Mutasd meg, van-e rajtad bugyi! – mikor jó, ha kiderül egy titok, és mikor nem
Szeretek előítéletmentesen beülni egy filmre. Nem érdekel, hogy kedvelem-e az alkotót, odavagyok-e a korábbi filmjeiért, játszik-e benne kedvenc színészem. És az sem érdekel, ha a film remake, azaz utánlövés. Az érzelem-vezérelt néző típusába tartozom: ha egy mozi az első percben kézen fog, és a végéig nem enged el, akkor számomra az egy jó film.
Goda Krisztina (Csak szex és más semmi, Kaméleon) új vígjátéka ennek a kritériumnak tökéletesen megfelel. Még akkor is, ha a vetítőteremben talán én voltam azon kevesek egyike, aki nem látta a 2016-os olasz eredetit, a komoly nemzetközi sikert aratott Teljesen idegenek című drámai komédiát. Szándékosan sorolom ebbe (az egyébként létező és komoly múltra visszatekintő) kevert műfajba: a filmen sokat lehet nevetni, de a végére keserűvé csomósodik az ember szájában ez a nevetés, és bár a magyar alkotók “könnyítettek” az alapsztorin, a BÚÉK továbbra is egy bőr alá kúszósan, alattomosan szomorú vígjáték maradt.
Az alaptörténet szerint egy hét fős baráti társaság (két pár, a válófélben lévő háziasszony és két egyedülálló férfi) a közös szilveszteri vacsorájukon bizarr játékba kezd. Mindenki kiteszi a mobilját az asztalra, és megfogadják, hogy egész este bárki, bármilyen sms-t, hívást vagy csetüzenetet kap, azt a többiek előtt, nyíltan felvállalja, megmutatja, kihangosítja stb.
És innentől kezdve a digitális világ először csak vicceskedve, incselkedve, majd lassan egyre alattomosabban, csontig hatolóan kavar bele ennek a hét embernek az életébe, mígnem teljesen átveszi felettük az uralmat.
Minden egyes telefonpityegéssel álarcok hullanak le, mögöttes szándékok, csúnya (vagy egyszerűen csak mélyen emberi) titkok lepleződnek le, gennyes sebek fakadnak ki. Mire ez a hét ember feláll az asztaltól, semmi sem ugyanaz többé. Már csak az a kérdés, ki járt jól, és ki rosszul ezzel a virtuális pokoljárással.

Talán nem véletlen, hogy a filmről a világhírű Agatha Christie-krimi, a Tíz kicsi néger jutott az eszembe. Itt ugyan senki sem hal meg (ott ugye egymás után mindenki), de az egy térben összezárt emberek kapcsolati dinamikája, a sötét titkok fokozatos felfedése, a karakterek mozgatása, ütköztetése, a feszültség folyamatos fokozása, és a drámai csúcspontok tűpontos adagolása olyan alkotói precizitást és arányérzéket követel, amelyhez tényleg profik kellenek. Bár Goda Krisztina rendező dolga annyival könnyebb volt, hogy a rendelkezésére állt egy szinte tökéletesen kidolgozott forgatókönyv (alkotótársával, Divinyi Rékával változtattak rajta itt-ott, de nem sokat), ettől függetlenül a BÚÉK-ot ilyen minőségben megcsinálni véleményem szerint még így is mestermunka.
Egyetlen üres másodperc, elvarratlan szál, fölösleges pillantás sem maradt a filmben, végig minden és mindenki a helyén volt.
Az egy térben zajló kamaraműfaj másik alapkövetelménye: MINDEN egyes színésznek kifogástalannak kell lennie, különben összeomlik az egész, mint a kártyavár. Szerencsére a rendező itt is biztos kézzel választott: a hét szereplő szinte teljesen egy szinten mozgott. Csak azért nem mondom, hogy mindenki tökéletes volt, mert akadt, akinek kevesebb mozgástér jutott.
Számomra Hevér Gábor és Bata Éva kettőse emelkedett ki egy kicsit a többi alakítás közül, igaz, az ő kapcsolati drámájuk volt a legkidolgozottabb, olyan mély, fájdalmasan esendő és emberi árnyalatokkal, amelyben mindketten brillírozhattak. A Dömét alakító Elek Ferenc is képes volt egy vacsorányi idő alatt megrajzolni egy teljes emberi sorsot, de Lengyel Tamás és Törőcsik Franciska kettőse is remekül működött. Talán a háziasszonyt játszó Szávai Viktóriára és a magányos nőgyógyász bőrébe bújó Mészáros Bélára vetült csak néha az egysíkúság árnyéka, de ők sem lógtak ki a sorból, a hét karakter közti kémia végig folyamatosan magas szinten “rezegtette” a filmet és a színészi játékot.

Mondhatnám, hogy a BÚÉK-ot csak azok nézzék meg, akik nem látták az olasz eredetit (és/vagy a görög, a spanyol, a török és a francia feldolgozásokat). De nem mondom.
Bár valószínű, hogy a nem várt fordulatokon felszisszenni tényleg csak az fog, aki nem ismeri a sztorit, a BÚÉK ettől még egy kifejezetten szórakoztató, a nemzetközi színvonalat teljes mértékben hozó, nagyon hangulatos vígjáték.
Amelyen jókat lehet mulatni, de közben (és még utána is egy jó ideig) alaposan el lehet merengeni arról, hogy vajon mennyire őszinték az emberi kapcsolataink – a sokszor megrendíthetetlennek hitt, több évtizedesek is –, mennyire merünk igazán önmagunk lenni a hozzánk legközelebb álló emberekkel, és vajon vannak-e (legyenek-e?) a lelkünkben csukott ajtók, amelyeket a házastársunk/szerelmünk/édestestvérünk/legjobb barátunk is csak akkor nyithat ki, ha a kulcsot mi, önszántunkból adjuk oda neki.
Bemutató dátuma: 2018. december 6. (Forgalmazó: InterCom)