KULT

Babett a legkeményebb a mesterek közül – így láttuk a Sztárban sztár leszek második adását

A második válogatón voltak botcsinálta Tóth Gabik, különféle állatok, de akadtak igazi szuperprodukciók is. Vélemény.


Halloweenről azt tartják, hogy az évnek azon a napján a legvékonyabb az élők és a holtak világát elválasztó fátyol, és azért kell ijesztő maskarákba öltözni, hogy elijesszük a túlvilág rémségeit.

Jó volna valami hasonló praktika a TikTok-sztárok ellen is, hogy ne akarjanak átszökni a mainstream médiába.

PSG Oglit a TikTokon futó „Szevasz, fiam” sorozatból ismerhetjük. Állítólag. (Lebuktam: nem tiktokozok.)

Oglit hatalmas bicepsszel és ehhez mérhető egóval áldotta meg az ég. Olyan visszafogott állítások hagyták el ajkait, miszerint ő az első és egyetlen magyar énekes, akinek esélye van külföldön is befutni – de még eldönti, van-e hozzá kedve.

Ezek alapján el lehet képzelni, milyen volt a produkciója. Igen, pont olyan. Tóth Gabinak ennek ellenére tetszett, de hát megegyezhetünk abban, hogy Gabi egy kifürkészhetetlen lélek.

Emlékezetes alakítást nyújtott Markó-Valentyik Anna bábszínész, aki egy medleyt hozott, összesen 4 énekest jelenített meg. Kétségtelenül kreatív megoldást választott, és többnyire jól is énekelt, bár Michael Jacksonnál azért kicsit rezgett a léc. De sokkal inkább a műsorban a helye, mint azoknak a félőrülteknek, akiket poénból néha-néha tovább engednek.

Üde színfolt volt a Varga Irén-imitátor, és tulajdonképpen az énekelni nem tudó sztárok vonalán el is mehetett volna néhány fordulót (Győzike, Fekete Pákó jut így hirtelen eszembe).

Természetesen nem jutott tovább, de ez nem szegte kedvét. Lényegesen szimpatikusabb volt, mint az a kicsi lány, aki élete értelmét látja abban, hogy Freddie Mercuryt utánozza, értelmezhető énektudás nélkül.

Különösen mulatságos volt, amikor a produkciója után családja körében dühöngött, idézem: „Egy perce sem énekeltem, basszus!” Oké, úszóversenyen van olyan, hogy valaki féltávig a középmezőnyben halad, aztán begyújtja a rakétákat és megnyeri a versenyt, de az éneklés nem ilyen. Ott az első taktustól jónak kell lenni. Ha valaki egy percig nem tud Freddie-hez méltóan énekelni, valószínűleg utána sem fog.

Következett Miss Gabriella Diamond. Ilyen névvel Magyarországon valaki vagy pornószínésznő, vagy transzvesztita előadóművész. Esetleg mindkettő. Emberünkre a második lehetőség mindenképp igaz, a többinek nem fogok utánanézni.

Gabriella a magyar Gabriella Spanicnak tartja magát. Állítólag ezt a titulust a rajongói aggatták rá. Ezek után nem meglepő, milyen dalt választott. Előadása olyan volt, mint a szójakolbász. Ha nincs más, kis Erős Pistával elmegy, de azért tudod, hogy nem az igazi.

Az este leghumorosabb produkciója (legalábbis azok közült, amit humorosnak is szántak) mindenképp Ambrusé, aki a The Fox című örökbecsű klasszikust adta elő mély beleéléssel, róka jelmezben.

Azt gondolom, ezen a szinten még belefért, hogy tovább vitték.

Az adásba sajnos csak a refréneket vágták be tőle, a lassú részt nem, így csak sejtéseink lehetnek, tud-e énekelni igazából – mert lássuk be, a refrénhez énekhangra nincs szükség.

Voltak azért szerencsére tényleg jó hangok. Gúth Emília Rúzsa Magdit és az Aprócska bluest varázsolta elénk, a különleges nevű Major Zeusz Balázs Fecót és az Évszakokat.

Gabi idén is kisgömböcként harácsolja a versenyzőket – vagy legalábbis a műsorból ez jön át, de lehet, hogy a gonosz szerkesztők manipulálnak minket. Minden esetre Jósa Tamás Jon Bon Jovi előadása értékelése közben megint kitört a balhé.

Majka érzelmi manipulálással vádolta Tóth Gabit, aki ezt kikérte magának, nagyon rosszul esett neki –

szinte vártam, mikor kiált keresztényüldözést.

Szerencsére ezt a kártyát nem kellett kijátszania, és Gabi azzal vigasztalódhatott némiképp, hogy elérte, amit akart: Tamás is az ő csapatába került.

Szóval tulajdonképpen nem történt semmi különös, mindenki hozta a szokásosat.

Ebbe az adásba kerültek azok, akik a mestereket próbálták utánozni. Botcsinálta Pápai Jocik, megélhetési Tóth Gabik, sőt, még néhány szegényember Majkája is beesett.

Közülük három produkció okozott maradandó élményt, nem feltétlenül jó értelemben. Sárközi Fatima, aki Pápai Jocit énekelt, bevitt a stúdióba egy kígyót, amitől Joci köztudottan irtózik.

A mentortársak persze odavitték neki a kígyót, szinte kényszerítették, hogy érjen hozzá – jobb helyeken ilyesmikért

pereket lehet nyerni, nálunk még mindig viccesnek számít abuzálni azt, aki valamilyen gyengeséget mutat.

A magam részéről együtt érzek Jocival. A kígyóktól szerencsére nem irtózok, viszont a berregve repülő rovarok és bogarak rám tudják hozni a frászt annak ellenére, hogy tudom, nem tudnak különösebb kárt tenni bennem.

Kicsivel később fordult a kocka, mert az egyik versenyző nagy szőrös pókokat hozott ajándékba. Ettől Majka és Gabi akadt ki, úgyhogy meg kell állapítani, Babett a legkeményebb a mesterek közül, neki se a kígyótól, se a póktól nem ment fel a pulzusa.

A Tóth Gabi imitátorok közül kiemelkedett Sziklai Mária, aki külsejében a matyóhímzéses Tóth Gabit jelenítette meg, de az Elég volt című dalt énekelte. A hang egyébként néhol egészen hasonlított Gabiéra, de az éneklés nem volt igazán jó. A produkciót feldobta, hogy Gabi egy ponton kikapta a mikrofont a versenyző kezéből, és pár másodperces bohócszámot mutatott be Majkával. Mindenki meglepetésére Majka tovább vitte a versenyzőt a következő fordulóba.

Kaly Roland tavaly a székes fordulóban esett ki, ahol mestere, Majka nagyon kiakadt rá, elégedetlen volt a teljesítményével. Roland nem adta fel, visszatért. Freddie Pioneer című dalát adta elő meggyőzően, és némi tanakodás után ismét Majkához került. (Én a helyében biztos nem szerettem volna visszakerülni ahhoz a mentorhoz, aki kivágott, igaz, nem is kérdezték meg tőle, kit szeretne.)

Solymosi Benjamin pankrátor igazán szórakoztató showt varázsolt a színpadra. Énekről esetében sem beszélhetünk, Tóth Gabi azonban látott benne annyit, hogy brahiból magával vigye.

Az adás végére került a műsor történetének egyik legjobb énekese és legcukibb története. A kubai Yulai Miranda Ferrer magyar, hegedűművész férjével, és mindennapos terhesként lépett a színpadra. A nem mindennapi páros Kubában ismerkedett meg, a zene hozta őket, a felvétel utáni hétre várták a babájukat.

De azért még beugrottak a Sztárban sztár leszekbe, hogy a kismama eltolja Whitney Houstontól az I Have Nothingot úgy, ahogy magyar tehetségkutatón Whitney-t még nem énekelt senki.

Jobb végszó nem is kell, nézzétek és hallgassátok meg. Az ilyen pillanatokért és előadókért érdemes követni a hasonló műsorokat. A kérdés talán csak az: hol volt eddig?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk