KULT

Kokainfüggő volt, Russell Crowe miatt vált el, az ikrei pedig majdnem meghaltak – Dennis Quaid 70 éves

Játszott baseballedzőt, kerékpárversenyzőt, alamói katonát, rock ’n’ roll sztárt, kémet, sárkányölőt és űrhajóst, meg még száz másik szerepet. Elmondása szerint pedig még legalább 50 évig fog élni.


Dennis Quaid 1954. április 9-én született Houstonban, és ott is nőtt fel. Édesanyja, Juanita ingatlanügynök volt, édesapja, William pedig villanyszerelő. Együtt nevelték fel bátyjával, a most 73 éves és szintén ismert színész Randy Quaiddel együtt. Dennist eleinte a sport, azon belül is a baseball érdekelte: hatéves korában kezdett el játszani, és Mickey Mantle volt a példaképe. Emlékszik arra is, hogy 12 évesen dobott egy meccslabdát, amivel kiejtette a másik csapat legjobb ütőjét.

Quaidre és a bátyjára a színészkedés szeretete az apjuktól ragadt rá, aki arra bátorította fiait, hogy nézzenek nagy színészeket, például William Holdent a Híd a Kwai folyónban, Marlon Brandót, vagy Stan és Pant, azaz Stan Laurelt és Oliver Hardyt. Először Randy kezdett el színészkedni, és nem is sikertelenül, neki például gyorsan összejött az, ami Dennisnek eddig sosem: Oscar-díjra jelölték az 1973-as Az utolsó szolgálat című filmért, amelyben Jack Nicholson játszotta a főszerepet (a legtöbben egyébként talán A függetlenség napja Russell Casse-eként vagy a Vakáció-filmek Eddie kuzinjaként ismerik). Dennis ekkor még középiskolás volt, de alig várta, hogy a bátyja nyomdokaiba lépjen.

Drogmámorban

Miután két és fél évig a Houstoni Egyetem drámatagozatos hallgatója volt, 20 évesen Los Angelesbe költözött. Kitartóan kereste a szerepeket, és ekkor ismerkedett meg első feleségével, P.J. Soles színésznővel (Carrie, Halloween), méghozzá az 1978-as Our Winning Season forgatása közben. Még abban az évben összeházasodtak, majd öt évvel később elváltak.

„Aztán megkaptam a Start két keréken című film főszerepét, és ez mindent megváltoztatott” – emlékezett vissza Quaid. Az 1979-es, áttörést hozó film – ami egy csapat srácról szól, akik Indiana államban nőnek fel, és beneveznek a Little 500 elnevezésű kerékpárversenyre – után (amely 5 Oscar-jelölést kapott) a castingigazgatók elkezdték keresni őt.

Ez vezetett el az 1983-as Az igazak című filmhez és Gordon Cooper űrhajós szerepéhez. „Ez a kedvenc filmem. Hiszen Houstonban nőttem fel, vagyis az »űrvárosban«!” – mondta.

Ötéves volt, amikor a NASA bejelentette az eredeti hét Mercury-űrhajóst, a legfiatalabb, Gordon Cooper pedig olyan volt számára, mint egy rock 'n' roll asztronauta.

Quaid karrierjének következő éveiben életének legmagasabb és legmélyebb pontjai következtek, Az álomküzdők (1984), a Kedves ellenségem (1985), A könnyed élet (1986) és a Vérbeli hajsza (1987) című filmekben játszott szerepeitől az évek óta tartó kokainfüggősége miatti elvonóig.

Dennis 2018-ban a Megyn Kelly Today című beszélgetős műsorban nyíltan beszélt arról, hogy milyen súlyos volt a problémája, mielőtt segítséget kért. Elmondta, hogy a '60-as és '70-es években teljesen más volt a hozzáállás a drogokhoz, a kokainhasználat mindennaposnak számított. „A ’80-as években már nagyjából napi szinten kokainoztam" – vallotta be, s akkor döntött úgy, hogy segítséget kér, amikor rádöbbent, milyen lesz az élete, ha így folytatja. „Volt egy úgynevezett fehérfény-élményem, amiben két állapotban láttam magam: halottnak, illetve olyannak, aki minden szerettét elveszítette" – mondta.

