KULT

ByeAlex minőségi javulást hozott az X-Faktorba – kritika a döntőről

A 10. jubileumi X-Faktort végül a rapper Alee nyerte meg, de ennél is fontosabb, hogy a műsorban egyre több dalszerző tűnik fel.


A múlt héten némileg maliciózusan azt írtam, biztos azért van öt élő show, mert ennyi dala van Miller Dávidnak.

Ezúton szeretnék mindenkit megkövetni, akit netán bántott ez a megjegyzésem, és úriemberhez méltóan készségesen elismerem, tévedtem.

Nincs öt dala sem

– vagy van, de nem engedték neki elénekelni –, mert a döntőt Bruno Mars Uptown Funkjával indította.

Kiderült viszont, hogy tud dobolni, márpedig én mindenkit respektálok, aki tud dobolni. A dobolás azon készségek közé tartozik, amellyel jómagam nem rendelkezem, pedig tanultam zongorázni, tehát elvileg a két kéz külön, eltérő ritmusra való mozgatása menne. (Legalábbis valamilyen szinten, nyilván nem véletlen, hogy zenélés helyett inkább cikkeket írok.)

Eljött tehát a finálé. Valahol örülök, mert amióta munkaköri kötelességemmé vált nézni a műsort egyre kevésbé értem, hogy bírtuk végignézni, amikor még minden este csak egy versenyző esett ki.

Dávid gyorsan ismertette a szabályokat. A lényeg: csak a nézők szavazhatnak, két dal után valaki kiesik, azután a továbbjutó két versenyző énekel még kettőt, és győz a jobbik – és/vagy akire többen szavaztak.

A műsor készítői negyed óráig tudták húzni, de ezen a ponton nem tudtak már semmi jó kifogással előállni, így kénytelenek voltak színpadra engedni egy énekest.

Kamilla kezdte a show-t, aki remekül énekelt, és ezúttal a mentorok is dicsérték. Kérdés, akkor is így lett volna, ha adhatnak széket.

Laci azért megjegyezte, hogy szerinte Kamilla a dal felénél kezdett csak jól énekelni, akkor viszont annyira, hogy már nem érdekelte az eleje sem.

Alee következett, aki vélhetően nem minden hátsó szándék nélkül, a fél haját zöldre festette (Gáspár Laci meg is jegyezte). A produkcióban újdonság volt, hogy Alee megmozdult. A mentorokkal ellentétben én vonakodnék ezt táncnak nevezni, de mindenképp új elem Alee repertoárjában.

Gáspár Lacinak nagyon tetszett a dal, és most Alee éneklésével is elégedett volt, szerinte ebben a dalban pont annyi ének volt, amennyi Alee mostani énekképességeihez illik.

Paulina zárta az első kört, aki ezt a dalt egy barátjának írta. Adél meg is jegyezte az értékelésnél, hogy szeretne Paulina barátja lenni, hogy ilyen dalokat írjon neki.

Alex szerint Paulina olyan szereplő lehet a magyar popszakmában, aki utat mutathat a lányoknak, akik sajnos hátrányból indulnak. Ízig-vérig előadó.

Következett a második kör, ahol az énekesek saját dalt énekeltek. Ami egyedül Kamilla esetében jelentett újdonságot, hiszen Alee mindig, Paulina pedig majdnem mindig saját szerzeménnyel állt színpadra.

De Kamilla sem panaszkodhat, Puskás Peti semmit nem bízott a véletlenre, és Caramelt kérte fel szerzőnek.

Rosszabbat is el tudok képzelni, mint hogy énekesként az első dalomat Caramel írja.

Laci külön kiemelte, mekkora teljesítmény Carameltől ilyen rövid idő alatt megírni egy ilyen dalt. A mentorok nem győzték dicsérni Kamilla éneklését.

Alee egy líraibb számmal érkezett. Peti meg is jegyezte, hogy bátor választás volt, mert nem egy tipikus döntős dal, de úgy érzi, Alee egy nemzedék példaképe lehet.

Sokszor kritizálták Alee-t, amiért kísérletezik a rappen belül a különféle stílusokkal. Amikor túl sokat énekelt, az annyira nekem sem jött be, viszont az is igaz, hogy

nem lehet egy albumot vagy egy koncertet összerakni úgy, hogy minden dal ugyanarra az ötletre épül, Alee esetében a pörgőnyelvű rappelésre.

Valamikor a kezdetekkor írtam, hogy Alee talán az első rapper, akinek végigcsápolnám a koncertjét, és ezt most is így érzem, de azt is el kell ismernem, hogy ezen a ponton azért drukkoltam, hogy a két lány menjen tovább, mert azért nekem mégis az ének az igazi.

Paulina produkciója után Peti elmondta, hogy szerinte három győztes van, mert mindhárom versenyző egyformán jó, és tulajdonképpen a mentorok is csak önmagukat tudják ismételni. Adél azért tudott újat mondani: elárulta, hogy az ő világához Paulina világa áll a legközelebb.

Alex szerint Paulinának saját flow-ja van, fel lehet ismerni egy dalról, hogy ő a szerzője és előadója, ami nagy fegyvertény.

Elérkeztünk az első drámához: Dávid leállította a szavazást, hogy kiderüljön, ki nem énekelheti el a másik két dalát.

Sajnos Puskás Petinek idén sem sikerült győznie, mert Kamilla esett ki, ő lett a verseny harmadik helyezettje.

A harmadik körben a versenyzők mentorukkal léphettek fel. Alee a Bye Alex és a sleppel a Hullik című számot adta elő. Alee résmentesen simult bele a formációba, egyenrangú partnere tudott lenni mentorának, pedig mint elmondta, először nem nagyon tudott mit kezdeni Alex dalával.

Paulina és Gáspár Laci a Sosem vagy egyedült énekelte, amit Paulina választott – és mellesleg Miller Dávid is énekelte az Álarcos énekesben, mint Banán. Ha ez nem dalkarrier, akkor semmi.

Az utolsó körben a versenyzők hagyományosan azzal a dallal léptek színpadra, amit a válogatón énekeltek. Alex, mikor utoljára konferálta fel Alee-t, kihangsúlyozta, hogy ő a műsor egyetlen versenyzője, aki minden egyes körre saját dalt hozott.

Talán Paulina esetében volt a legszembetűnőbb, mennyit fejlődött a műsor során. Biztos vagyok benne, hogy a magyar popszakma egyik meghatározó egyénisége lesz az elkövetkező években. A versenyt végül Alee nyerte, ami azt jelenti, hogy mentorként ByeAlex zsinórban harmadszor nyerte meg a versenyt, ráadásul ebből immár másodszor rapperrel.

Ezzel Alex lett a műsor hazai történetének legeredményesebb mentora.

Igaz, idén annyiból rosszabbul teljesített, hogy az előző két alkalommal a dobogó első két fokán egyaránt az ő versenyzői álltak, most azonban csak Alee jutott be a fiai közül a döntőbe.

Azért Paulinának sem kell szomorkodnia, mert mindkét különdíjat ő kapta: a Ford a lányt találta a legfelvillanyozóbb előadónak, így egy évig használhat egy Ford Mustangot, és a Szigeten is ő léphet majd fel.

Most, hogy véget ért az évad, szeretnék néhány szót mondani a mentorokról. Én is sokat kritizáltam őket, és volt is miért. Azzal a széles körben terjedő nézettel viszont nem tudok azonosulni, hogy „a korábbi mentorok nyomába sem érnek”.

A legtöbb cipőzést Csobot Adél kapta. Bennem is voltak persze kérdések, hogy miért pont ő, de azért a gyűlöletcunamin csodálkoztam. Adél csaknem 10 éve jelen van a magyar sóbizniszben. Megjelent egy lemeze, rengeteget szerepelt különböző műsorokban, színházban játszott – például Alföldi Róbert is rendezte.

Tehát azt nem lehet rámondani, hogy ne ismerné a szakmát, és ne saját jogán volna jelen a médiában.

Ha a tehetségkutatók zsűrijében csupa Presser Gáborok ülnének, akkor jogosan vetődne fel, hogy van-e keresni valója a mentori székben, de azt nem gondolnám, hogy kevésbé konyítana a szakmához, mint teszem azt annak idején, 2013-ban az akkor 9 éve pályán lévő Tóth Gabi. Ha pedig a versenyben mutatott teljesítményét nézzük, egyáltalán nem lógott ki a mentor csapatból, sőt,

a válogatók során többnyire ő képviselte Alex mellett a korrekt, szakmai hozzáállást, amikor Laci és Peti fontosabbnak tartotta az ökörködést.

Gáspár Laci és Puskás Peti viselkedésével sokszor nem értettem egyet, de róluk sem gondolom, hogy bármelyikük tehetségtelenebb vagy butább lenne, mint teszem azt Nagy Feró vagy Szikora Robi.

Akit viszont mindenképp ki kell emelnem, az ByeAlex, aki egészen új szintre emelte a mentorálást. Korábban, ha fel is tűntek versenyzők saját dalokkal a tehetségkutatókban, ritkán hagyták érvényesülni őket, a saját dal afféle kuriózum volt, és a tehetséges dalszerzőknek is konfekcióslágereket kellett énekelniük.

Alex viszont nemcsak bátorította a fellépőit a saját dalok előadására, hanem olyat tett, amit korábban – tudomásom szerint – senki: a mentori szerepet kitágította a műsor keretein kívül. Már a verseny alatt klippet forgatott az énekeseinek, amit aztán a mentortársai is megirigyeltek, és követték a példáját.

Ezzel pedig Alex elsősorban nem azt biztosította, hogy a versenyzője nyerjen, hanem hogy olyan ismertségre tegyen szert a verseny alatt, amire a végső helyezésétől függetlenül karriert építhet.

Erre korábban a sokak szerint „nagyobb” mentorok közül senki sem gondolt. Nem gondolt rá az amúgy nulláról zenekarépítésre specializálódott Geszti Péter, és nem gondolt rá az Amerikában, elvileg egész más szemléleten szocializálódott Malek Miklós sem.

Alex újszerű hozzáállása oda vezetett, hogy – amint a mentorok jogosan megállapították – ez az évad a dalszerzők éve lett az X-Faktorban. Ez pedig véleményem szerint, bárki bármit mond, hatalmas minőségjavulást jelent. Tényleg arra van szükségünk, hogy évről vére találjunk remek hangokat, akik újra és újra elénekelik ugyanazokat a gumicsont slágereket? A szakmának szerintem sokkal nagyobb szüksége lenne alkotó egyéniségekre, akik a dalszerzőknek is versenyhelyzetet teremtenek. A mai magyar slágerek 70%-át ugyanaz a maroknyi ember készíti, és csodálkozunk, hogy minden dal egyforma.

Nagyon remélem, hogy egyre több Paulina és Alee tűnik fel, hogy felkavarják a hazai popszakma állóvizét. És ha ehhez az kell, hogy évente néhány hónapig elviseljük az X-Faktor nevű szappanoperát, ám legyen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk