Dolák-Saly Róbert: Nomádművészeti műfajszédelgő lettem
Dolák-Saly Róbert egyike annak a négy személynek, akik miatt a humorpályán lehetek, Görgey Gábor, Koltai Róbert és Csukás István mellett ugyanis tagja volt az 1998-as humorfesztivál zsűrijének. Most önálló estjéről faggattam.
– Nemrég Márton Andrással készítettem interjút, és ő említette a nevedet azzal kapcsolatban, hogy az 1981-es táncdalfesztiválra neveztetek olyan dalt is, aminek ők voltak a szerzői és Te énekelted. Ez rádöbbentett, milyen keveset tudok a zenei munkásságodról, különösen a kezdetekről. Mentségemre szóljon, hogy 1981-ben még csak 5 éves voltam. Elmondanád, hogy alakult a pályád addig, hogy összeállt a L’art pour l’art?

– Első ízben 1976-ban az Omega együttes „előzenekaraként” léptem nagyközönség elé, a zenekar nyári, szabadtéri turnéján. Egy szál gitárral kísértem magamat, és minden előzmény, médiaháttér nélkül, teljesen ismeretlenként, egyedül álltam több ezres közönségek előtt, ami úgy tudom, addig példa nélküli volt az „előzenekarok” történetében. Majd fél év múlva visszahívtak a téli sportcsarnokos rendezvényeikre, amit a mai napig a legnagyobb elismerésként könyvelek el a pályámon, hiszen az akkori legnépszerűbb zenekarról beszélünk.
Nem kell mentegetőznöd, hogy keveset tudsz a „zenei munkásságomról”, mert azt, az akkori lemezgyári „zenegyógyászok” még magzati állapotban távolították el a művészeti életből.
Kioperáltak, kinyírtak mindent, ami nem érte el az észlelési küszöbüket.
Sem az Omega előtti szerepléseim, sem a demófelvételeim nem keltették fel az érdeklődésüket, így az első önálló nagylemezemet 15 év múlva, 1991-ben vehettem fel. Ez annyira abszurd, hogy talán nem is csoda, hogy a humor tájékán landoltam.
De végül is jót tettek velem. Rákényszerítettek egy nomádművészeti műfajszédelgésre, ami sok újdonsággal kecsegtetett: humor, színház, tévésorozatok, könyvek, koncertek, gyerekelőadások, és sorolhatnám. Szóval, ha késve is, de kárpótolt a pályám.
– A L’art pour l’art Társulat akkoriban lett igazán ismert Magyarországon, amikor nagy divat lett az angol abszurd humor, elsősorban a Monty Python. Éppen ezért sokak fejében a mai napig zavar van abból a szempontból, hogy hova sorolják a társulatot. Segíts.
– A lpl.hu minden oldalának állandó, felkiáltójeles linkje: NEM ANGOL HUMOR! Itt részletesen kifejtettem, amit ezzel kapcsolatban érdemes elmondani. A lényege:
Az „angol humor” megnevezés a köznyelvben fanyar humort jelent. Emiatt az abszurdot előszeretettel sorolják e kategóriába: hibásan. Az világhíres angol komikus Benny Hill is az angol humor egyik képviselője, pedig a legnagyobb jóindulattal sincs semmi köze az abszurd humorhoz. A L’art pour l’art Társulat magyar abszurd humort ír és játszik!
Bevallom, én például nem is ismertem a Pythonokat, amikor az első években már a Társulat tagjaként abszurdot játszottam. Így később is „csak” mint lelkes néző örültem a filmjeiknek, a munkámat nem befolyásolták.
Ha inspiráló elődöket kell említenem, akkor Karinthy Frigyes, Nagy Lajos, valamint Alfonzó nevét kell kiemelnem, és persze Örkényről sem feledkeznék meg.
– A saját magad humorát hogy határoznád meg? Van a L’art pour l’art-ban olyan, ami nem fedi le a Te ízlésvilágodat, vagy világnézetedet? És megfordítva: mi az, amit jobban meg tudsz valósítani szólóban, mint a társulat tagjaként?
– Amit a Társulat eddig biztosan nagyon jól csinált, az az, hogy nagyszerűen kezelte a különböző nézetek együttélését. Itt is a weboldalunkról emelnék át egy gondolatot:
„Együttműködésük jó példája annak, hogy hogyan lehet látszólag teljesen más kulturális értékek iránt elkötelezett, más mentalitású művészek alkotásait egy közös mondanivalóban megfogalmazni. Dolák-Saly Róbert tudományszerető, szkeptikus világszemlélete, Laár András idealista, buddhista alapokon nyugvó életfelfogása, Pethő Zsolt pacifizmusa és Szászi Móni humanista, kiváló közösségi szelleme különleges egységgé formálódik munkáik során.”
Ami pedig a szóló megnyilvánulásaimat illeti, azok teljesen más hozzáállást kívánnak tőlem: „nagyobb levegőt kell vennem” fellépés előtt, hiszen nem lehet kényelmesen hátra dőlve pihenni a backstage-ben, miközben a kollégák dolgoznak a színpadon, hanem végig kell vinni az egészet az utolsó meghajlásig.
A szóló előadások szabadabb kezet adnak a műsorválasztásban, amivel élek is olykor.
Előkerülhetnek például olyan komolyabb hangvételű dalok is, vagy hirtelen ötlettől vezérelt műsorszámok, amiket a saját felelősségemre bármikor előadhatok. A gyerekműsoraim, vagy a tervezett koncertem pedig egyértelműen más feladatok elé állítanak, amiket szintén nagyon szeretek, illetve várok.
– Vannak kollégák, akik azt mondják, a céljuk a nevettetés. Szerintem humoristaként a nevettetés csak egy eszköz, hogy elmondhassam a közönségnek, amit a világról gondolok. Számodra mi a legfontosabb a humorista létben, a humorban?
– Illúzióromboló leszek, de lényegileg én is azt vallom, hogy a nevettetés a fő cél. Az pedig már a hozzáadott érték lehet, hogy ki milyen módon teszi ezt: milyen ízléssel fogalmaz, igyekszik-e kerülni a közhelyeket, és tud-e eredeti dolgokat produkálni. Természetesen mindenki magából merít, a saját személyisége az alapanyag, de én még sosem álltam neki úgy megírni egy humoros jelenetet, dalt, hogy majd azzal önkifejezem magamat. Abból nem lesz vicces előadás.