KULT

Sztárban sztár: Oláh Ibolya olyan volt, mint Korda György és Louis Armstrong szerelemgyereke Nacsa Olivér előadásában

A végéhez közeledik a műsor: van, akin látszik hogy elfáradt, mégsem feltétlenül az esett ki, akinek kellett volna.


Közel a vég, elérkeztünk a Sztárban sztár idei elődöntőjéhez. Miután a hét egyik bombahíre Tóth Andi és Marics Peti szakítása volt, nyilván mindenki azt várta, hogy csapódik ez le a műsorban. Spoiler: sehogy. Annál is inkább, mert állítólag ez még hetekkel ezelőtt történt.

Andinak nincs szerencséje ezzel a műsorral. Amikor versenyző volt, mindenki azt leste, lesz-e valami balhé Szabó Ádámmal, akivel előtte szakítottak. (Spoiler2: Nem volt.)

A közös szám után (Mabel: Crying on the Dancefloor) mindenki gratulált mindenkinek a Televíziós Újságíróktól kapott díjért – konkrétan Lékai-Kiss Ramóna, Tilla és Papp Szabi volt érintett, bár utóbbi csak a távol lévő Majka helyett vette át az elismerést.

Ez az utolsó adás, ahol a zsűri pontozhatott.

Gondoltam, ha eddig nem vették komolyan, nem most fogják elkezdeni, és igazam is lett.

Pedig most dupla lehetőséget kaptak, mivel a versenyzők két produkcióval léptek színpadra.

Trap kapitány a Måneskin Supermodel című dalával kezdte a show-t, szerintem elég jól utánozta Damiano Davidet, bár a zsűritagoknak volt hiányérzete. Andi, Rami és Peti szigorúan „csak” 9 pontot adtak, így Tibi összesen 47-et kapott.

Schoblocher Barbara Katona Kláriként kérte, hogy vigyük el, és szerintem sokan erős kísértést is éreznek erre. Sokszor mintha egy az egyben Katona Klárit hallottam volna, bár az igazsághoz tartozik, hogy egy-egy hamiskás hang is becsúszott. A zsűri nem győzte dicsérni, sőt, nem titkolták, hogy örülnének, ha Barbi nyerné a versenyt. Nem volt kérdés az 50 pont.

Oláh Ibolya következett a saját magának választott feladattal. Ibi kicsit olyan volt, mint Korda György és Louis Armstrong szerelemgyereke Nacsa Olivér előadásában. Viccet félretéve szórakoztató produkció volt, és persze tudom, milyen nehéz Satchmo stílusában énekelni, de nekem összességében nagyon paródia ízű lett. Azért megkapta az 50 pontot.

Valkusz Milán szemmel láthatóan nagy örömmel lényegült át Bon Jovivá. Elismerve, hogy Milán sokkal jobban énekel, mint én valaha fogok, ez egy gyengébben sikerült produkció volt. Bon Jovi hangja egyáltalán nem volt meg, de éneklésnek sem volt túl erős, sok hamis hanggal. Papp Szabi is hasonlóan látta: „Már a második verzénél elfáradtál, Milán.” Raminak sem tetszett, főleg, mivel ezt a dalt Milán választotta. Andi megvédte, így legalább megnyugodhattak azok a rajongók, akik attól féltek, a Petivel való szakítás miatt le fogja pontozni Milánt. A sok kritika ellenére Kökény Attila és Peti 9 pontot adott, Rami és Andi 8-at, és csak Szabi merte bevállalni a 7-et. A 41 pont azt jelentette, hogy Milán meglehetősen leszakadt az élmezőnytől.

Gubik Petra abszolút a verseny egyik esélyese,

akinek maga Wolf Kati segítette a felkészülést a Szerelem, miért múlsz? című örökbecsű sláger eléneklésére. Bevallom, ezt és a Vukot leszámítva nem is tudnék Wolf Kati-slágert mondani, pedig biztos van. Nem volt tökéletes produkció, de szerintem sokszor visszaköszönt azért Kati hangja. Papp Szabi állva tapsolt, Andi is elismerte az éneklést, de az utánzást hiányolta, Rami pedig a lazaságot. Szigorúan pontoztak, ami persze ennél a zsűrinél annyit jelent, hogy Petra 50 pont helyet „csak” 47-et kapott.

Ismét Barbara következett, ezúttal Doja Catként énekelte a Boss Bitch című örökzöldet. Nekem ez az a kategória, amikor hiába tökéletes az utánzás, az eredeti is hidegen hagy. Szerencsére Andi pontoz és nem én, mert neki ez a szám nagy kedvence. Andi és Rami szerint Barbi nagyon sok nőnek ad erőt azzal, hogy felvállalja a nőiességét és nem fél azt megmutatni. 50 pontot kapott, összesen az már 100.

Trap kapitány Karády Katalint választotta magának, és a Szomorú vasárnapot énekelte. Én először értettem meg, miért tartják ezt a dalt az öngyilkosok himnuszának, mert nekem is igen sötét gondolataim támadtak tőle. Molnár Tibi nagy kedvencem lett ebben a műsorban, és egyébként itt is komolyan vette a feladatát, beleadott mindent, de ahogy próbálta utánozni Karády kiejtését, vibrátóit, az inkább erőltetett volt, sem mint autentikus. Hamarabb eszembe jutott róla Latinovits Zoltán, mint Karády. A zsűri másik mozit nézett, röpült az 50 pont.

Valkusz Milán kötelező körként Salt-n-Pepát kapta. Jobban sikerült, mint Jon Bon Jovi, de azért nem olyan sokkal és a zsűri is így látta. Most 44 pontot kapott, ami valamivel több az előzőnél.

Oláh Ibolya kötelező köre jött: Joan Jett és az I Love Rock’n’Roll. Igazából csak egy valamibe tudok belekötni. Emlékeim szerint Ibi tud valamennyire gitározni. Nyilván nem vártam, hogy tényleg ő gitározzon a dalban. De ha már a kezébe adták a hangszert, arra figyelhetett volna, hogy legalább úgy tegyen, mintha.

Az, hogy mikor volt a keze a húrokon, semmiféle összefüggést nem mutatott azzal, mikor szól ténylegesen a gitár a számban.

A zsűri kicsit Oláh Ibolya-koncerten érezte magát, Szabi és Andi 9 ponttal szigorkodott, így lett 48.

Billie Elish-t nagyon bírom annak ellenére, hogy első ránézésre nem feltétlenül vagyok a célközönsége. Gubik Petra nehéz feladatra vállalkozott, egy vidám showműsorba nem mindig sikerül komoly pillanatot okozni, de neki sikerült, nagy tapsot kapott. A zsűrit is elvarázsolta, kivéve Andit, ő adott egyedül 9 pontot.

Nem is értem, hogyan képesek a kereskedelmi tévék egy egyszerű eredményhirdetésből is kipasszírozni legalább fél-egy óra műsoridőt, de sikerül nekik. Én nem akarom nagyon húzni:

– Oláh Ibolya nyerte az adást, így ő azonnal be is jutott a döntőbe.

– A közönség jóvoltából Gubik Petrának sem kellett sokáig izgulnia.

– A zsűri nem meglepő módon egyöntetűen Barbarát mentette meg.

– A közönségnek Valkusz Milán jobban tetszett, így Molnár Tibitől kellett búcsúznunk, ami kettejük összteljesítményét nézve annyira nem mondható indokoltnak. Igaz, Tibi talán ma volt a leggyengébb magához képest, de összességében jobban teljesített Milánnál. Ezt Milán is érezhette, mert egy meglepő fordulattal felajánlotta, hogy átadja a helyét Tibinek. Sajnos ezt nem lehet, c’est la vie meg minden.

Jövő héten véget ér a móka.

Talán sosem volt ekkora esély rá, hogy hölgy nyerjen, hiszen hárman lesznek a döntőben az egy szem férfival szemben, és az az egy is Valkusz Milán.

Az utolsó adásban lesznek sztárduettek is, ami meglepetés lesz, a szóló feladatokat pedig itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk