KULT

A legjobb sztori nyerte a Sztárban sztár leszek!-et – kritika

Az évadzáróból az is kiderült, hogy Pápai Joci nem ismeri a Village Peoplet, Tóth Gabinak pedig bejön a harcsabajusz.


A Sztárban sztár leszek döntője hozott néhány váratlan fordulatot, de összességében nagyon szórakoztató finálét láthattunk.

A műsor elején a három döntős versenyzőhöz csatlakoztak az élő adások kiesett versenyzői, valamint Kálóczi Réka, az a lány, aki egy sérülés miatt nem tudta vállalni a versenyt, és a helyére hívta vissza Pápai Joci Kökény Danit.

Sajnos meg kell állapítanunk, hogy ez a fordulat Rékán kívül minden érintettnek nagyon bejött, viszont mindenképp szép gesztus a műsor készítőitől, hogy lehetőséget adtak a balszerencsés lánynak.

Ahogy megszokhattuk Köllő Batett és Tóth Gabi öltözete újfent a legszebb keresztény hagyományokat idézte a NER kedvenc kereskedelmicsatornáján.

Apró humoros elem: Tilla és Tóth Gabi olyan sejtelmesen diskurált arról, vajon ki lehet Gabi kedvence a döntős versenyzők közül, mintha az énekesnő nem árulta volna el az előző adásban, hogy Kaly Roland az.

Jó, az is igaz, hogy a magyarok könnyen és szívesen felejtenek.

A döntőben kicsit változtak a szabályok, a mesterek itt már nem pontozhattak, ami annyiból jó hír, hogy ezt remélhetőleg Pápai Joci sem tudta elrontani, akinek néha azért nehezére esett követni a dolgokat.

Először Kökény Dani lépett színpadra mint Ray Charles. Ahogy feketére maszkírozva vigyorgott, és manóhangon énekelt, kicsit cukros bácsira emlékeztetett. De aztán rájöttem, kire hasonlít: ilyen lenne Korda György, ha feketének születik.

Köllő Babett rajzfilmfigurához hasonlította, Tóth Gabi egyenesen Joshi Barathnak szólította. A karaktert amúgy jól hozta Dani, de valamiért nagyon halkan énekelt. Mivel azonban a mesterek nem pontozhattak, ennek nem volt olyan borzasztó nagy jelentősége.

Kaly Roland Robbie Williamsként ismét szenzációsat alkotott. Pedig a brit énekes hangja nem tűnik annyira karakteresnek, könnyen utánozhatónak, de Roland ezt is megoldotta.

Yulaysi Miranda Beyonce Listenjét énekelte fantasztikusan. Ha igazságosak akarunk lenni, Beyonce hangját annyira nem hallhattuk. Egy érett, hihetetlenül tehetséges, profi énekesnőt, Yulaysi Mirandát azonban igen, aki olyan erővel adta elő a dalt, hogy Tóth Gabi mémet érő arccal hallgatta végig.

A mesterek állva tapsoltak. Majka úgy vélte, nem csak ebben a műsorban, de a Sztárban sztárban sem találkozott ilyen tehetségű énekesnővel, amivel alighanem vérig sértette pár kollégáját.

Az első kör után csoportos produkció következett: a kiesett lányok a Jump For My Love című slágert énekelték, ami ugyebár eredetileg egy Pointer Sisters dal, de itt a Girls Aloud változatát láthattuk, amit az Igazából szerelem című film tett emlékezetessé.

Még egy ijesztő, Hugh Grant álarcot viselő pszichopata is megjelent a színpadon – de legalább nem Gyurcsány Ferenc, mert hát ennél a dalnál mindenre fel kell készülni.

Következtek a duettek, ami az utóbbi időben a hasonló műsorok gyenge pillanata, mert egyre jellemzőbb, hogy trendi előadókat próbálnak hívni, akik nem mondom, hogy nem tehetségesek, de nincs olyan sok fajsúlyos előadóegyéniség közöttük.

Jó, ez persze relatív, hiszen Sugár Berci és Váczi Eszter duettje, az Egyedül 2004-es dal, de szerintem ez pont az a kategória, ami az idősebbeket már, a fiatalabbakat pedig még nem hozza lázba. Ráadásul, kövezzetek meg, én úgy hallottam, hogy Bery tök hamis volt a dal elején, és semmilyen tekintetben nem volt egyenrangú duettpartnere Yulaysi Mirandának. Be is hallatszott a produkcióba, ahogy Majka megjegyezte: „Engedjük el a Beryt”.

Félreértés ne essék, Váczi Eszter az egyik legjobb magyar énekesnő, de szerintem ő sem ezt a dalt tekinti életműve fő darabjának. Gimis koromban többször hallottam őt egy Come the Bee nevű formációban, már ott is összetettebb, izgalmasabb dalokat énekelt.

Figyelembe véve, hogy ez volt a kubai lány utolsó éneklése a műsorban, kaphatott volna valami emlékezetesebb feladatot.

Kaly Roland Vastag Tamásként énekelt Vastag Csaba oldalán. A Vastag-tesókat amúgy én bírom, egyszer előttük léptem fel, és életem talán legnagyobb tapsát arattam azzal, hogy bejelentettem őket.

De Rolandnak, aki Pressert, Somlót vagy épp Mäneskint alakította zseniálisan, egy Vastag Tomi visszalépés.

A döntőben azt várnám, hogy tegyék magasabbra a lécet.

Az idei évad utolsó versenyprodukcióját Kökény Dani mutatta be Halastyák Fanni, művész nevén Nemazalány oldalán. Nemazalányt sajnos azóta nem tudom komolyan venni, mióta jelentkezett az X-fatkorba. A válogatón közölte, azért jelentkezett, hogy bebizonyítsa, nem csak a Petőfi Sándort tudja. Ezután elénekelte a Petőfi Sándort, majd visszalépett a versenytől.

Daninak kizárásos alapon Li’l G jutott a duóból. Igazából ez a produkció is inkább szólt arról, milyen vicces Dani nőnek öltöztetve, sem mint a hangutánzásról, de szórakoztató produkció volt, ez késégtelen.

Következtek a kiesett fiúk egy Village People egyveleggel. Örültem, hogy a Macho Mant vették elő, mert ez a formáció kevésbé ismert száma, pedig van olyan jó mint a Go West vagy a YMCA – persze utóbbinak a refrénje azért most sem maradhatott ki.

A legnagyobb szenzációt az jelentette, hogy kiderült, Pápai Joci nem ismeri a Village People formációt, de ezek szerint az Irigy Hónaljmirigyet sem, mert onnan azért ismerős lehetett volna a dolog.

Köllő Babett és űTóth Gabi vitába került arról, hogy a Bari Laci által alakított figura harcsabajsza szexi vagy sem. Ez alighanem generációs különbség.

Babett látta a Portyánt és a Rendőr akadémiát (Kék Osztriga bár), Gabi nem.

Tilla lezárta a szavazást, és közölte a sokkoló tényt, miszerint Yulaysi Miranda lett a harmadik helyezett. Meglepett ez a fejlemény. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki Yuli győzelmét várta. Nem azért, mert hihetetlenül tehetséges énekesnő.

Nem vagyok naiv, tudom, hogy elsősorban nem ez dönt.

Viszont az a tény, hogy a három versenyző közül a kubai hölgy lett a legtöbbször adásgyőztes, azt sugallta, népszerű a rajongók körében.

ROland és Dani maradt tehát, ezután újra indult a szavazás. Hogy addig se unatkozzunk, megnézhettük/hallgathattuk Pápai Joci új dalát.

A hangutánzás egész jól sikerült, de az átélés lehetett volna több.

Végül elérkezett az igazság pillanata, és kiderült, hogy a nézők Kökény Danit szerették a legjobban, ezért ő nyerte a versenyt. Kétségtelen, hogy az övé a legjobb sztori, nem csak úgy, mint legkisebb szegénylegény, hanem mint hazaküldött, és mégis visszatérő versenyző.

Annyit megállapíthatunk, hogy Pápai Jocinak idén óriási mázlija volt, de hát néha szerencse is kell a nagy eredményekhez.

Egy ideig ki kell bírnunk zenés vetélkedők nélkül, de azért Tilla mindenkit megnyugtatott: jövőre is lesz Sztárban Sztár leszek!. Aki érzi magában a tehetséget, jelentkezzen bátran.

Persze tudnia kell, hogy élesre töltött klaviatúrával várom a szereplését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk