Rhoda Scott: A Kodály-módszerből írtam a diplomamunkámat
Március 10-én a Dohány utcai zsinagógában ad koncertet a népszerű jazzorgonista, Rhoda Scott, aki e-mailben válaszolt kérdéseinkre.
– Igaz, hogy teljesen egyedül, tanári segítség nélkül tanult meg orgonálni?
– Akkor már tudtam zongorázni, amit hallás után tanultam meg, és amikor apukám templomában felfedeztem a Hammond-orgonát, teljesen lenyűgözött. Amint apámtól engedélyt kaptam rá, hogy kipróbáljam (a templom mellett laktunk, a parókián), rendszeresen átjártam gyakorolni. Először eljátszottam a himnuszokat, amiket az istentiszteleten énekeltünk, azután improvizáltam kicsit. Eleinte a pedálokon nem játszottam, de némi gyakorlás után azokat is kiismertem.
– Védjegye a mezítlábas pedálozás. Ez miért alakult így?
– Amikor először láttam a Hammond-orgonát, nem értettem, mire valók a pedálok, és hogy kipróbáljam őket, logikusnak tűnt levenni a cipőmet és a zoknimat, hogy jobban értsem, amit csinálok. Mindig így gyakoroltam, szokásommá vált, ezért aztán azóta is mezítláb játszom.
– Ön egy valódi amerikai Párizsban – vagy legalábbis Franciaországban. Európában sokan álmodoznak arról, hogy sikeressé váljanak Amerikában, Kíváncsi vagyok, mi motivált valakit ennek az ellenkezőjére?
– Sokan megpróbáltak lebeszélni, miután eldöntöttem, hogy Franciaországba költözöm. De előtte már jártam ott, amikor Nadia Boulanger-nál tanultam, úgyhogy valamennyire ismertem már. És nagyon szerettem volna odamenni, hogy kötetlenebbül is felfedezhessem, mint ahogy a tanulmányaim alatt lehetőségem volt rá.
Akkoriban Charles de Gaulle volt a francia elnök, az USA-ban pedig általános volt az a meggyőződés, hogy ő (és a franciák általában) nem szeretik az amerikaiakat. Viszont tudtam, hogy Josephine Baker is sztár lett Franciaországban, ami nekem is bátorságot adott.
Az amerikaiakat többnyire lenyűgözi az európai kontinens, és meg akartam ragadni a lehetőséget, hogy felfedezzem az európai országokat, amíg lehet.

– Interjúkban olvastam, hogy a testvéreivel nagyon összetartóvá vált a kapcsolatuk, miután fiatalon elvesztették az édesanyjukat, és az édesapjuk sokat dolgozott. Nem viselte meg a családját, amikor a tengeren túlra költözött?
– Amikor én Franciaországba költöztem, a legkisebb testvérünk, már a legfiatalabb húgom is egyetemre járt, több testvérem férjhez ment, a fivéreim közül sokan már doktoráltak, és így tovább. Ezért úgy éreztem, nyugodtan elindulhatok a saját küldetésemre. Amúgy is sokat utaztam Amerikában, jazzklubokban zenéltem, és a család is eléggé szétszóródott.
– Sokféle zenével kísérletezett az egyházi zenétől az R&B-ig mielőtt lehorgonyzott volna a jazz mellett. Kik voltak a leginkább hatással önre?
– Ray Charles, Red és Arthur Prysock, Count Basie, Johan Sebastian Bach…
– Igaz, hogy Count Basie-vel együtt is dolgozott?
– Az igazság az, hogy sosem játszottam EGYÜTT Count Basie-vel, de ő fedezett fel, amikor a triómmal zenéltem Newarkban, New Jersey államban. Ő volt az est sztárvendége, én pedig a szünetekben játszottam.
Ez természetesen óriási lehetőség volt számomra, és éveken át rendszeresen felléptem ott, mielőtt Franciaországba költöztem.
– Amíg Amerikában élt, mennyire ismerte az európai zenét, különös tekintettel a jazz-zenére?
– Nem nagyon, viszont láttam a Cherbourgi esernyőket amikor a Princetonra jártam, és gyakran hallottam Charles Aznavourt a rádióban. A felsőfokú tanulmányaim során pedig megismerkedtem Kodály Zoltán zenéjével és a zeneoktatási módszerével.
– A fiatalabbak már talán nem is tudják, hogy Magyarországnak különleges szerep jutott az életében. Elmesélné, hogy alakult ki ez a kapcsolat, és mik voltak az első benyomásai Magyarországról?
– Nem sokkal azután, hogy Franciaországba költöztem, a cannes-i Midemen léptem fel, ahol több magyarral is megismerkedtem. Ők hívtak meg Magyarországra. Először egy televíziós műsorba, ami óriási sikert aratott, utána pedig koncertezni. Csodálatos volt a magyarok reakciója. Például megállítottak az utcán, és kezet csókoltak. Mindenütt éreztem a szeretetet, lenyűgözött a fogadtatás, amit kaptam. Sőt, a mai napig lenyűgöz. Annyi csodás emlékem van!
– Később, a 90-es években gyümölcsöző munkakapcsolat alakult ki Ön és Varnus Xavér között. Milyen vele a közös munka?
– Xavér egy zenei zseni, fantasztikus élmény vele dolgozni, játszani. Elképesztő agya van és bájos személyisége. Nagyon élveztem a közös koncertjeinket.
– Mennyire ismeri a magyar zenei közeget? Vannak kedvenc magyar zenészei?
– Sok zenészt megismertem és meghallgattam a budapesti látogatásaim során. Varnus Xavér mellett nagyon élveztem a közös munkát Fekete-Kovács Kornéllal, csodálatos zenész; Roby Lakatossal akivel Franciaországban ismerkedtem meg. Később Magyarországon zenéltem is. Rengeteg felfedezésre érdemes zenészük és énekesük van.
– Végül kérem, meséljen a közeledő koncertjéről.
– A márciusi, budapesti koncertemen állandó zenésztársam, Thomas Derounieau dobos kísér majd, és abban a megtiszteltetésben van részem, hogy Roby Lakatos, Lisztes Jenő és Marian Mexicanu is csatlakozik hozzám a színpadon.
Már nagyon várom a koncertet, és hogy újra találkozhassak a magyar közönséggel.