KULT

Épphogy elkerülte a börtönt, orvosnak készült, és máig fájlalja, hogy nemet mondott a Hetedikre – Denzel Washington 69 éves

Gyerekként mindenféle balhékba keveredett, majd összekapta magát, és a filmtörténelem egyik legnagyobb színésze lett, ráadásul az egyik leghosszabb hollywoodi házasság is az övé. Bekukkantunk egy elképesztő karrierbe és életbe.


Minden idők egyik legnépszerűbb és legelismertebb színésze, Denzel Washington fiatalkori legfőbb vágya volt, hogy ő legyen minden idők legnagyobb színésze. Elmondása szerint aztán ahogy felnőtt, rájött, az is elég, ha a tőle telhető legjobbat hozza ki magából. Végül akkora nagyágyú lett, hogy a pletykák szerint egyszer egy nyolc számjegyű gázsit is visszautasított. Amit azonban a rajongók néha elfelejtenek, hogy vannak olyan világsztárok, akiknek nehéz sorsa volt gyerekként (Viola Davis például kénytelen volt a szemétben guberálni, Jim Carrey egy lakókocsiban élt a családjával, és szexuális zaklatáson is átestek nem kevesen), és sajnos az ifjú Washingtonnak is szembe kellett néznie egykor az élet kemény oldalával.

Denzel Hayes Washington Jr. 1954. december 28-án született a New York állambeli Mount Vernonban. Édesanyja, Lennis (becenevén Lynne) egy szépségszalont üzemeltetett, édesapja, idősebb Denzel Washington pedig a pünkösdi egyház lelkésze volt, aki a New York-i vízügyi hivatalnál és egy helyi S. Klein áruházban is dolgozott.

Washington korábbi megjegyzései és interjúi alapján egyértelműnek tűnik, hogy gyerekkorában mindkét szülőjére felnézett.

„Az apám prédikátor volt, kedves, spirituális ember. Az anyámnak volt egy szépségszalonja. New York-i fodrászszalonokban és a templomokban nőttem fel, s ezek azok a helyek, ahol a legjobb mesemondókat találod. Apa nem volt tanult, egy vidéki srác volt. Arra biztatta a gyerekeit, hogy járjanak középiskolába, majd szerezzenek jó munkát. Anyám viszont városi lány volt, Harlemben nőtt fel. Ő volt a céltudatosabb, és többet akart nekünk. A szüleim példamutatással inspiráltak. Elváltak, amikor 14 éves voltam. Azt hiszem, ez dühössé tett engem. Átmentem egy olyan életszakaszon, amikor rengeteg veszekedésbe és balhéba keveredtem. A három legközelebbi barátom a börtönben végezte, összesen kaptak vagy 40 évet. Anyám szerencsére látta, hogy mi következik. Összekapart annyi pénzt, hogy magániskolába járathasson, nyáron meg táborba küldött. A lényeg az volt, hogy ne legyek az utcán. Ez a döntés pedig megváltoztatta az életemet, mert nem éltem volna túl azt az irányt, amerre mentem” – emlékezett vissza a színész.

Orvos és színész

A fiatal Denzel a középiskola után a Texas Tech Egyetemre szeretett volna járni, ehelyett azonban 1977-ben a Fordham Egyetemen szerzett diplomát dráma és újságírás szakon. Bár nem így indult a felsőoktatási karrierje, eleinte orvosnak akart tanulni. „Azért mentem egyetemre, hogy orvos legyek. Csak azért vettem fel egy színjátszó szakot, mert azt mondták, hogy könnyű, és jó jegyet lehet kapni belőle, szóval csábító volt, hogy könnyen kaphatok jó jegyeket. Ez egyébként még mindig igaz rám!" Természetesen a színjátszó kurzuson való részvétel megváltoztatta az életét. Fél év kihagyás után tehát megújult céllal tért vissza a Fordhamre, beiratkozott a Lincoln Center campusára színészetet tanulni, ahol címszerepet kapott Eugene O'Neill Jones császárában és Shakespeare Othellójában. Ezután San Franciscóban, az American Conservatory Theaterben végzett, ahol egy évet töltött, mielőtt visszatért New Yorkba, hogy megkezdje hivatásos színészi pályafutását.

Nem sokkal a diploma megszerzése után Washington megkapta első szerepét az 1977-es Wilma című tévéfilmben, amely az olimpiai aranyérmes sprinterről, Wilma Rudolph-ról szólt. Ekkor ismerkedett meg a feleségével, Pauletta Pearsonnal.

Ők ketten ugyanis egyaránt mellékszerepet játszottak a filmben, Washington Rudolph férjét, Pearson pedig az egyik futót alakította. Csak a következő évben kerültek kapcsolatba egymással, amikor egy partin találkoztak, majd összefutottak egy színházi előadáson. 1996-ban, Oprah Winfrey show-jában Pearson felidézte, hogy elkésett egy darabról, így besurrant, amíg a lámpák le voltak kapcsolva, és leült az első szabad helyre. „A szünetben felkapcsolták a villanyt, és mi egymás mellett ültünk" – mesélte. 1983. június 25-én házasodtak össze, és azóta is együtt vannak, idén nyáron ünnepelték a 40. házassági évfordulójukat, ami amúgy is hosszú időt jelent, hát még hollywoodi mércével! Denzel egyébként egy évvel az esküvőjük előtt megkapta Dr. Philip Chandler áttörést jelentő szerepét a ’80-as évek egyik legsikeresebb orvosi sorozatában, az Egy kórház magánéletében. Így végül egyszerre teljesült mindkét vágya, színészként orvos lehetett, méghozzá hat évadon keresztül, 1982-től 1988-ig.

„Ezt bizony elszúrtam.”

Miközben a sorozaton dolgozott, Washington több mozifilmben is szerepelt, köztük Norman Jewison a legjobb film Oscar-díjára is jelölt Katonatörténetében (1984) és Sidney Lumet Hatalomjában (1986). 1987-ben Steve Biko dél-afrikai, apartheidellenes politikai aktivistát alakította a Kiálts szabadságot című filmben, amelyért megkapta élete első Oscar-jelölését a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ehhez pedig mindössze négy mozifilmre volt szüksége.

De a díjra sem kellett sokat várnia, két évvel később ugyanis Az 54. hadtestben játszott egy polgárháborús katonát, ezért az alakításért pedig már neki ítélték a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrocskát 1990-ben.

Ettől kezdve pedig Washington karrierje szárnyalni kezdett. Azóta több mint 50 filmben szerepelt, és széles körű kritikai elismerést kapott valós személyiségek megformálásáért. Leginkább a muzulmán minisztert és emberi jogi aktivista, Malcolm X megformálásáért emelte őt a vállára a szakma Spike Lee 1992-es filmjében (Malcolm X), de ott volt még az ártatlanul börtönbe zárt bokszoló Rubin Carter a Hurrikánban (1999), Herman Boone futballedző az Emlékezz a titánokra című filmben (2000), vagy Frank Lucas drogbáró az Amerikai gengszterben (2007).

Emellett akciófilmekben és krimikben is megvetette a lábát, többek között a Kiképzésben, amelyért 2002-ben megkapta a második Oscar-díját, ezúttal már a férfi főszereplő kategóriában, de nagy sikert aratott Az utolsó esély (1995), A belső ember (2006), a Deja Vu (2006) és a Védhetetlen (2012) című filmjeivel is, valamint egyetlen franchise-ával A védelmező-trilógiával (2014, 2018, 2023).

Ugyanakkor Washington bevallotta, hogy van egy olyan szerep azok között, amelyeket a karrierje során visszautasított, amit utólag nagyon szívesen eljátszott volna. Az Off Script című műsorban Jamie Foxx-szal beszélgetve a színész megosztotta, hogy annak idején nem vállalta el David Mills karakterét a Hetedik (1995) című kultikus krimi-thrillerben, így az végül a nála kilenc évvel fiatalabb Brad Pittnél landolt. „Úgy gondoltam, hogy a forgatókönyv túl démonikus volt. Majd megnéztem a filmet, és arra gondoltam: »Ó, ezt bizony elszúrtam.«"

Rendezőként is pazar

Washington nem elégedett meg a színészi karrierrel, amiből nagyjából mindent kihozott, ami lehetséges, hiszen tengernyi filmes díja van, játszott színházban, sorozatban, tévé- és mozifilmekben, és feltűnt mindenféle műfajban. Épp ezért úgy döntött, hogy a kamera mögött is kipróbálja magát, első filmje rendezőként pedig a 2002-es Antwone Fisher története lett, amelyért Critics Choice Awardot és a Producerek Szakszervezetének Stanley Kramer-díját is megkapta. A sikeres kezdés után 2007-ben előállt az Érvek és életekkel, amit a legjobb drámai film Golden Globe-díjára is jelöltek.

2016-ban rendezett egy epizódot A Grace-klinikában (a 12. évad 9. részét: The Sound of Silence), és ugyanebben az évben jelentkezett eddigi legnagyobb direktori sikerével, a Kerítésekkel, amit már a legjobb film Oscar-díjára is nomináltak, illetve természetesen őt is színészként (végül csak Viola Davis tudott győzedelmeskedni a legjobb női mellékszereplőként).

E tekintetben egyébként egészen elképesztő Washington teljesítménye, eddig összesen kilenc színészi Oscar-jelöléssel büszkélkedhet (Kiált szabadságot, Az 54. hadtest, Malcolm X, Hurrikán, Kiképzés, Kényszerleszállás, Kerítések, A jogdoktor, Macbeth tragédiája), vagyis fekete színészként a legtöbbel, és összességében is csak Laurence Olivier (10), Bette Davis (11), Jack Nicholson (12), Katharine Hepburn (12) és Meryl Streep (21) előzik meg, illetve szintén kilenc jelölést kapott Spencer Tracy, Paul Newman és Al Pacino.

Washington egyébként többször is nyilatkozta, hogy a rendezést jobban szereti, mint a színészkedést. „Jobban érdekel a rendezés, mert fontosabb számomra, hogy másoknak segítsek. Nem azok a dolgok üdvözítenek majd engem az életem utolsó napján, amiket megalkottam, hanem azok az emberek, akiket felemeltem, akiknek segítettem, akiket jobbá tettem.”

Az utánpótlás

A megdöbbentően lenyűgöző karrierje ellenére Denzel elismerte, hogy a munkája csak a második helyen áll a felesége és a gyerekei mögött.

„A színészet csak egy módja a megélhetésnek, de a család jelenti az életet. Amikor megszületik az első gyermeked, és apa vagy anya leszel, rögtön tudod, hogy ez az élet" – nyilatkozta.

Neki és Pearsonnak egyébként négy gyermeke született: John David 1984-ben, Katia 1987-ben, az ikrek, Olivia és Malcolm pedig 1991-ben. Mindannyian a szüleik nyomdokaiba léptek, így vagy úgy, eddig azonban a legnagyobb karriert az elsőszülött John David futotta be, aki olyan filmek főszerepeiben tűnt már fel eddig, mint a Csuklyások: BlacKkKlansman (2018), a Tenet (2020), a Malcolm és Marie (2021), a Beckett (2021), az Amszterdam (2022) vagy Az Alkotó (2023). Nos, igen… Volt kiből inspirálódni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk