KULT

Mikó István: A sztárokra mindig fel kell nézni, én a mindennapi életben nem ilyen vagyok

Az idén 50 éves Kaláka alapító tagja a zenekar mellett a Mindhalálig Beatlesről, a zeneszerzésről és a közelgő Beatles fesztiválról is mesélt.


Mikó István az egyik legsokoldalúbb magyar művész. Színészként, rendezőként és zenészként is jelentős pályafutást tudhat maga mögött. A közelgő Beatles Hétvége egyik sztárvendége lesz, ebből az apropóból adott interjút.

- Egy interjúban azt mondta önmagáról, hogy sosem volt sztár. Ami nekem nagyon furcsa, hiszen Mikó István olyan művész, aki a gyerekkorom óta része az életemnek, ha mondhatom így.

- Az a kérdés, hogy mit értünk sztár alatt. Szerintem ahhoz járul egy attitűd, amit én nem érzek magaménak. Nem viselem magamon éjjel-nappal a sztárság külsőségeit. Én belülről élem meg ezeket a dolgokat. Tudom, hogy sokat szerepelek... jobban mondva, szerepeltem, mondjuk inkább múlt időben. A közönség körében, elsősorban a vidámabb jellegű szerepeim révén, szert tettem bizonyos fokú népszerűségre. Elég sokat voltam képernyőn. De ez nem jelenti azt, hogy sztár vagyok.

Inkább olyan művész, aki sokat dolgozott, és ezért az emberek emlékeznek rám.

Persze kapok autogramkérő leveleket, megismernek az utcán, de ettől nem gondolom azt, hogy sztár lennék. A sztár az egy csillag, akire mindig fel kell nézni. Én a mindennapi életben nem ilyen vagyok.

- Tehát a sztárságon inkább egy külsőséget, egy viselkedési formát ért, és nem a népszerűséget.

- Látja, milyen szép magyar szó ez, hogy népszerű. Persze ezt sem tudom igazából megítélni. Bizonyos dolgokat érzek, a közönségtől nagyon sok szeretetet visszakaptam abból, amit én adtam.

- Az ön pályafutását mindig jellemezte egy billegés a zenész és a színész között.

- A zene előbb jött, mint a színészet. Olyan zenei általános iskolába jártam, amelyet Kodály Zoltán alapított. Nagyon sokat tanultunk a zenéről, nagyon jó iskola volt. Tizenhárom éven keresztül hegedültem, nyilván ez is nyomot hagyott. Már gyerekként kezdtem zenét komponálni is, úgy éreztem, hogy ezen keresztül tényleg ki tudom fejezni magamat. Elsősorban a magyar költészet gyöngyszemei ihlettek meg, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom. Nagyon sok verset megzenésítettem.

Ennek folyománya volt, hogy aztán 1969-ben Gryllus Danival megalapítottuk a Kaláka együttest, amely éppen idén ünnepli az 50. születésnapját.

Ezek a fiúk, akik most is együtt játszanak, mind iskolás társaim voltak.

Viszont kisgyerekkorom óta elvarázsolt a színház világa, ezért jelentkeztem a Színművészetire. Kamasz koromban már színdarabokat írtam, és rávettem szerencsétlen osztálytársaimat, hogy közreműködjenek. Írtam, rendeztem és játszottam. Mivel nem vettek fel a főiskolára elsőre, de még negyedikre sem, hanem csak ötödikre, azt a néhány évet muzsikálással töltöttem el.

- Végül a színjátszás győzött, de a színházi pályafutását is végigkísérte a zene. Az, hogy egy színész remekül énekel, ha nem is gyakori, annyira nem szokatlan. Sokkal ritkább viszont, hogy egy színész zenét szerez az előadásokhoz. Sőt, akár filmekhez, mint a Sárkány és papucs című rajzfilm esetében. A kollégák könnyen elfogadták önt komponistaként?

- Igen. Próbáltam a színházi tapasztalataimat összekapcsolni a zeneszerzéssel. Tisztában voltam a zene dramaturgiai fontosságával, hogy nem mindegy, mikor, milyen stílusban szólal meg egy zene. Valahogy ráéreztem, így fordulhatott elő, hogy számtalan előadást bemutattak az én zenémmel. A legtöbbször talán Carlo Goldoni: Mirandolina, te drága című darabja ment az én zenémmel.

- Az énekes szerepekben is brillírozott. Számomra nagyon emlékezetes volt a Denevérben az ügyvéd szerepében, akkor csodálkoztam rá igazán, milyen különleges hangi adottságokkal rendelkezik. De ha jól emlékszem, Az operaház fantomját is Ön énekelte elsőként Magyarországon.

- Színpadon biztosan. Tudtam, hiú ábránd, hogy a Thália Színházban bemutassák Az operaház fantomját. De én nagyon megszerettem ezt a darabot és ezt a muzsikát. Kazimir Károly igazgató bíztatott, hogy azt a sokféleséget, amit képviselek a zenében – a magyar népdaltól az operáig –, azt mutassam meg egy önálló esten. Ez volt a Miko-r lesz a fantom. Szeretem a zenés műfajt, és talán ennyi idő után mondhatom, hogy nem is megy rosszul.

- A színpadi munkái közül a leglegendásabb alighanem a Mindhalálig Beatles. Kicsit meséljen erről az előadásról, hogy született, mennyire volt nehéz megvalósítani.

- Egy öltözőben öltöztünk a Thália Színházban Forgách Péterrel és Incze Józseffel. Péternek szintén zeneiskolai végzettsége volt, ha jól tudom, csellózni tanult, de imádott gitározni is, nagyon jól is játszik. Az ő ötlete volt, hogy írni kéne egy darabot, ami Beatles dalokra épül. Nagyon szerette a Beatlest. Tehát az ő ötlete volt, ő indította be a motort. Persze annyira nem ment simán. Én például elektromos hangszereken nem is nagyon játszottam addig. Picit másképp kell, mint sima dobozgitáron.

Elkezdtünk gyakorolni, művész kollégák, zenészek segítettek. Incze József például nem tudott dobolni, csak nagyon jó ritmusérzéke volt. Egy hokedlin gyakorolt, dobosok segítettek neki, és olyannyira jól belejött, hogy végül a színpadon is tényleg ő ütötte meg a dobot. Azért ez nagy merészség volt tőlünk. A darab szerint, bár Beatles dalokat énekeltünk eredeti nyelven, de a darabban magyar fiatalokat játszottunk, akik imádják a Beatlest. A rendező Koltay Gábor volt. A bemutatón a nézők kapkodták a fejüket, hogy honnan jön a hang? Tényleg mi énekelünk? Nem playback? Természetesen nem az volt. Híre ment, és nagyon nagy siker lett.

Utána sokan azt hitték, hogy mi egy regnáló zenekar vagyunk, és hívtak koncertezni.

Na, akkor volt egy kis probléma, mert az előadásban volt 18 dal. De gyakran előfordult, hogy az előadás végén nem akart a közönség elmenni, kérték, hogy folytassuk a zenélést. A végén már 30-40 számot játszottunk, és ezzel már el is lehetett menni koncertezni.

- Nem ez volt az utolsó találkozása a Beatlesszel a színpadon, hiszen Márton András magyarított Beatles szövegeiből 2011-ben megalkotta a Bolond a hegytetőn című előadást.

- Igen, a Blackbirds Beatles emlékzenekar szerette volna, ha összehozunk valami közös színpadi játékot. Azt találtam ki, hogy a Blackbirds eljátszotta a dalokat eredeti szöveggel, a Márton András-féle magyar szövegek felhasználásával pedig a dalok történetéből jeleneteket állítottunk össze.

- Ön a közelgő Beatles hétvége egyik sztárvendége. Pontosan mivel készül? Beszélgetés lesz, vagy énekel is Beatles dalokat?

- Lehet, hogy nem lehet megkerülni az éneklést, bár azért az ember 70 éves korában már nem úgy énekel, mint mondjuk 40 vagy 50 évesen. Meglátjuk. Alapjában véve beszélgetésre készülök, de nem lehetetlen az sem, hogy eléneklek néhány dalt.

- Sopronban idén az Illés örökségét elevenítették fel a Tied a világ című előadásban. Az Illést gyakran nevezték a magyar Beatlesnek. Ön szerint jogos ez az összevetés?

- Megtisztelő, mindkét együttesnek. Való igaz, ha nincs a Beatles, lehet, hogy a fiúk is kicsit más muzsikát játszottak volna. Hasonló a két zenei világ: egyszerűség, tisztaság, minőségi előadás.

- Ebben a szezonban hol és miben láthatjuk még?

- Rendezek egy előadást a Turay Ida Színházban Barta Lajos: Szerelem című darabjából. Aztán a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban rendezem Móricz Zsigmondtól a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t. Egyébként a Tied a világ című előadásból Sopronban már lejátszottuk a szériát, de bemutatják Dunaújvárosban is, ahol szintén felkértek, hogy szerepeljek benne.

- Van még teljesítetlen szakmai cél a bakancslistáján?

- A szakmában nincs, inkább a privát életemben. Sok mindent nem csináltam még.

Sok minden már valószínűleg nem is teljesül, de anélkül nem érdemes élni, hogy az embernek ne legyenek tervei, céljai.

Beatles-hétvége

Hoffman Györgyöt. a BlackBirds együttes frontemberét, a Beatles-hétvége vezetőjét kérdeztük arról, mire készülnek pontosan:

"A két napos Beatles Weekendre, ami az első magyar Beatles fesztivál. Október 5-én szombaton délután 2-től 10-ig az Analog Music Hall ad neki teret, vasárnap pedig délután 3-tól 6-ig a Hard Rock Cafe, az egy kicsit exkluzívabb nap. Három fő sztárja lesz a fesztiválnak: Ukrajnából egy Szergej Radcsenkó nevű úriember, aki a liverpooli Beatles múzeum nagykövete. John Lennon gyerekkoráról fog előadást fog tartani.

Itt lesz Helen Anderson, egy liverpooli divattervező hölgy. Ő tervezte a 60-as években John Lennon sapkáit, amiket a Hard Day’s Nightban is láthatunk rajta. És itt lesz Chicagóból Jay Goeppner, aki a világ első számú John Lennon előadója. Goeppner és a BlackBirds szombaton és vasárnap is közös Lennon műsort ad elő. Szombaton pedig eljátsszuk az idén 50 éves Abbey Road teljes anyagát az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal kiegészülve. De lesz több magyar sztárvendég is: Petruska, Czutor Zoli, Márton András a KFT-ből, Mikó István, szombaton pedig egész nap B. Tóth László lesz a műsorvezető. Emellett szombaton egész nap lesz Beatles börze, képviselteti magát az egri Beatles Múzeum, és lesz Beatles forró csoki a Rengeteg RomKafé jóvoltából."

További részletekért keressétek fel a Facebook eseményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk