KULT

Ki hitte volna, hogy Vavra Bence tud énekelni? - megnéztük a Sztárban sztár első adását

De nem ez a Sztárban sztár első adásának egyetlen tanulsága. Rájöttem, hogy sosem szeretnék Laroux-t hallgatni, és megállapítottam, hogy Stohl András sokkal jobb színész, mint Will Smith.


(Tudjátok: kritika, SPOILERVESZÉLY.)

Bevallom, alapjában véve kedvelem a Sztárban sztárt, mert a szereplők megmutathatják olyan oldalukat, amiről addig sejtésünk sem volt.

Például ki hitte volna, hogy Vavra Bence tud énekelni?

Mármint tényleg énekelni, nem csak olyan „ügyeletes szépfiú elfogadható hanggal” szinten?

Annak idején a Sztárban sztár nyitotta fel rá a szemem, hogy Szandi mennyire jó énekesnő (csak beragadt egy – szerintem – rossz műfajba), vagy hogy Bereczki Zoltán tulajdonképpen egy kaméleon.

Amúgy egyáltalán nem új ez a műfaj a magyar szórakoztatás történetében. 1979-ben volt egy szilveszteri műsor, a Disco disco, amelyben a kor népszerű színészei bújtak akkori világsztárok bőrébe. A legemlékezetesebb talán Harsányi Gábor Amanda Lear interpretációja volt. (Ezt csak a „régen minden jobb volt” tábor kedvéért jegyzem meg.)

A korábbi évadokhoz képest ismét változott a zsűri összetétele. Kökény Attila és Papp Szabi maradt, viszont Bereczki Zoltán helyét Makránczi Zalán vette át, a kötelező egy darab nő pedig Lékai-Kiss Ramóna lett.

A zsűri már a bemutatkozásnál igyekezett vicces lenni, Makránczi Zalán ugyanis feketébe öltözött, amire zsűritársai John Williams Birodalmi indulóját kezdték dúdolni, majd amikor Tilla rákérdezett, miért, közölték, hogy Zalán a sötét lovag. Ami a maga módján zseniális benyögés, mivel

egyetlen mondatban sikerült vérig sérteniük két franchise rajongóit.

A műsorvezető a lecserélhetetlen Till Attila. (Tényleg, emlékeztek, hogy a legelső évadnak még Friderikusz volt a műsorvezetője? Én sem.)

Azért is hasznosak számomra az ilyen műsorok, mert kicsit búsztolja az általános műveltségemet. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy számomra tök ismeretlen előadók utánoznak számomra tök ismeretlen előadókat, és így kénytelen vagyok tájékozódni, hogy valamennyire tartsam a lépést a korral.

Aztán persze olykor kiderül, hogy jobb volt a tudatlanság, de szeretek veszélyesen élni.

De nézzük a versenyzőket és a produkciókat!

Személyes szubjektív véleményem szerint a színészeknek jobban áll az ilyen típusú műsor, mint az énekeseknek. Ember Márk sem okozott a csalódást, aki Jason Derulóként nyitotta meg a show-t.

Hozta, amit kellett, bár azért az is igaz, hogy a Sztárban sztár produkciók sikere minimum 50 százalékban a maszkmestereken és sztájlisztokon múlik.

Márknak épp ezért már azelőtt félig nyert ügye volt, hogy énekelni kezdett.

A zsűri remekségét jelzi, hogy rögtön az első értékelésben megjön az első kakis poén is, ehhez méltó kacarászás kíséretében. A zsűriről talán ennyi elég is.

Galambos Dorina következett és a La Roux – Dorinát amúgy bírom, értékelhető előadói fejlődési ívet járt be „a magyar Britney Spears”-től a Mrs. Colombóig,

de hogy soha életemben nem szeretnék La Roux-t hallgatni, az is biztos.

Ez nem Dorina hibája persze, a klippet egész jól lehozta, bár itt-ott hamiskásnak hallottam. Till Attila amúgy igen találóan jegyezte meg Dorina külső megjelenésére, hogy így nézne ki Papp Szabi, ha lánynak születik.

Dallos Bogi a Pamkutya-párost kapta. Pamkutyáékat véletlenül pont ismerem, mivel a kisfiam nemcsak hallgatja, de hallgattatja is. Persze ő most 9 éves, és ebben a korban az ember sok mindenért lelkesedik, amit később letagadna.

Amúgy Pamkutyáék paródiáiban vannak tényleg jó ötletek, de – legalábbis számomra – az előadásuk színvonala nem haladja meg egy tehetségesebb sulizenekarét.

Bogi szerintem szenzációsan megoldotta a feladatot. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ő két pasi, hanem egy nő – nőnek mindig nehezebb pasit alakítani, mint fordítva –, és hát legyünk őszinték,

sokkal jobb előadó is, mint Pisti és Béla.

Marics Peti Måneskinként mutatta meg, hogy helye van a színpadon, és bár eddig elkerülte figyelmemet, mostantól figyelni fogok rá. (Marics Petire, nem a Måneskinre.)

Zámbó Krisztián nagy talány számomra. Az Álarcos énekesben egész jó volt, de a mostani Csepregi Éva-alakítása kapcsán nekem azért felébredtek az X-faktoros emlékek. A zsűri másképp látta és hallotta, szerintük tökéletesen hozta Csepregi hangját. Ooo-kééé…

Orsovai Reni lesz az egyik favoritom az évadban. Olyan tökéletesen hozta Tóth Gabit, hogy bármilyen közhelyesen hangzik, tényleg oda kellett néznem, hogy meggyőződjek róla, nem a nemzet Gabija áll személyesen a színpadon. (Oké, lebuktam, olykor csak hallgattam a műsort, mert hát valamikor wordlézni is kell.)

Örülnék, ha nyerne, annál is inkább, mert bármily felháborító, hölgy még nem nyert a magyar Sztárban sztár történetében.

Péterffy Lili a belga Stromae volt, Vavra Bence James Arthur (erre már utaltam). Emilio Korda Györggyé változott, és meglehetősen jól hozta Gyuri bácsit, bár azt gondolom, hogyha valakiben amúgy megvan az utánzás tehetsége (és főleg még énekhangja is van hozzá), ő a könnyebb feladatok közé tartozik.

Ugyanakkor Tilla és Rami jogosan állapította meg, hogy Emilio kicsit Jack Nicholsonra is emlékeztetett, ráadásul a Ragyogásból.

Szekeres Adrien Kylie Minogue dalát adta elő. Szerintem nem sikerült annyira jól.

Nem úgy, mint Palya Bea LP-je. Kétségtelenül Bea lóg ki leginkább ebből a műsorból, gondolom kap is majd a highbrow rajongóktól, de ilyen ez a popszakma. Szerintem ahhoz képest remekül vette az első akadályt, bár Lékai-Kiss Ramóna szerint még többet vissza kellett volna vennie a palyabeaságból.

Na és akkor jött Stohl András. Őszinte leszek, Stohllal nagyon elfogult vagyok.

Véleményem szerint generációja egyik legjobb színésze, sőt, még ezt is eufemizmusnak érzem.

Fogalmazzunk úgy, hogy nagy kedvencem.

És persze, mindezek tükrében tényleg zavarba ejtő, hogy úgy tűnik, tényleg bármit elvállal, de igazán nem akarok pálcát törni fölötte, az ő dolga.

Amikor Will Smith-ként színpadra lépett, mint Dzsinn, sokáig kellett néznem, hogy meglássam Bucit a karakter mögött. Ami nyilván nem kis részben megint csak a maszkmesterek érdeme. De ettől még tény ami tény, Stohl képes teljesen eltűnni. Ráadásul elég jól énekel is. Ha van valami, amiért nem tudott tökéletes lenni az az, hogy

András ezerszer jobb színész, mint Will Smith, és ez azért lejött.

Összességében szórakoztató volt az első adás, senki nem volt botrányosan rossz, és a többség kifejezetten kellemes meglepetést okozott.

Ami az új zsűritagokat illeti, Ramóna az első pillanattól tökéletesen belesimult a műsorba, Makránczi Zalánon viszont azt éreztem, kicsit még keresi a helyét ebben az egészben. Azt hiszem, kicsit el kéne engednie magát.

Ja, és majd elfelejtettem, Galambos Dorina esett ki, ami kár, mert több van benne. De hát ez már csak ilyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk