Figyeljünk egymásra, mert a koronavírus miatti magány az egészségünknek is árthat

Emberek milliói tanulták meg az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy mennyire kegyetlen dolog a „közösségi távolságtartás”, amely már egy jóízű ölelést is kizár azokkal, akikkel nem egy fedél alatt élünk, hogy mennyire tud hiányozni egy nagyszülő, egy unoka, hogy ugyanúgy nem mehetünk el együtt sörözni, mint ahogy egy istentiszteletre sem, de kockázatossá váltak az apás szülések is, megfosztva ezzel anyát, apát és a gyermeket egy megismételhetetlen közös élménytől.

A magány, az elszigeteltség hosszú távú hatásait évek óta elemzik orvosok és pszichológusok egyaránt. Ma már tudjuk, hogy az egyedüllét okozója lehet a magas vérnyomásnak, a krónikus gyulladásoknak, az immunrendszer gyengülésének és más betegségeknek is. A magányos ember gyakran feleslegesnek érzi magát, ezért nem is vigyáz magára, mondván, úgysem fog hiányozni senkinek.

Ugyanakkor a  tudomány már arra is rájött, hogy az emberi kapcsolatok – és ez lehet annyi, hogy segítünk egy idegennek, vagy ránézünk egy szeretett fényképére, enyhítheti a fájdalmat és csökkentheti a stressz fizikai tüneteit. Azok, akik úgy érzik, hogy kapcsolataik támogatják őket, hosszabb életre számíthatnak. Egy kísérlet még azt is kimutatta, hogy egy ember, akinek sok társasági kapcsolata van, kevésbé hajlamos a megfázásra – írja a Washington Post

És ez érvényes a magányosan megélt karanténra is. Egy biztató telefonhívás, egy szeretetnyilvánítás, egy megértő meghallgatás molekuláris szinten serkentheti az immunrendszert. Akár adjuk, akár kapjuk a kedvességet, mindenképpen jót tesz az egészségünknek. Julianna Holt-Lunstad, az amerikai Brigham Young egyetem pszichológia és neurobiológia professzora külön felhívja a figyelmet arra, hogy aki befogadja a másoktól jövő együttérzést, egyben jóérzést kelt abban is, aki ad, és ez a kölcsönhatás mindenkin segít.

Holt-Lunstad egy globális, több mint egymillió embert érintő felmérés adataiból kiindulva állapította meg, hogy a magányosság 26, a társadalmi elszigeteltség 29%-kal növeli a korai halál kockázatát, míg az egyedül élőknél ez az arány 32% is lehet. Ez a trend akkor sem változott, amikor a kutatók elemzésüket kiegészítették a felmértek korával, általános egészségi állapotával, nemzetiségével, nemével, és különválasztották a dohányosokat a nemdohányzóktól.

Már a járvány kitörése után készült az a tajvani felmérés, amelynek résztvevői közül azok, akik azt vallották, hogy jóban vannak a szomszédaikkal és részesei egy kiterjedt közösségnek, nagyobb hajlandóságot mutattak például a szokásosnál gyakoribb kézmosásra. Ezzel szemben egy német kutatásból, amit 60 év felettiek körében végeztek, az derült ki, hogy minél inkább egyedül érezték magukat, annál kevésbé voltak hajlandóak óvintézkedéseket tenni.

A magány egészségkárosító hatását vizsgálta az amerikai egészségügyi minisztérium egyik ügynöksége, a Health Resources and Services Administration is. Szerintük a tartós egyedüllét napi 15 cigaretta elszívásával egyenértékű. Ugyancsak ronthat a bezárt emberek fizikai állapotán, ha kényszerűségből lemondanak a testedzésről. A legtöbb országban bevezetett korlátozások ugyan kifejezetten ajánlják a szabad levegőn végzett mozgást, még ha egymástól legalább 2 méter távolságból is, de a legérintettebb körzetben, például Lombardiában ez is tilos.

Az ember társas lény – emlékeztet Naomi Eisenberger, a UCLA egyetem neurológusa. Agyunk és testünk az evolúció során arra rendezkedett be, hogy számíthatunk mások közelségére egészen az ősközösségtől, amikor a család megvédte az embert a ragadozóktól, és tudta, hogy ha megsebesül, gondját viselik.

A magánytól az emberek tartós egészségtelen állapotba kerülnek, és ha ez az állapot túlságosan sokáig fennmarad, olyan krónikus betegségek alakulhatnak ki, mint a cukorbaj, az érelmeszesedés vagy a szívproblémák.

Ugyancsak érdekes kísérletet végeztek a utahi egyetem egyik laboratóriumában, ahol több tucat hallgatót vittek be egy üres terembe, leültették őket, és közölték velük, hogy bolti lopással vádolják őket. Három percük volt a válaszadásra. Szívük hevesebben kezdett verni, felment a vérnyomásuk, stresszhormonok árasztották el a szervezetüket. A kísérlet vezetője azonban időnként közölte velük, hogyha segítségre van szükségük, vagy fel akarnak tenni valami kérdést, szívesen a rendelkezésükre áll. Ilyenkor a diákok szíve nem vert olyan sebesen, és stressz-válaszaik is enyhültek. Ez a kísérlet is bizonyította, hogy már a segítség lehetősége is elegendő a feszültség enyhítésére.

Tehát a biztonságérzet lehetővé teszi számunkra, hogy fiziológiai szempontból is nyugodtabban nézzünk szembe stresszes helyzetekkel. Ez pedig végsősoron az immunrendszerünk erősödéséhez vezet, mivel számos, a stresszel összefüggő hormon, mint kortizol, az epinefrin vagy a norepinefrin, mind akadályozzák az immunsejtek működését.

A jelenlegi világjárvány kapcsán újabb kérdések merülnek fel a kutatókban a hosszú távú elszigeteltséggel kapcsolatban. Hogyan hat a kevés kapcsolattal rendelkező emberek mentális egészségére? Hogyan bírják ki a kényszerű otthonlétet azok, akik boldogtalan vagy bántalmazó kapcsolatban élnek? (A karantént bevezető országokból egyre több hír érkezik olyan gyilkosságokról, amelyeknek oka az volt, hogy az összezárt pár nem bírta már egymást elviselni). Nem vezet-e oda, hogy az emberkerülés, az idegenek iránti bizalmatlanság olyan szokássá válik, amelyet a pandémia után sem tudunk levetkőzni?

Holt-Lunstad szerint mindennél fontosabb, hogy valamilyen módon tartsuk fenn egymással kapcsolatainkat. Ez lehet csetelés, videó-beszélgetés, integetés a szomszédoknak, vagy akár egy kis éneklés az erkélyen, ahogyan ezt az olaszok elkezdték, és már világszerte terjed. És tegyünk valami jót másokkal, ha van rá lehetőségünk.

Elvégre a koronavírus-karantén egy közös önzetlenségi aktus, mert áldozatot hozunk szeretteink, de idegenek egészsége érdekében is.