KÉK HÍREK
A bevándorlási hivatal szerint az asszony nem mond igazat, mivel a válásakor megadta a láthatási jogot a szerinte erőszakos apának.
KÉK HÍREK
A szükség az ötlet szülőanyja – vallja Helen Rankin, aki egy kellemetlen betegségnek köszönheti vállalkozásának sikerét.
KÉK HÍREK
'Egy éve minden hétvégén együtt vagyunk, de a barátai, családja ebből semmit sem látnak. Miért rejteget?'
KÉK HÍREK
Hála a Boney M-nek, mindenki ismeri a nevét. De a rengeteg pletyka miatt meglehetősen ködös sztorik terjednek róla.
KÉK HÍREK
Van a listánkban takonyfejű Voldemort, pszichopata Javier Bardem és természetesen Hannibal Lecter is.
KÉK HÍREK
Az 1945-ös budavári német menekülési kísérletre akartak emlékezni, de tiltó határozatot kaptak.
KÉK HÍREK
Amikor a lelkesedésből és a színes ceruzából meglepő eredmények születnek. Sok szeretettel ajánljuk a 'Fallikus szimbólumok gyerekrajzokon' című szakdolgozat szerzőjének.
KÉK HÍREK
A ma már 19 éves lány elmesélte, hogy keserítette meg az életét egy fotó. Saját példájával hívja fel a fiatal lányok figyelmét a kihívó képek küldésének veszélyeire.
KÉK HÍREK
Könnyed kortárs kalandok – így harangozták be a koncertet, és erre is készültem egy sűrű munkanap után. Magam sem hittem, hogy ennyire megérint.
KÉK HÍREK
Niki 9 évvel ezelőtt költözött Amerika legnagyobb városába. Zenei karrierjét nagyon tudatosan, fokról fokra építgette, de így is rengeteg buktatóval kellett szembenéznie.
Népszerű
Ajánljuk