KULT

„Óriási szükség van a táncmenedzserekre” - hiánypótló képzést indít a Werk Akadémia

A Werk Akadémia tavasszal induló táncművészeti menedzserképzésére nagy szükség van, mert óriási hiány van ezekből a szakemberekből Magyarországon.


A szakot a balett világából érkező Sándor Zoltán és a kortárs tánc közegében dolgozó Rácz Anikó vezeti, akik jövő évtől egy hiánypótló kurzust indítanak.

„Az ötlet már régóta megfogalmazódott, a Werk felkérése így kapóra is jött” – kezdi a beszélgetést a Győri Balett egykori táncosa, Sándor Zoltán. „A táncművészeti menedzsment egy hiányszakma, akkora a kereslet ezekre a szakemberekre, hogy cselekedni kell.”

A ma már sikeres táncmenedzserként dolgozó Zoltán örömmel vállalta a felkérést, hogy Rácz Anikó művészeti menedzserrel karöltve a februárban induló szak mentorai legyenek. A képzés létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, hogy Zoltán egy saját ügynökség vezetőjeként képtelen elvállalni a felkérések zömét, ráadásul ügyfeleit nem is tudja másokhoz irányítani.

„Számtalan táncos, társulat, mester keres meg, de kapacitás hiányában sokukat kénytelen vagyok elutasítani és nem is nagyon van, akihez küldhetném őket.”

Sándor Zoltán táncmenedzser

A képzés mentorai a tánc közegéből érkeztek, azonban az általuk képviselt két szegmens nem is lehetne különbözőbb. „Zoltánnal azért szövetkeztünk erre a kurzusra, mert míg neki nagyon jó rálátása van az állami intézmények működésére, addig én a független területekkel és a kortárs tánccal foglalkozom. A kettő együtt kiegészíti egymást, közösen jól lefedjük az egész tánc területét” - mondja Rácz Anikó, a SÍN Kulturális Központ nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa.

A táncművészet válfajai közt a mai napig karakteres különbségek vannak a finanszírozás tekintetében. Míg az állami szegmensben több lehetőség adódik, és élnek az olyan lehetőségekkel, mint a támogatott turnék vagy fellépések, addig a független, kortárs együttesek szűkebb forrásokból működnek, és egy jó menedzser nélkül nehezen felelnek meg a kihívásoknak és követelményeknek.

„A 70-es években a táncot illetően szinte csak az Állami Operaház volt jelen Magyarországon - meséli Sándor Zoltán. -

Aztán kinyílt a világ, kitárult a Nyugat, megjelent a Pécsi, a Győri és a Szegedi Balett, majd elkezdődött a kortárs vonalak kialakulása is. Ezek a független társulatok azok, akik a mai napig rászorulnak arra, hogy legyen valamilyen képviseletük.”

Kifejezett táncmenedzsment képzés eddig nem is nagyon létezett Magyarországon. „Sok mindenben hasonlít a kulturális menedzsment feladataihoz, de mégis vannak speciális aspektusai és területei” – meséli Anikó, aki számos független táncművésszel dolgozott már együtt.

Abban mindkét mentor egyetért, hogy aki erre a kurzusra jön, az egy win-win helyzetbe kerül: a végzett hallgatók a megszerzett szakmai tudásukkal sokat adhatnak a művészeknek azzal, hogy képviselik őket. Cserébe a menedzserek rengeteg tapasztalatot és élményt szerezhetnek, valamint hozzájárulnak ahhoz is, hogy a produkciók eljussanak a közönséghez.

Rácz Anikó_tánc

A szak esetében – csakúgy, mint a Werk Akadémia valamennyi képzésében - a mentorok a gyakorlatorientációt, a megszerezhető kapcsolati tőkét, valamint az aktualitást emelik ki.

„Az a koncepciónk, hogy akik idejönnek, azokat megpróbáljuk olyan up-to-date kapcsolati tőkével és információkkal felruházni, amiket más intézmények csak elméleti szinten próbálnak átadni.

Szeretnénk helyszínbejárásokat tartani, az oktatók között pedig csak olyanok vannak, akik fontos szereplői a jelenlegi táncéletnek” - avat be a képzés részleteibe Zoltán, amit a kortárs vonalat képviselő Anikó is megerősít:

„Tervben van, hogy elmegyünk a Trafóba és az ottani kollégákkal arról beszélgetünk, hogy ők hogyan programozzák a táncot és hogyan gondolkoznak a meghívott alkotókról. A kortárs tánc másik fontos helyszíne a MU Színház, az ő képviselőjüket is szeretnénk meghallgatni arról, hogy ők hogyan dolgoznak a táncosokkal, de a Bethlen Téri Színház látogatását is tervezzük, ahol a Közép- Európa Táncszínház előadását nézzük meg.

Kihagyhatatlan külső helyszín a SÍN Kulturális Központ is, ahol Anikó jelenleg is dolgozik. „Fiatal táncosok projektjeit gondozzuk, a produkciós ház működés Magyarországon nem igazán elterjedt forma még. Ezt biztosan érinteni fogjuk, mert ez újszerű és a mai igényeknek megfelelő struktúra.”

A tanterv még formálódik, de az alapvető irányvonalak és tanórák már megvannak.

A hallgatók elsajátítják a szakmához szükséges alapvető jogi és pénzügyi ismereteket, megismerkednek a marketinggel, a PR-ral, valamint feltérképezik a táncművészet kiemelkedő alakjait, legyenek azok táncosok, menedzserek, társulatok vagy érdekvédelmi képviseletek.

„Az a cél, hogy a végzett hallgatóknak adjunk egy irányvonalat, melynek segítségével el tudnak helyezkedni. Már az oktatók összetétele is úgy lett felépítve, hogy a tanulók rajtuk keresztül egy olyan kapcsolati tőkéhez jussanak, ami később akár lehetőségeket is rejthet.”

A tanárok a táncélet krémjéből kerültek ki, a Werk növendékeit olyan kultikus alakok fogják majd tanítani, mint Kiss János, a Győri Balett igazgatója, Fodor Zoltán táncművész, koreográfus, az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat igazgatója, Duda Éva táncművész, koreográfus, Török Jolán, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnöke, Krámer György, a Veszprémi Kortárs Táncfesztivál igazgatója vagy Szögi Csaba, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója. A lista nem teljes, a teljes névsort a Werk honlapján lehet megnézni.

Anikó és Zoltán óriási megtiszteltetésnek vette, hogy egy ennyire neves és sokrétű tanári kart sikerült felkérniük. „Egy komoly elismerés a Werk Akadémia felé, hogy a szakma nagyjai ennyire komolyan veszik az itt folyó oktatást, de annak a jelentőségét is tükrözi, hogy mennyire szükség van a táncmenedzserek kitermelésére.”

„Aki tánccal akar foglalkozni, annak javaslom, hogy jöjjön el, mert gyakorló szakemberektől fog gyakorlati betekintést nyerni, ami sokat fog segíteni neki abban, hogy ezen a területen jól tudjon működni. Jó, ha a jelentkezőnek van egy érdeklődése a tánc iránt, szeret emberek között lenni és kapcsolatokat teremteni. Fontos, hogy nagy munkabírása és állóképessége legyen, mert ez nem egy könnyű szakma, de cserébe rengeteg örömöt okoz!” - válaszol Anikó akkor, amikor a szakmához szükséges tulajdonságok vannak terítéken.

werk akademia logo
A képzés egyedülálló és hiánypótló lesz a hazai fronton.

„A magyar táncélet szerencsére fejlődő ágban van, egyre több a társulat és a tehetséges művész, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb az igény a jó menedzserekre is. Az ő feladatuk az, hogy ezek a művészek megfelelő helyzetbe kerüljenek és meglegyen a képviseletük. Különben nagy az esély arra, hogy egyszerűen eltűnjenek a süllyesztőben. Rengeteg olyan egyéni táncművész van, aki nincs is tudatában annak, hogy mit tudnának elérni akkor, ha lenne egy jó menedzserük.”

Kereslet tehát van, az utánpótlás-nevelés pedig februárban elindul. Akit érdekel a kurzus és szívesen bepillantana a táncmenedzsment kulisszái mögé, a Werk honlapján további információkat talál sőt, jelentkezhet is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk