KULT

Sztárbox: Curtisnek volt bátorsága Kokó zenéjére bevonulni, és csak az volt kérdés, milyen hamar fog kidőlni

Megvan a Sztárbox hazai történetének leggagyibb mérkőzése, de azért láthattunk szép bokszot is. Most is bebizonyosodott, hogy a felkészülés többet ér az önbizalomnál.


A Sztárbox harmadik adása több érdekességet is ígért.

Például Kabát Peti a kézsérülése miatt nem tudott volna ingbe szállni, orvosi utasításra adtak neki még egy hetet. Ezért két férfi nehézsúlyú mérkőzést láthattunk.

Az elmúlt egy hét egyik legforróbb Sztárbox témája Dobos Evelin sisakja volt. Egyesek csalást kiáltottak, pedig a műsor során már sokszor elhangzott, hogy a versenyzők maguk választhattak a rendelkezésre álló fejvédők közül.

Persze tudom, az efféle műsorokat mindig körbelengi a gyanú, de nem hiszem, hogy Kokó, a műsor supervisora kockáztatná a sportolói hitelességét azzal, hogy bármiféle svindlit támogat.

Tévés szemmel sem volna értelme az RTL-nek Dobos Evelint nemtelen eszközökkel segíteni: Sáfrány Emese jelen pillanatban sokkal jobban „eladható”.

A sztárversenyzők mellett most sem volt hiány sztárnézőkben, bár rájöttem, hogy kasztokat alkotnak. Vannak, akik csak feltűnnek a háttérben. Ők emelik az est fényét.

Aztán vannak azok, akiknek fél percre mikrofont dugnak az orra alá, és elmondhatják, kinek szurkolnak. Erős Antónia például Járai Kírának, Baronits Gábor Nyári Diának.

Na és vannak a legmenőbbek, akik odamehetnek Szujó Zolihoz. Oda születni kell, pontosabban részt kell venni valami olyan produkcióban, amit a csatorna épp promotálni szeretne. Puskás-Dallos Peti például azért kerülhetett a kiválasztottak közé, mert hamarosan indul műsorvezetésével a Legomasters, és ebből az alkalomból hozott is Szujó Zolinak egy legóból épített mikrofont és egy bögrét.

Körülbelül fél órába tellett, hogy eljussunk végre az első mérkőzésig. A különböző valóságshowkban lehet szavazni, pénzért.

Sosem fogom megérteni, miért költ valaki súlyos ezreket arra, hogy egy műsorba ne Pömpöm Pumpi nyerjen, hanem Bögyös Böbe, de biztos nagyon komoly, gyermekkori traumákban gyökeredző oka van.

Mindenesetre most is lehet szavazni, igaz, nem emelt díjas számon, hanem ingyen, online. Arra, hogy szerinted ki nyer. Szemmel láthatóan senki nem zavar, hogy tökmindegy, kire szavaznak többen, nem az nyer. Tehát végső soron semmi értelme.

Az élő adás bája, hogy olykor a műsorvezetők vicces bakikat követnek el. Szujó Zoli például a következőt bírta mondani Pintér Tenyáról:

„…ütközött már lovakkal, amelyek azért okoztak kellemetlen sérüléseket. Reméljük egyébként, hogy ma ez nem történik meg a ringben.”

Az igazsághoz tartozik, hogy Tenya lóháton vonult be a csarnokba. Tehát a matematikai esélye megvolt, hogy lóval ütközzön a ringben. Ezzel kapcsolatos humoros részlet: a lovat először nem tudták bevinni a csarnokba, fennakadt a fémdetektoron a patkói miatt.

Az első mérkőzést végül Tenya nyerte kiütéssel. Az Alfonzóra emlékeztető mérkőzésvezető kétszer is rászámolt az ellenfelére, és végül berekesztette a meccset. Ha Dobrády Ákos bírja még egy kicsit, akár fordíthatott volna, mert a deli dalos vitéz szemmel láthatóan elfáradt, lelassult. A következő körre persze még felszívhatja magát, de az itt látottak alapján se Árpa Attilának, se Brasch Bencének nincs különösebb félnivalója tőle.

Egy szerencsés híresség ismét odajutott Zoli mikrofonjához Prieger Zsolt személyében. Persze ez sem volt véletlen: a reklám után az Anima Sound System zenélt nekünk.

Következett a női mérkőzés Nyári Dia és Járai Kíra részvételével. A mezőnyből Kíra az egyetlen, akihez fűz személyes ismeretség. Bár a Sztárboxban szinkronrendezőként mutatkozott be, én színészként dolgoztam vele, ő volt az egyik hang az általam fordított Tini Nindzsa Teknőcök sorozatban. Így természetesen neki szurkoltam.

Kíra meglehetősen magabiztos volt a mérkőzés előtt, úgy vélte, Dia is tudja, hogy nem nyerheti meg ezt a meccset. Dia valamivel visszafogottabban nyilatkozott, fifty-fiftynek érezte az esélyeket.

Megjegyzem, nekem Kíra bevonulózenéje tetszett eddig a legjobban: Edith Piaf Je ne regret rienjét választotta, ami elsőre furcsának tűnhet, mivel egy kifejezetten lassú, bár feszültséggel teli számról van szó, de nagyon hatásos volt.

Ez volt az est legjobb mérkőzése. A hölgyek nagyon szépen bokszoltak. Nem voltak nagy, agyrázkódást okozó találatok, de sok szép, tiszta ütés bement, elsősorban Dia részéről. Végül a bírák pontozása alapján a Barátok köztből megismert színésznő keze lendülhetett a magasba. Kíra úgy értékelt utólag, hogy valamiért nem tudta kihozni magából azt, amit tud.

Az utolsó mérkőzés előtt Tolvai Reni, LuvOli és az autotune énekelt.

Arra jó volt, hogy feltüzeljék a harcikedvünket, néhány taktus után én magam is szívesen felmentem volna a ringbe, hogy szétüssek valakit. Jó, nem állítom, hogy sikerült volna, de az indulat megvolt hozzá. Pozitívum: én ebből a műsorból tudtam meg, hogy Kállay-Saunders András és Reni megint együtt vannak. Nem éltem hiába.

Következett Szegedi Fecsó és Curtis összecsapása, amely méltán indul a Sztárbox hazai történetének leggagyibb mérkőzése címéért. Curtis pontosan azt hozta, amit várni lehetett tőle, és amiért nekem sehogy sem sikerül megkedvelni. Nagy arc, nulla teljesítmény.

Például már-már büszkén közölte Csobot Adéllal, hogy míg ellenfele hetente hatszor edzett, ő talán összesen edzett ennyit. Párja, Judit el is mondta egyébként, hogy szerinte Curtis egyetlen esélye, ha fél perc alatt kiüti Fecsót, mert az állóképessége a nullával egyenlő.

Mindezek után pedig Curtisnek volt bátorsága a Carmina Buranára bevonulni, ami ugyebár Kokó bevonulózenéje volt a pályafutása során. Ezek után már csak az volt kérdés, milyen hamar fog kidőlni. Ehhez másfél menet kellett, úgyhogy legalább Juditnak megmutatta, hogy tévedett a félperces jóslattal.

Kifejezetten csúnya bokszot láthattunk, ha egyáltalán boksznak nevezhető. Curtis nekiesett Fecsónak, mint a cséphadaró, aki maga sem állt a helyzet magaslatán, persze lehet, hogy csak ellenfele szokatlan, sportszerűnek nem nevezhető stílusa zökkentette ki.

Minden esetre Curtis a második menetben elesett, és látszott rajta, teljesen jól érzi magát a földön, esze ágában sincs felállni.

Persze a propagandaválasz most is megvolt: erénynek próbálta beállítani a felkészületlenségét, és azt hangsúlyozta, milyen derekasan helytállt ahhoz képest, hogy nem volt ideje edzeni.

Ezzel viszont a férfi nehézsúlyban kialakult a középdöntő mezőnye. A következő fordulóban Árpa Attila, Brasch Bence, Pintér Tibor és Szegedi Fecsó mérkőzik meg. Hogy milyen párosításban, azt sorsolással döntik majd el. Őszintén szólva, jó lenne, ha Árpa és Brasch csak a szuperdöntőben kerülne össze, mert meglátásom szerint ők a súlycsoport esélyesei.

Jövő héten következik az utolsó negyeddöntő: Kállay-Saunders AndrásJózan László, Szabados Ági – Janicsák Veca és Rácz JenőKabát Peti összecsapás vár ránk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk