HÍREK
A helyszíni szemle során már nem a rémisztő állapotok fogadták a polgármestert. A népegészségügyi hivatal képviselője megállapította, hogy az elhunytak egyike sem koronavírusban halt meg.
HÍREK
A 33 éves nő hazafelé tartott a gyerekeivel, amikor a támadó rávetette magát. Az ítélet még nem jogerős, a kamasz védője részben enyhítésért fellebbezett.
HÍREK
Így reagált arra, hogy a halottas házban nyitott koporsókban, egymásra halmozva fekszenek a halottak.
HÍREK
Nyitott koporsókban fekszenek az elhunytak, hogy minél többen elférjenek. A polgármester vizsgálatot rendelt el az ügyben.
HÍREK
A gyerek bűne annyi volt, hogy sírt. Az édesanyja is tudott a bántalmazásokról, mégsem szólt senkinek.
HÍREK
Egy hónapja nagy port kavart, hogy a katolikus egyház fejének oldala egy erotikus képet lájkolt. Most megint egy szexis fotónál tűnt fel a neve.
HÍREK
A kisfiú elszenesedett maradványait a később érkező szülők találták meg a ház mellé dobva. Megrázó tartalom, csak erős idegzetűeknek!
HÍREK
Fejenként napi 1200 videót kellett végignézni válogatott témákban az állatkínzástól kezdve a gyerekek elleni erőszakon át a vérfertőzésig bezárólag.
HÍREK
Először csak az interneten keresztül játszottak egymással, aztán a férfi megkereste a gyereket és találkozóra is hívta.
HÍREK
Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem sem a homoszexuális hajlamain, sem a népén nem sok sikerrel uralkodott. A törököket hazánkból kiűző, méltán elismert Savoyai Jenő herceg azonban nyíltan vállalta másságát.
HÍREK
Eddig gyakorlatilag bárki bármit le- és feltölthetett – ezzel együtt ellenőrzés és következmények nélkül terjedhetett rengeteg kifogásolható tartalom.
Népszerű
Ajánljuk