Szerelem és szakmai féltékenység

Quaid végül 1990-ben ment elvonókúrára, amikor még Meg Ryan vőlegénye volt. Ő és Hollywood korábbi üdvöskéje a Vérbeli hajsza 1986-os forgatásán találkoztak először, ám csak az 1988-as Holtan érkezett munkálatai közben kezdtek randizgatni. 1991-ben házasodtak össze, a következő évben pedig megszületett a fiuk, Jack Quaid, aki felnőve szintén ismert színész lett, ő alakítja például a nagy sikerű The Boys című Amazon-sorozat főszereplőjét, Hughie-t, de feltűnt Az éhezők viadalában (Marvelként), a Logan Luckyban (Fish Bangként), a Rampage: Tombolásban (Connorként), a 2022-es Sikolyban (Richie-ként) vagy az Oppenheimerben (Richard Feynmanként).

Szóval ekkoriban Quaid már tiszta volt, és újra nagy sikereket aratott. Eljátszotta például Jerry Lee Lewist A rock ’n’ roll ördöge (1989) című zenés életrajzi filmben, feltűnt Oscar-jelölt alkotásokban (pl. Képeslapok a szakadékból, Távol a mennyországtól), A két Lotti feldolgozása, az 1998-as Apád-anyád idejöjjön! pedig kasszasiker lett.

Quaid is úgy gondolja, hogy ez a film megváltoztatta a pályáját, és életének egy új sikeres periódusát indította el. „Megcsináltam a filmet, majd, amikor kijött, hirtelen én lettem az anyukák kedvence” – viccelődött.

Az akkor 11 éves Lindsay Lohannel való közös munkáról pedig a következőket mondta: „Ő volt az egyik legtehetségesebb ember, akivel valaha találkoztam. Amikor a filmet forgattuk, elhitette velem, hogy két gyerek van, szóval hogy tényleg van egy ikertestvére.”

Quaid közel 100 filmben játszott eddigi majdnem öt évtizedes pályája alatt. „Talán közülük néhány forgatása helyett otthon kellett volna maradnom” – mondta nevetve. „Á, amúgy én mindegyiket szeretem. Mindet átéltem. Képzeld, A cápa 3-D például a gyerekeim kedvenc filmjévé vált!"

Dennis és Meg végül 2000-ben szakítottak, amiben minden bizonnyal nagy szerepet játszott az a botrány, amely azért robbant ki, mert kiderült, hogy Meg Ryan elkezdett kavarni Russell Crowe-val közös filmjük, a Túszharc forgatásán, vagyis megcsalta Quaidet.

És bár a házasságuknak már több mint két évtizede vége szakadt, Quaid elárulta, hogy a Meggel való kapcsolata eddigi élete legsikeresebbje volt.

„Amikor találkoztunk, én voltam a nagyágyú" – folytatta Quaid, hozzátéve, hogy az ő karrierje később megtorpant, míg Megé az egekbe szökött a '90-es években. „Kimentünk New York utcáira, és mindenki azt kiabálta: »Meg! Meg!« És be kell vallanom, tényleg úgy éreztem, hogy eltűntem. Nem gondoltam, hogy ilyen kicsi vagyok, de az voltam. Ez egy fejlődési lehetőség volt, sokat tanultam belőle” – emlékezett vissza szakmai féltékenységére a színész.

Majdnem végzetes műhiba

2007 novemberében Dennisnek és akkori harmadik feleségének, Kimberly Buffington ingatlanügynöknek béranya útján születtek meg a kétpetéjű ikrei, Thomas és Zoe. Napokkal a világra jövetelük után azonban a babáknál Staphylococcus-fertőzés alakult ki, és kórházba kerültek.

A kezelés során viszont véletlenül 10 000 egység Heparin vérhígítót kaptak az előírt 10 egység helyett. A durva túladagolás majdnem az életükbe került, Quaid pedig pert indított a gyógyszergyártó Baxter Healthcare ellen, azt állítva, hogy a kétféle heparin csomagolása nem különbözik eléggé.

Ez az eset ugyanakkor arra késztette a színészt, hogy a betegbiztonság szószólója legyen, és készített egy dokumentumfilmet is a megelőzhető orvosi hibákról (Chasing Zero: Winning the War on Healthcare Harm címmel), amit a Discovery Channel sugárzott 2010-ben.

Szerencsére a gyerekek végül felépültek, a velük töltött idő pedig Quaid elmondása szerint azóta is a legfontosabb a számára. „Az a kedvencem, amikor kocsival iskolába viszem őket. Reggeli közben ismered meg igazán őket, akkor ugyanis olyan frissek, amennyire csak lehet. Nem az este a megfelelő idő erre, amikor már ideje lefeküdni, és persze előkerül az összes kifogás ennek elkerülésére. Reggel azonban lehet beszélgetni az életről és minden másról, ilyenkor lehet a legkönnyebben kapcsolódni hozzájuk.”

Dennis és a cápák

A színészi karrierje mellett Quaid lelkes zenész, sőt, zenekara is van (Dennis Quaid & the Sharks).

Houstonban. A déli baptista szülei által nevelt gyerekként szeretett bele Elvis Presley, Hank Williams és a The Beatles zenéjébe.

„Egyszerűen elkezdtem dalokat írni, mert természetesnek tűnt” – mesélte még 2018-ban a People magazinnak – „Így vészeltem át a tinédzserkoromat.”

2000-ben kezdett el énekelni, gitározni és zongorázni a The Sharks nevű zenekarával, akikkel most, több mint két évtizeddel később is folyamatosan turnézik az USA különböző helyszínein. „Mi leszünk a legidősebb srácok, akik a zeneiparban érvényesülnek. Imádok filmeket forgatni és színészkedni, de a zenélés is nagyon jelen van az életemben. Megmozgatja az embereket.”

Az unokája lehetne

Bár Quaid és Kimberly Buffington 2018-ban elváltak 14 év házasság után, 2020 júniusában a színész negyedszer is megnősült: ezúttal a nála 39 évvel fiatalabb könyvelőt és ingatlanügynököt, Laura Savoie-t vette el. Ők ketten 2019 májusában kezdtek el randevúzni, miután egy üzleti rendezvényen bemutatták őket egymásnak. „Laura az életem szerelme! Fantasztikus a kapcsolatunk” – áradozott a színész a szíve hölgyéről egy interjúban.

Quaid pedig azóta sem tűnt el a mozikból, az utóbbi években olyan filmekben lehetett őt látni, mint az Egy kutya négy élete (2017), az Egy kutya négy útja (2019), a Midway (2019), vagy a Kivert kutyák (2023).

Illetve több projektje is van a láthatáron, például a 40. amerikai elnököt alakítja a Reagan című életrajzi filmben. Elmondása szerint Ronald Reagan emberi oldalának bemutatása tette ezt a szerepet karrierje „legérdekesebb szerepévé”: „Megpróbáltam megjeleníteni némi emberi gyarlóságot, hiszen egyikünk sem tökéletes. Megtiszteltetés volt őt játszani.” De láthatjuk majd emellett a Sovereign című akció-krimiben, a Littlemouth című sci-fiben, vagy a 2017-es Bosszú rendezőjének (Coraline Fargeat) új horrorjában, a The Substance-ben.

A 70 éves Dennis Quaid tehát megtalálta a boldogságát, ki tudott teljesedni a karrierjében és a szenvedélyeiben, elmondása szerint pedig még sokáig itt lesz velünk:

„Azt tervezem, hogy 130 éves koromig élek. Szeretnék majd eljátszani egy százéves embert úgy, hogy tényleg annyi vagyok.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk