KULT

„Ha a válás kudarc, a társadalom 70 százaléka kudarcban él” – Palya Bea tabukat döntöget új lemezével

Tavaly egyedül maradt két kisgyerekével, most pedig egy egész albumnyi dallal szeretne párbeszédet indítani erről a súlyosan kibeszéletlen témáról. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. szeptember 23.



Palya Bea négy éve robbant be igazán a köztudatba Nő című lemezével, majd a folytatásaként megjelent Tovább Nő még több rajongót szerzett számára. Azóta százával kapja a visszajelzéseket arról, mennyire rátapintott olyan dolgokra, amit eddig senki nem mondott ki – és különösen nem énekelt el – rajta kívül.

Tavaly ősszel gyökeres változás állt be a magánéletében: különvált két gyermeke édesapjától, ennek folyományaként pedig egy teljes albumot szentelt a válás körüljárásának.

A Hazatalálok néhány nappal ezelőtt jelent meg, de már most látszik, hogy hasonlóan nagy durranás lehet belőle. Ennek apropóján beszélgettünk.

– Hogy érzed magad mostanában?

– Alapjaiban jól, de van azért a felszínnek mindenféle fodrozódása, aminek oka egyrészt a fáradtság, másrészt az aktuális állapotom. Nem olyan rég történt azért ez a válás, ha azt nézzük, épp egy gyerekkihordásnyi idő telt el azóta, tehát mondhatjuk, hogy mostanra hordtam ki a saját válásomat. Ebből lett az új lemez. És amikor új lemezem jelenik meg, azt mindig ősrobbanásszerű állapotként élem meg: akkor kezdenek a dalok új értelmet nyerni.

– Hónapokig egyáltalán nem beszéltél arról, mi történt veled, interjúkat se adtál. Mennyire volt tudatos döntés ez?

– Fokozatosan vált azzá. Májusban adtam az első interjút, amiben már beszéltem róla, de még akkor is azt éreztem, hogy nem nagyon szeretnék. A lemez megjelenéséhez közeledve viszont tudtam, hogy onnantól muszáj lesz, úgyhogy fokozatosan elkezdtem magamat felkészíteni rá.

– Mikor döntötted el, hogy egy egész lemezt szentelsz a témának?

– Tulajdonképpen rögtön. Egyrészt maga a válás – illetve szakítás, mert nem voltunk házasok – nem pontszerűen történt, a végső döntést megelőzte egy hosszabb folyamat. Másrészt annyi ismeretem már van önmagamról és a világ működéséről, hogy tudtam: a kreatív munka meg fogja gyorsítani a gyógyulást. És még fontosabb. hogy ezzel közel sem csak én járok jól, hanem mindenki más is, aki meghallgatja a dalokat és meríteni tud belőlük.

Fábián Juli édesanyja azt mondta nekem a lányáért tartott emlékkoncert után, amikor szóba került, mi van velem és min dolgozom épp: „Nagy árat fizetsz, de sokaknak fogsz segíteni.”

Ezzel alighanem rátapintott a lényegre, ami abból is látszik, hogy a Hazatalálok én klipje tíz nap után már 80 ezer megtekintésnél jár, a lemezmegjelenés miatt szervezett sajtótájékoztatón pedig könnyeztek a jelenlévők, majd sorban jöttek oda elmesélni a saját sztorijaikat.

Az új klip, és még egy, azóta közzétett dal a lemezről – a többit hetente fogják feltölteni:

– Egyszerre kijött belőled az összes dal, vagy hosszabb időszak kellett hozzá?

– A Hazatalálok én egy versszakot leszámítva már tavaly augusztusban készen volt, az összes többi viszont a tényleges szétválásunk után született. A Belső gyermeket írtam meg legelőször, egy 40 perces önsiratóból raktam össze azt a 6 percet, ami végül a lemezre került. Március-április környékén gyorsult fel igazán a dolog, ekkor nagyon sokat írtam, olykor a metrón ülve is, vagy ahogy a két gyerek és a próbák mellett időt tudtam szakítani rá.

Tizenegy dal került végül a lemezre, de harmincról szűkítettem le – ez jól mutatja, mennyi elmeséletlen történet van ebben a témában.

Egyszerűen hiányzik a váláskultúra a hazai közbeszédből, senki nem mondta ki eddig őszintén, mi történik ilyenkor egy férfival, egy nővel és egy gyerekkel. Az is nagyon káros, hogy a közkeletű vélekedés szerint a válás szégyen, kudarc. Ha ez így van, akkor a társadalom nagyjából 70 százaléka szégyenben és kudarcban él, hiszen manapság már többen válnak el, mint ahányan nem. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a törvényszerű, sem azt, hogy én ne sajnáltam volna rettenetesen. Nagyon örülök azoknak, akik akár évtizedekig boldogan élnek együtt, de a többség nem ebben van, és erről beszélni kell.

– Te most úgy döntöttél, hogy élére állsz ennek?

– Elsősorban az őszinte beszéd szószólója szeretnék lenni, nemcsak ebben a témában. Illetve annak, hogy a kreativitás hogyan segít túllépni egy ilyen nehéz időszakon. Szeretnénk online és offline is beszélgetéseket indítani – egyrészt videók, másrészt workshopok és élő rendezvények formájában –, ennek már zajlik az előkészítése.

– A lemez címe mit szimbolizál? Nehéz másra asszociálni, minthogy a jelenlegi a természetes állapot a számodra, amibe most visszatértél.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt hazatalálás a családalapítás és a gyerekszülés is. De a vége felé már biztosan nem éreztem annyira otthon magamat benne.

Szerintem nagyon gyorsan változunk, és főleg a gyerekek születése nagyon éles tükröt állít mindannyiunk elé. Én a mélyére néztem ennek, ami azzal járt, hogy megváltoztak az igényeim például olyan téren, mit várok egy kapcsolattól.

Hét évvel ezelőtt az a felállás tök jó volt, a végére viszont már közel sem.

– És most megint jó?

– Másképp jó, nyilván van benne sok nehézség, de mindenképp sokkal önazonosabb. Nagyon érdekes, hogy sokkal nőiesebbnek és befogadóbbnak érzem magam azóta. Nagyon sok férfival beszélgettem és rengeteget tanultam a működésükről, amivel eddig nem voltam tisztában – ez valószínűleg az ex-partneremnek is nehéz lehetett.

A gyerekek túljutottak már a nehezén?

– Szerencsére igen, nagyjából 6 hónap után jött el egy határ. Ők eléggé az én aurámban léteznek, így amint én jobban lettem, az rájuk is átragadt.

Elfogadták, hogy mostantól egy másik világ következik. Nyilván nekik nehéz lenne azt mondani, hogy ez nem rosszabb, hiszen az egész eddigi életüket abban a világban élték le, ami most összedőlt.

De dolgozunk azon, hogyan tehetnénk mégis széppé nekik.

– Neked egyedülálló szülőként mennyivel nehezebb összehangolni a családi életet a koncertezéssel és a próbákkal?

– Fel kellett vennem egy bébiszittert, aki inkább harmadik nagymama, nem is szereti, ha bébiszitternek hívjuk. Rajta kívül nagyon sokat segít az anyukám, illetve apósomék is. Így fenn tudunk tartani egy biztonságos, meleg világot, ami akkor is rengeteg szeretetet ad a lányaimnak, ha én nem vagyok velük.

Hozzáteszem, ez azért annyira nem gyakori: nem játszom olyan nagyon sokat, és a többi estét, illetve a szabad nappalaimat is majdnem mindig otthon töltöm. Persze a lemezmegjelenéssel besűrűsödtek a dolgok, de próbálom megtalálni a kellő egyensúlyt.

– Mit gondolsz, ez az album is fog akkora hullámokat verni, mint az első Nő lemez, ami megsokszorozta a rajongóid számát?

– Igen, konkrétan számítok erre. Csak néhány napja jelent meg, de máris olyan reakciók értek el hozzánk, amelyek egyértelműen mutatják. Tényleg az ősrobbanás a legjobb szó rá, olyan energiák szabadulnak fel benne. Annyira mélyre hatoltam a tudatalattimban, amennyire csak tudtam, és ez érződik is a dalokon. A hangzása is fantasztikus, kicsit olyan, mintha mindenki belezenélte volna kicsit a saját történetét.

– A zenekarod felállása is megváltozott nagyjából ezzel párhuzamosan. Ennek mi volt az oka?

– Teljesen organikusan ment az egész. Tóth Pisti (ifj. Tóth István gitáros – a szerk.) kilépésekor újra kellett gondolni, hogyan tovább, és már a tavalyi leállós évben is éreztem, hogy jönnek ötletek. Eközben a produkció menedzsmentjébe is új emberek jöttek, akik jobban passzolnak a mostani, kicsit kontúrosabb, határokat jobban meghúzó énemhez.

Azt hiszem, kevésbé akarok anya lenni az életem egyéb területein, mint a konkrét anyaságban.

Végül Orbán Gyuri csatlakozott a zenekarhoz nagybőgőn és Lisztes Jenő cimbalmon. Ez különösen izgalmas, utoljára 2005 és 2008 között zenéltem cimbalmossal, emiatt is hazatalálás kicsit a lemez. Imádom a hangzását, szerintem sokkal különlegesebb a gitárnál.

– Decemberben lesz a budapesti lemezbemutató koncert, mi várható addig?

– Szeretnék még két videoklipet leforgatni idén. Az egyiket a Két ház című dalhoz, amit Lilinek írtam, és arról szól, hogyan adjunk támaszt, illetve fogalmakat a gyerekeknek egy ilyen helyzetben. A másik pedig még nem dőlt el, több ötletem is van rá.

– El tudod képzelni, hogy néhány év múlva a következő lemezed arról fog szólni, milyen elváltként újra kiegyensúlyozott kapcsolatban élni?

(nevet) Biztos, hogy a kapcsolatokról fog szólni, hiszen a két gyerekem és a munkám mellett abszolút ez áll a gondolkodásom középpontjában. Mindenképp szeretnék kapcsolatot, de fogalmam sincs, hol leszek 2 vagy 3 év múlva, egyelőre még épphogy csak kezdek túljutni a gyógyulási folyamaton. Azt érzem, hogy olyan életet élek, mintha hármasával szedném a lépcsőfokokat, és néha visszamászom a kihagyott kettőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk