KULT

A szoftpornóval indult, visszavonult Cameron Diaz 50 évesen tér vissza

Néhány sötét folt a múltban, egy sokszínű karrier, kiábrándulás Hollywoodból és az igaz szerelem megtalálása. Filmbe illő életút.


Bármilyen hihetetlen, utoljára 2015 januárjában láthattuk a magyar mozikban Cameron Diazt, méghozzá a nem túl szép emlékű Annie című musicalben. Az akkor 42 esztendős filmsztár a karrierje csúcsán volt, hiszen sorra jelentek meg a filmjei, pár évvel korábban pedig az egyik legjobban kereső, 40 év alatti színésznő volt. Cameron azonban 2014-ben úgy döntött, nem vállal több filmszerepet, és határozatlan időre szögre akasztja a hollywoodi karrierjét.

Egy 2020-as interjúban, amelyet Gwyneth Paltrow-val készített a Goop Health című beszélgetős sorozatához, Diaz sok év után végre elárulta, miért hagyta ott a színészkedést. Elmagyarázta, hogy ő rendkívül érzékeny "bizonyos energiákra", amelyek a mentális egészségét hátráltatták, amikor sajtókörutakra és nagy nyilvánosságot kapó eseményekre ment.

A késő kilencvenes években kezdett rájönni, hogy nem elégedett azzal, ahol az életében tart, és 2012-re úgy döntött, újrakezd mindent, hátha az segít.

Rájött, hogy más dolgokat akar az élettől, ezért belevágott egy lélekutazásba, hogy tisztán lásson. Cameron egész felnőtt életében szigorúan a filmes karrierjére koncentrált, gyakran megállás nélkül mozgott a forgatások, a promóció és a következő projekt között, kezdve azzal, hogy 21 évesen megkapta első szerepét a Jim Carrey-féle 1994-es A maszkban.

„Hónapokon keresztül napi 12 órát vagy ott, nincs időd másra, és rájöttem, hogy az életem egy részét átadtam ezeknek az embereknek, ők pedig elvették tőlem. Ideje volt, hogy felelősséget vállaljak a saját életemért” – magyarázta Diaz a hollywoodi rendszer mindent kontrolláló erejéről, és a visszavonulási döntéséről. Ez utóbbival kapcsolatban még azt is felhozta, hogy szerinte az iparág infantilizálja a színészeket, mivel mindenről gondoskodnak helyettük: „Elmész egy forgatásra, és mindenki azonnal a táskádat akarja vinni. Nem szabad semmit sem csinálnod, hiszen isten ments, hogy valami történjen veled!

Az életed borzasztóan beszűkül, és mindenki helyetted tesz meg mindent. Soha nem éreztem magam igazán jól ebben, nem az volt a komfortzónám, hogy gondoskodjanak rólam, de megértettem, hogy ez a munka része."

Az infantilizált állapot miatt Cameron úgy érezte, szünetet kell tartania, csak hogy bebizonyítsa magának: képes teljes mértékben irányítani az életét.

Szexvideó

Cameron karrierjének kezdeti csillogása sokakat elvakított, így ők, lehet, nincsenek is tisztában azzal, milyen sötét foltok vannak a múltjában. A színésznő egyébként Cameron Michelle Diaz néven 1972. augusztus 30-án született a kaliforniai San Diegóban. Anyja, Billie importexport-ügynök volt, apja, Emilio pedig a kaliforniai Unocal olajvállalat művezetője, és van egy Chimene nevű nővére is. Cameron Long Beach-en nőtt fel, és a Los Cerritos Általános Iskolába, majd a Long Beach Polytechnic középsuliba járt, ahol egyébként Snoop Dogg osztálytársa volt.

Még a középiskola alatt, egy buliban szúrta ki magának a 16 éves szépséget egy fotós, aki azt tanácsolta neki, hogy menjen el egy modellügynökséghez, mert szerinte szép pénzeket kereshetne.

Cameron így is tett, és sikerült szerződést kötnie az Elite Model Managementtel, nem sokkal később pedig szerepelt a Calvin Klein és a Levi's reklámjaiban. A következő évben, 17 évesen a Seventeen magazin 1990. júliusi számának címlapján szerepelt, illetve 2-3 hónapig modellkedett Ausztráliában is, 1991-ben pedig Sydney-ben forgatott egy reklámot a Coca-Cola számára.

Ám a karrierje egy ponton fordulatot vett, mivel a szép lányokat általában megpróbálják elcsábítani valamilyen erotikus munkára is, sokakkal ellentétben pedig Cameron vállalta is a szexi szerepeket.

19 éves volt, amikor 1992-ben John Rutter, egy profi fotós félmeztelenül fotózta és videózta őt egy szado-mazo fehérneműs újságcikkhez, amint Cameron rázza a kebleit, majd a jelenetek többi résztvevőjével együtt ordibál és élvezkedik. A felvételek azonban akkor nem kerültek nyilvánosságra.

Rutter 2003-ban kereste meg Diazt, amikor már világszerte ismert volt, és felajánlotta, hogy 3,5 millió dollárért eladja neki az ominózus képeket és videót, mielőtt esetleg más érdeklődőknek értékesítené azokat. Vagyis elővásárlási jogot ajánlott fel ezekre, a színésznő azonban ezt zsarolási kísérletnek tekintette, és beperelte a fotóst. 2004 júliusában aztán egy orosz weboldalon megjelent a fotózásról készült 30 perces videó She's No Angel (Nem egy angyal) címmel. Rutter tagadta a felvétel kiadását, 2005 szeptemberében ettől függetlenül több mint három év börtönre ítélték nagy értékű lopás, hamisítás és hamis tanúzás kísérlete miatt.

Az élet sója

Diaz mindig is kacérkodott a színészkedéssel, így a kissé kisiklott modellkarrierje után, 21 éves korában végül jelentkezett egy meghallgatásra, méghozzá egy Tina Carlyle nevű jazzénekesnő szerepére A maszk című filmbe. Az Elite egyik ügynöke ajánlotta őt be, aki találkozott a film producereivel, miközben a főszereplőt keresték. Cameron pedig meg is kapta a szerepet, ám, mivel nem rendelkezett korábbi színészi tapasztalattal, a szereplőválogatás után azonnal beiratkozott egy színésztanfolyamra.

A maszk óriási sikert aratott, 1994 ötödik legnagyobb bevételt hozó filmje lett az általa megkeresett 351,6 millió dollárrral, és amellett, hogy beindította Jim Carrey karrierjét, Diazból szexszimbólumot faragott.

A maszk után Cameron főleg független, kisebb költségvetésű filmekben (Az utolsó vacsora, Ő az igazi, Féktelen Minnesota, Hullázó kedélyek) szerepelt, amikben megcsilloghatatta tudását, bizonyítva, hogy ő több egy csinos pofikánál. Majd 1997-ben jött az Álljon meg a nászmenet!, amelyben Julia Roberts riválisának tették meg, s lám, abban a filmben sikerült is megutáltatnia a közönséggel Hollywood addigi legfőbb üdvöskéjét.

S bár az még csak mellékszerep volt, a következő évben már, mint a vágy titokzatos tárgya tűnt fel a Keresd a nőt!-ben, és vált egy csapásra világsztárrá.

Innentől kezdve szabadon válogathatott a szerepek között, ő pedig a sokszínű karrier mellett döntött. Hiszen ugyanúgy vállalt komolyabb vagy egyenesen mainstream hollywoodi nagy szerepeket (pl. Charlie angyalai 1-2, Minden héten háború, New York bandái, Kéjjel-nappal, Zöld Darázs), mint kisebb, szerzőibb független gyöngyszemeket (pl. Ronda ügy, A John Malkovich menet, Vanília égbolt, A nővérem húga, A doboz), nem utolsósorban pedig vígjátékokat. A karrierje későbbi, önnyugdíjazása előtti időszakában már inkább ezek voltak a jellemzőek, rá is került egyfajta komika-skatulya (Édes kis semmiség, Egy cipőben, Holiday, Míg a jackpot el nem választ, Rossz tanár, Várandósok – Az a bizonyos 9 hónap, Dől a moné, A csajok bosszúja, Szexvideó).

Fotó: Northfoto - Moviestore Collection/face to face

A karrierje során, bár Oscarra egyszer sem, Golden Globe-ra viszont négyszer is jelölték 1999 és 2003 között (a Keresd a nőt!-ért, A John Malkovich menetért, a Vanília égboltért és a New York bandáiért), a pályája alakulását és ellentmondásait pedig hűen mutatja, hogy 2015-ben három filmjéért (A csajok bosszúja, Szexvideó, Annie) is Arany Málna-díjra nominálták, az előbbi kettőért pedig meg is kapta az év legrosszabb színésznőjének járó műanyag szobrocskát.

Ő az igazi

A hosszú szünetre elmondása szerint épp ezért több szempontból is szükség volt: a fentebb tárgyalt filmipartól való megcsömörlés és az utolsó években kissé egysíkú és nem túl minőségi szerepválasztásai mellett a saját életére, valamint a szerelmére és a családjára való odafigyelés is nagy szerepet játszott a döntés meghozatalában.

2014 májusában szeretett ugyanis bele a Good Charlotte nevű rockzenekar gitárosába, Benji Maddenbe, akihez 2015 januárjában hozzá is ment.

Majdnem öt évvel később, 2019 decemberében született meg béranya segítségével a kislányuk, Raddix, így Cameron 47 évesen végre anyuka lett. „Sokan fordítva csinálják. Megházasodnak, és fiatalon családot alapítanak. Én úgymond az életem második felében teszem ezt. Így az egyetlen nyomás számomra most az, hogy meg kéne érnem úgy kábé a 107. életévemet. Sima ügy, nem?” – viccelődött a színésznő.

Újra akcióban

A színésznő elmondása szerint egyáltalán nem rettegett attól, hogy 2022-ben betölti az ötvenet. „Alig várom, hogy 50 éves legyek! Ez számomra nagyszerű, hiszen ebben a korban egyszerűen többet tudsz mindenről” – magyarázta Cameron, aki nem aggódik az öregedéssel és a külsejével kapcsolatban sem: "Nem akarom, hogy arról szóljon az életem, hogy hogyan nézek ki. Én inkább életerősnek akarom érezni magam a gyermekem miatt. Olyan anya akarok lenni, aki fel-alá rohangál.”

Nos, úgy tűnik, Diaz számára az 50. életév betöltése valóban egy újabb mérföldkő, ami változásokat is hoz magával, hiszen úgy döntött, hogy nyolc év után újra filmszerepet vállal.

Nemrég pedig az is kiderült, mi vagy inkább ki áll a nyugdíj megszakításának hátterében: nos, nem más, mint Jamie Foxx! Ők ketten együtt forgatták Cameron eddigi utolsó filmjét, az Annie-t is, és úgy tűnik, újra együtt komédiázhatnak a stílszerűen Back in Action (Újra akcióban) című akció-vígjátékban. Foxx saját elmondása szerint úgy vette rá Diazt a forgatásra, hogy megkérdezte tőle: "Szeretnéd jól érezni magad? Akkor szórakozz egy kicsit! És azt hiszem, ez volt az, ami rávette őt. A szakmánkban néha lemaradunk a különleges pillanatokról, és szerintem ez egy ilyen különleges pillanat lesz. Szóval nagyon boldogok vagyunk, hogy ez tényleg megtörténik, és már nagyon várjuk” – magyarázta lelkesen Jamie.

A Back in Action rendezője Seth Gordon (Förtelmes főnökök) lesz, a film forgatása pedig még idén elkezdődik, és talán 2023 második felében fel is kerülhet a Netflix kínálatába. Cameron pedig majd az élmények hatására eldönti, hogy ez csak egy emlékidéző egyszeri alkalom volt a számára, vagy végérvényesen visszatér a mozgóképek birodalmába. Mi az utóbbinak drukkolunk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk