KULT

Sztárban sztár: minden idők talán legsúlytalanabb zsűrijével indult a 9. évad

A mezőny ugyanakkor erős, még ha néha nincsenek is egy súlycsoportban a versenyzők. Így láttuk az új évad első élő adását.


Vegyes érzéseim vannak ezzel a műsorral kapcsolatban. Szeretem, mert azzal, hogy az ismert énekeseket, színészeket kimozdítják a komfortzónájukból, sokszor teljesen új oldalukról ismerhetjük meg őket. Például a Sztárban sztár első évadában ébredtem rá, hogy Szandi nemcsak jó hangú, de kifejezetten sokoldalú énekesnő, aki sokkal jobb nótákat érdemelne, mint amiket a férje ír neki. Ugyanakkor egyre kínosabbnak érzem, amit a zsűritagok összeválogatásával művel a csatorna. Régebben a tehetségkutatók zsűrijébe igyekeztek jelentős szakmai múlttal és megkérdőjelezhetetlen életművel jelentkező művészeket és bármilyen csúnyán hangzik, szakembereket beválogatni.

A mostani zsűriben számomra az egyetlen, aki megfelel ennek a kritériumnak, az Kökény Attila.

Nem mondom, hogy a többi kollégájának nincs helye zsűriben, vagy ne lenne tehetséges a maga módján és szintjén.

Négy, sokat tapasztalt, sokszor bizonyított, fajsúlyos ítész mellé nyugodtan be lehet tenni ötödikként színfoltnak akár egy fiatal, feljövőben lévő énekest, vagy egy jobbára szappanoperákban és bulvárműsorokban játszó színésznőt.

De így együtt olyanok, mintha valaki úgy akarna kabaréjelenetet írni, hogy csak untermanok vannak benne.

Régen a Ki mit tudokon olyan nagyságok zsűriztek, mint Szinetár Miklós, Petrovics Emil, Major Tamás vagy Vásárhelyi László (tudom, a fiataloknak a legtöbb név már nem mond semmit, de a gugli a barátotok.)

A helyzet kínosságát csak fokozza, hogy itt ráadásul nem is klasszikus tehetségkutatóról van szó, hanem hírességek csapnak össze. Marics Petit például kifejezetten tehetségesnek tartom, de ő maga is megérezte, milyen visszás az a helyzet, amikor ő – akinek a nevét, lássuk be, egy éve még alig ismerte valaki az országban – pontozza Oláh Ibolyát. Ezért sűrű bocsánatkérések közepette mondta el amúgy teljes mértékben pozitív értékelését. (Ezért Petinek beírtam egy pirospontot.)

A műsor másik kínos aspektusa, amikor egy Kamarás Ivánnak vagy Judynak Halastyák Fannikkal kell versenyezni a nézők kegyeiért.

Egyszerűen méltatlan.

Tudom, tudom, miért mentek oda. De azért na…

No de elég a morgásból, lássuk, mit is kaptunk vasárnap este, mert azért volt pozitívum is bőven.

Kiss Ernő Zsolt indította a showt Hugh Jackmanként. A színész saját bevallása szerint a kislánya kedvéért vállalta a szereplést. A The Greatest Show nekem bevallom, kicsit vérszegény volt az eredetihez képest, de persze egy élő tévéshow-ban sokkal nehezebb tökéleteset alkotni, mint filmen.

Az átalakulás egyébként szerintem rendben volt, és a zsűri sem elégedetlenkedett, 48 ponttal jutalmazták.

A másodikként színpadra lépő Schoblocher Barbarától pontosan azt kaptam, amiért szeretem nézni a műsort. A véletlen úgy hozta, hogy a Blahalouisiana együttest már többször is volt alkalmam koncerten látni, de sosem tett nagy benyomást rám.

De amit Barbara Kovács Katiként művelt, az egyszerűen szenzációs.

Hogy ez mennyire nem könnyű feladat: a feketeöves tévénézők emlékezhetnek még Tóth Gabira, aki egy korábbi évadban szintén Kovács Katit kapta feladatul. Szenzációsan énekelte a Nem leszek a játékszered című slágert, de Tóth Gabiként. Kovács Kati karakterét, hangját egyáltalán nem tudta (szerintem nem is akarta) hozni. Schoblocher Barbaránál ugyanakkor tökéletes volt a hang és a karakter is. Maximális, 50 pontot kapott.

Az jól látható, hogy a TV2 a versenyzők összeválogatása során nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy indirekt módon promotálhassa más műsorait. Mint ahogy a zsűriben és a versenyzők között is láthatunk többeket az Ázsia expressz tavalyi szériájából, Kamarás Iván – és ha már itt tartunk, Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi is – a Hazatalálsz című szappanoperát erősíti. Iván remek színész, annak idején még vizsgaelőadását is láttam az SZFE-n, de Chert nem igazán találta el.

Inkább paródiát láthattunk, mint utánzást.

A zsűri is érezte, hogy a produkció elmarad az első kettőtől, ezért „lepontozta”, „csak” 47 pontot adtak. (Az jól érezhető, hogy a t. zsűri fél igazán keményen pontozni a kollégákat.)

Gubik Petra Brian Johsont kapta, az AC/DC frontemberét. Johnsonként énekelni technikailag nagyon nehéz, viszont mégis azon férfi előadók közé tartozik, akit talán könnyebb nőként lehozni, mert magas hangja van. Petra nagyon jól tolta a Highway to Hellt. Másodszor visszahallgatva azért nem volt tökéletes a hangutánzás, de tagadhatatlan, hogy kevesen tudnák így elénekelni ezt a rock and roll alapművet.

Bevallom, én valamiért meg voltam győződve róla, hogy Sipos Tomi már szerepelt a Sztárban sztár valamelyik évadában, de ezek szerint tévedtem. Az Irigy Hónalj Mirigy sztárja leginkább attól tart, hogy a munkássága miatt minden produkciójában paródiát látnak majd. A kinézete nem segített leküzdeni ezt a benyomást, leginkább úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt óvodás, vagy ahogy Ramóna fogalmazott: mintha Törperős lenyelte volna Hókuszpókot.

Tomi jól hozta a kötelezőt, bár azéret lássuk be, Dr. Alban nem az énekesek énekese. Kíváncsian várom, a továbbiakban milyen kihívásokat kap a versenyző.

Halastyák Fanni alias Nemazalány kapcsán elfogultságot jelentek be: x-faktoros szereplése óta nem tudom igazán komolyan venni, és őszintén, amit eddig láttam munkásságából, nem igazán győzött meg a képességei tekintetében. Még az sem, hogy párjával megnyerte az Ázsia Expresszt. Első feladatként a zsűriben csücsülő Tóth Andi dalát kapta. Az Andi által képviselt popzene olyannyira távol áll tőlem, hogy még azt sem merem mondani rá, rossz,

maradjunk annyiban, hogy nem én vagyok a célközönsége.

Ezzel együtt úgy érzem, Fanni nem igazán adta vissza jól a Néztek című dalt, sokszor volt alulintonált. Feladatot oldott meg.

Zdroba Patrik viszont nagy kedvencem. Szurkoltam neki az X-Faktorban is, szimpatikus személyiség és jó énekes. Szerintem most is odatette magát. Férfiként nem nagyon lehet jobban lehozni Anastaciát.

Ugyanakkor Patrik szerepeltetése felvet egy érdekes kérdést. Bármennyire kedvelem, az x-faktoros harmadik helye ellenére sem nevezhetjük befutott sztárnak. Véleményem szerint inkább illene a Sztárban sztár leszekbe – ott megkockáztatom tovább is juthatott volna. De meg is fordíthatjuk: ha Zdroba Patrik jó a Sztárban sztárba, Bari Lacit miért szívatták az utánzó show tehetségkutatójával?

Azért is jó néha ilyen műsorokat nézni, mert megismerek olyan előadókat, akik amúgy nem kerülnének a radaromra. Ilyen Molnár Tibor. Miután a rap nem az én csésze teám, ahogy az angol mondaná, sem „Trap kapitány” sem az általa formált Desh munkásságát nem ismerem. Jó benyomást tett rám, érdekes személyiségnek tűnik. Örülök, hogy továbbjutott, kíváncsi vagyok, milyen arcai vannak még.

Valkusz Milán Lil Nas X bőrébe bújva megmutatta, amit azért egy ideje már lehetett sejteni, hogy nem csak rappelni tud. Persze felvethet kérdéseket, hogy tudja Marics Peti objektíven pontozni alkotótársát, de szerencsére Milán nem hozta kényelmetlen helyzetbe, jó produkciót nyújtott. 48 pontra értékelte a zsűri.

Judy Cserháti Zsuzsaként lépett színpadra. A hozzáértők szerint a Kicsi, gyere velem nehéz dal, és éneklésileg biztos így van, ezt nem tudom megítélni.

Én kicsit aggódtam, mert szerintem ez Cserháti talán leggagyibb slágere, miközben rengeteg olyan slágert énekelt, amivel igazán nagyot lehet menni.

Judy összességében jól megoldotta, 48 pontra volt elég.

Tarján Zsófinál is elfogultságot vagyok kénytelen bejelenteni, ezúttal pozitívat. Az utóbbi 15 évben feltűnt, kortárs popzenekarok közül messze a Honeybeast a kedvencem. Zsófit nagyszerű énekesnőnek tartom, azzal együtt, hogy a vele készült interjúim során nehezen megközelíthető, zárkózott személyiségnek ismertem meg. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam, mit tud kezdeni Bangó Margittal, aki maga a vidámság és életigenlés. A zsűrit lehengerelte a produkció, maximális 50 ponttal értékelték. Való igaz, hogy a maszk és a jelmez fantasztikusra sikerült, és Zsófi elég jól levette Bangó Margit hangját, mozdulatait, stílusait. Én mégis hiányoltam belőle valamit.

Talán azt a pozitív kisugárzást, ami Margitból gyárilag árad, és amit Zsófi mélabús személyisége kicsit leárnyékolt

Utolsónak maradt Oláh Ibolya, aki vitathatatlanul az ország egyik legjobb és legizgalmasabb énekesnője. Ráadásul hozzá méltó, jó feladatot kapott: Freddie Pioneerjával hódított.

Nem csoda, hogy ő lett az adásgyőztes is. Lékai-Kiss Ramónaszerint ez a feladat nem volt nagy kihívás neki, kisujjából kirázta, és ő szívesen látná Ibit J-Loként, bugyiban. Nehéz volt eldönteni, hogy ebből J-Lo vagy a bugyi a fontos számára, mindenesetre utóbbit többször is megismételte.

Következett az eredményhirdetés. Új szabály, hogy a három legkevesebb szavazatot kapó versenyző közül egyet megmenthet a zsűri. Ennek ezúttal Molnár Tibi örülhetett. Kamarás Iván és Zdroba Patrik közül nem meglepő módon a kevésbé ismert volt x-faktoros esett ki.

Végül Tilla kiosztotta a feladatokat a jövő hétre. Lesznek érdekességek: sokat várok Tarján Zsófitól, aki James Brown lesz, és az eltérő kultúrák ígéretes találkozása lehet Trap kapitány Rátonyi Róbert-alakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk