KULT

A jó hír: Szandinak még mindig atom hangja van. A rossz hír: változatlanul a Szerelmes szíveket énekli vele - megnéztük az Álarcos énekest

Az új nyomozók és az új szabály hozott némi frissülést a műsornak, de az első adás nem adott igazán emlékezetes pillanatokat. Kritika.


Ha netán valaki nem látta a műsort, de szeretné megnézni, akkor tudjon róla, hogy

a cikk SPOILEREKET tartalmaz.

A jó hír: Szandinak még mindig atom hangja van. A rossz hír: változatlanul a Szerelmes szíveket énekli vele.

Azt viszont sosem hittem volna, hogy egyszer Szandi szájából ezt fogom hallani: „Ezért BÜNTETÉSBŐL el kell énekelned egy részletet a Szerelmes szívekből.”

Kemény, de őszinte szavak, köszönöm, Szandi.

Mindez egyébként úgy történt, hogy az énekesnő meg akarta büntetni Fluor Tomit, aki Istenes Bence szerint leszólta Szandi művészetét.

Nem tudom eldönteni, azért nyerem meg minden évben az Álarcos énekes kritika szép feladatát, mert ennyire elégedettek velem a főnökeim, vagy mert senki más nem vállalja.

Különösebben nem bánom. Én tudok szórakozni az efféle celeb műsorokon. Jó kis ökörködés, semmi több, de hát nem kell mindig olyan high brow-nak lenni. Néha jól esik ez is, vagy hogy egy régi klasszikust idézzek gyermekkoromból : nem kell mindig kaviár.

Tudom, ha valaki azt szeretné, hogy értelmiséginek nézzék, fanyalogni illik az efféle szórakoztató műsorokra, de püff, hát mondjátok már, legfeljebb nem néznek értelmiségnek (könnyen lehet, eddig sem néztek annak).

Ezzel együtt tudok élni.

Azért az látszik, hogy én sem a celebvilág követésével töltöm mindennapjaimat, mert a nyomozók által benyögött tippeknek kábé a feléről fogalmam sincs, kicsoda. De nem görcsölök ezen, aki van olyan jó (vagy annyira irritáló) hogy érdemes megjegyezni a nevét, annak előbb-utóbb meg fogom.

Az idei évad több újdonságot is tartogatott. Kezdve rögtön a nyomozógárda lecserélésével. Mint emlékezetes, az első évadban Gáspár Laci, Dancsó Péter, Csoboth Adél és Sebestyén Balázs próbálta kitalálni, kik rejtőznek a maszkok mögött.

Úgy tűnik, a Youtube és a tévé között nem is olyan könnyű az átjárás. Talán ez lehet az oka, hogy a második évadra Dancsó Péter helyére a versenyzőből nyomozóvá előlépő Hargitai Bea került.

Idén azonban teljes tisztújítást hajtott végre az RTL Klub. Fluor Tomi ül Gáspár Laci helyén, ami első ránézésre, lássuk be, nem tűnik minőségi cserének, legalábbis ami az énektudást illeti. Fluor amúgy jó arc, ne feledjük, ő volt az, aki a már akkor mélyen a NER bendőjében leledző Petőfi rádióban bemondta a mikrofonba, hogy Soros. Az ökörködés faktor nála is erős, nem csak Lacinál, szóval vélhetően működni fog.

Az a Szabó Zsófi ül mellette, akivel amúgy ha jól emlékszem, réges-régen, valamelyik műsorban elénekelték duettben a Mizut. A páros az első pillanattól flörtölni kezdett egymással, pontosabban egyelőre Fluornak jutott az idióta balfék szerepe, aki ostromolja a lányt, utóbbi azonban ellenáll.

Hogy ez megmarad poénfaktornak, vagy az RTL kreatívjai felépítenek belőle egy kis belső szappanoperát, majd elválik. Mindenesetre rögtön az elején csókot váltottak, de azért Zsófi szemérmesen a szájuk közé tette a tenyerét.

Szandiról már megemlékeztem. Amúgy pont egy celebműsor, a Sztárban sztár kapcsán jöttem rá anno, hogy milyen remek énekesnő, csak hát a dalszerzői nem olyan nótákkal látják el, amiket szívesen hallgatnék.(Azt nhiszem, ettől ő még nyugodtan fog aludni.)

Szandinak ráadásul remek humora is van, ezért azt remélem, emelni fogja a műsor színvonalát.

Sebestyén Balázs helyét Nagy Ervin foglalta el, aki az első évadban már szerepelt, mint versenyző (ő volt a Robot), tavaly pedig vendégnyomozóként tűnt fel. Az ő személye gondolom, kicsit a kritikusoknak is szól: lám itt egy remek, sokak által elismert színész, még neki sem derogál az Álarcos énekes.

De hát Sebeők János is beköltözött a Big Brother házba, úgyhogy ez önmagában nem sokat jelent.

Bár Csobot Adéltól is elbúcsúztunk, a Badél házaspár fele azért maradt: Istenes Bence állandó pontnak tűnik, neki csak a haját festették be. Azt nem mondhatnám, hogy ez emelte az élvezeti értékét, igaz, rontani sem rontott rajta. Különösebben nem tűnik megtörtnek, amiért nem a felesége ül vele szemben, de ezt majd otthon lemeccselik.

A szabályban is van némi változás: bevezették a szuperkártyát. Minden nyomozó kap egyet, amit a játéksorozatban egyszer használhat fel, és egy adásban csak egy valaki dobhatja be. Lényege, hogy ha valamelyik versenyző esetében úgy érzik, biztosak a személyazonosságában mind a négyen, akkor felhasználhatnak egy szuperkártyát.

Ha igazuk volt, a versenyző leleplezi magát, és a helyére jön egy új versenyző. Ha tévedtek, akkor a kártyát felhasználó nyomozó büntetést kap

Először a Katicánál merült fel az új szabály alkalmazása. A meglehetősen alacsony versenyzőről hamar megállapították, hogy vagy gyerek, vagy Nótár Mary.

Ezen a ponton sikerült a műsornak kiakasztania a prosztóság mérőt. Szabó Zsófi fontolgatta ugyanis, hogy felhasználja a szuperkártyát, mire Istenes Bence azt a roppant szellemes (not!) büntetést találta ki neki, hogy amennyiben téved, és a Katica mégsem Nótár Mary, akkor meg kell csókolnia Fluor Tomit.

Szabó Zsófinak ezek után érthető módon elment a kedve a Szuperkártya használatától. Senki nem tett egy rosszalló megjegyzést sem, még vicces formában sem. Fluor Tomi volt az egyetlen, aki felvillantott némi emberséget, amikor úgy kommentálta a dolgot,  hogy

nem így szeretné kiérdemelni azt a bizonyos csókot.

Legközelebb az Eperke kapcsán merült fel a szuperkártya. Róla már a kisfilmjében is lejött, hogy fiú, és töri a magyart. Ez kábé két főre szűkítette a mezőnyt. És amint elkezdett énekelni, az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem Cooky táncol a színpadon, hanem Fekete Pákó.

Szabó Zsófi volt az első, aki kimondta Pákó nevét, de a Damoklész kardjaként feje felett lebegő büntetés miatt (a tsók) megint csak nem merte kijátszani. Végül Nagy Ervin lovagiasan átvállalta a kockázatot. Jellemző az egész koncepció kétszínűségére, hogy rögtön megváltozott a büntetés is: ha téved, nem kell megcsókolnia Fluor Tomit, csak ugyanolyan színűre festik a haját, mint Bencének.

Persze az Eperke valóban Pákó volt, így Ervin megúszta a fodrászati beavatkozást. Viszont ez egyben azt is jelentette, hogy érkezik +1 versenyző, mégpedig a Kaméleon.

Az eddigi évadok adásai meglehetősen vegyesek voltak. Kínosan rossz produkció mondjuk, nem volt, de azért hullámzott a színvonal. Viszont minden adásra jutott 2-3 igazán jó előadás vagy az éneklés színvonala, vagy a szellemes színpadi megoldások miatt. Nekem most hiányzott a nagy dobás. Egy produkciót sem tudnék kiemelni.

Ennek kapcsán Fluornak becsúszott két baki is:

Amikor meghallotta a kezdő taktusokat, örömmel felkiáltott: Heal the World! Ráadásul – nyilván régi reflexből – lejackózta Jacksont. Bevallom, én is csak nemrég tudtam meg Klamancsek Krisztiántól, hogy Michael halála óta az igazi fanok mellőzik a Jacko megnevezést, mert állítólag maga a sztár utálta.

Az adás végén a Rókát leplezték le, a maszk alól Szabados Ági került elő, a Híradó műsorvezetője. Esküszöm, nem pikkelek Fluorra, de megint csak ő égett, hisz annak ellenére nem ismerte fel Ágit, hogy forgattak együtt videóblogot.

Ági leginkább a fantasztikus tánctudásával nyűgözte le a zsűrit. Mint kiderült, ez nem véletlen: évekig volt versenytáncos.

A Szarvasról felmerült, hogy talán Gáspár Laci tért vissza ily módon az adásba. Annyiból nem alaptalan a feltételezés, hogy jól énekelt, és Michael Jacksont választott, aki nagy kedvence Lacinak.

Az első adás nem szögezett a fotelba. Ez részben talán annak is köszönhető, hogy a korábbi évadokkal ellentétben most sokkal többet beszéltek a nyomozók produkciók alatt - vagy legalábbis többet vágtak be belőle -, és ez jelentősen megtörte azt a kevés varázst is, amit esetleg egy-egy produkció okozhatott volna. Még csak most indult a szezon, nyilván a nyomozóknak is össze kell csiszolódni, és biztos lesznek jó értelemben is emlékezetes pillanatok. Érdeklődve várom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk