Erre mondják, hogy kínos...
A NAP SZÉPE
A nyugdíjas farmer női parókát, kabátot és napszemüveget öltve osont be a temetőbe az állattetemekkel, hogy senki ne fogjon gyanút.
A NAP SZÉPE
Az áldozatok feldarabolt és zacskókban elásott maradványaira még 2018-ban bukkantak rá. A szlovák-magyar nyomozócsoport közösen dolgozott azon, hogy a darabolós gyilkosokat elfogják.
A NAP SZÉPE
Jó nagy zajt csapott, így aztán az is végigröhöghette az üldözést, aki amúgy békésen napozott volna a Teufelssee partján.
Népszerű
Ajánljuk