KULT

Pamela Anderson dokumentumfilmje izgalmasabb és érzelmesebb, mint a legtöbb romantikus vígjáték

A Pamela közelről című dokumentumfilmre talán a férfiak kattintanak rá gyorsabban, pedig egy remek, nőknek szóló „motivációs” filmként is működik.
Vass Adrienn - szmo.hu
2023. február 06.



Január 31-én jelent meg nyomtatásban Pamela Anderson memoárja Love, Pamela címmel, és ezzel egyidőben a Pamela közelről című életrajzi dokumentumfilmje is felkerült a Netflixre.

Pamela a 90-es években megkerülhetetlen szexszimbólummá vált, aki a Baywatch tengerparti jeleneteivel és megannyi Playboy szereplésével mozgatta meg főként a férfiak fantáziáját.

Hiába szeretett volna komolyabb szerepekben is tündökölni, inkább botrányos kapcsolataival és kiszivárgott szexvideójával hívta fel magára a figyelmet.

Fiatalon, ha reflektorfénybe került és interjú készült vele, általában csak a szexiességét fejtegették, aztán ahogy teltek az évek, önmaga paródiájává vált. Szőke haj és nagy mellek. Nagyjából ezekkel azonosították.

Pamela igazán jó alany volt ahhoz, hogy dokumentumfilm készüljön belőle.

Egészen fiatal kora óta naplót írt, amiben részletesen és érzékletesen örökítette meg élete legapróbb történéseit. A film egyik fő motívumát ezek az írások adják.

Ezen kívül rengeteg kép, cikk és videófelvétel készült róla már a 90-es években is, és Tommy Lee-vel a három éves kapcsolatukat is szinte végig dokumentálták.

Így szexi jelenetek helyett, most jóval érzékenyebb, bensőségesebb részleteket láthatunk a házi videótékából.

Ráadásul Pamela életének ezen a pontján tényleg azt érzete, hogy beszélni akar. Hogy egyszer végre úgy akarja elmondani a történetét, ahogyan ő élte meg, ahogyan az emberek még nem hallották, mert 55 éves koráig senki nem tette fel neki ezeket a kérdéseket.

Több részletet is mutatnak régi interjúkból, ahol láthatóan és saját bevallása szerint is kellemetlenül érezte magát, így most próbáltak egy teljesen más hangulatot teremteni.

Smink nélkül, természetesen és mosolygósan ült le a kamera elé és a legszomorúbb részleteket is őszintén fűzte bele a mondandójába.

Ez nyilván nagyon szubjektív dolog, de szerintem pár perc után már érezni is lehet, hogy miért foglalkoztatott ennyi embert régen is és most is. Vonzó testi adottságai személyiség nélkül nem repíthették volna idáig.

A szavai őszintének és átgondoltnak tűnnek, miközben humora többször megmosolyogtat.

És bár vannak pillanatok, amikor küszködik a keserű részeknél, egyáltalán nem játssza az áldozatot.

A fő interjúra Kanadában került sor. Érdekes csavar az életében, hogy a világjárvány hatására hazatért a szülői házba, így volt alkalma az emlékek között kutatni és felidézni fiatal éveit. A gyerekkorával kapcsolatban azonnal megdöbbentő részleteket mesélt el. Szülei intenzív, viharos kapcsolatban éltek.

Apja alkoholfüggő és különösen temperamentumos férfi volt.

Balhés rosszfiú. Valószínűleg későbbi, balul elsült párkapcsolati döntéseinek is ez az otthoni minta adta meg az alapját.

De nem csak az apja által tapasztalta meg, hogy milyen egy veszélyes férfi, mert a bébiszittere is évekig molesztálta. Szüleinek nem mert szólni róla, pedig annyira kétségbeesett volt, hogy egyszer szíven is akarta szúrni, aztán amikor nem járt sikerrel, a haláláért fohászkodott.

„Azt mondtam neki, szeretném, ha meghalna. Másnap meghalt autóbalesetben. Azt hittem, ezt én tettem az elmémmel. Biztos voltam abban, hogy én voltam. Hisz azt kívántam, haljon meg, és meg is halt. Ennek tudtában éltem le az egész fiatalkoromat.”

Ezen a ponton a néző már szinte telítődik a fájó részletekkel, de az élet továbbra sem kímélte őt. Egyik barátnője unszolására, egyik este átmentek két fiúhoz, akik közül az egyik megerőszakolta. Erről az esetről is hallgatott, és ismét ő szégyellte magát.

Elsőre érthetetlen, hogy ilyen traumák után hogyan vezetett az útja a vetkőzős műfaj felé. De meglepő módon a Playboy fotózásokról csak szép emlékei vannak.

Ez a munka adta neki vissza a hatalmat a teste felett, és sok év visszafojtott nőiesség után végre azt érzete, hogy tündököl.

Igazán élvezte a fotózásokat, és a környezete hatására önként és dalolva nagyobbíttatta meg a melleit, de közben mégis több akart lenni egy testnél. Nagy nehezen rávette magát és elment a Baywatch egyik meghallgatásra, és nemcsak hogy megfelelt, hanem egyenesen rá írták C.J. szerepét.

Nicole Eggert és Alexandra Paul és Pamela, Baywatch

Ez után jött a Tommy Lee-időszak: élete legszebb és legfájdalmasabb kapcsolata. Villámesküvő, örült esték, gyors összeköltözés, babaproject…

Aztán szinte észrevétlenül elloptak tőlük pár privát vidófelvételt, és nem sokkal később felrobbantotta az internetet az az ominózus szexvideó.

Pamela és Tommy igyekeztek megakadályozni a felvétel nyilvánosságra jutását, majd harcolni az igazukért, de végül egy rossz alkuval tehetetlenül visszavonultak és végignézték, ahogyan mások meggazdagodnak a legintimebb pillanataikból.

A tavalyi évben a Hulun meg is jelent egy sorozat erről az egészen őrült esetről (Pam & Tommy). És bár Pamela határozottan elzárkózott a sorozat gondolatától is, mégis leforgatták, mégis megjelentették.

Nem volt hajlandó megnézni sem, de a sebeket azért így is rendesen feltépte a váratlan és kéretlen figyelem.

A dokumentumfilmben kitérnek arra is, hogy hogyan ment tönkre a kapcsolatuk Tommyval, és arra is, hogy mennyi, szintén elhibázott próbálkozás jött még ezután.

„A kapcsolatom Tommyval talán az egyetlen volt, amikor tényleg szerelmes voltam.”

 

Pamela és Tommy Lee

A film a sok sötét részlet mellett tartogat azért bőven örömteli pillanatot is.

Megismerhetjük Pamelát gondoskodó anyaként és a népszerűségét kihasználó, erős és határozott vegán aktivistaként. Majd láthatjuk az eddigi legutolsó dobását, ami nagyjából a film lezárása is, egy Broadway szerep, amiben végre színésznői oldalát is sikerül jobban megcsillantania.

Pamela döntései sokszor megkérdőjelezhetők és nem biztos, hogy mindenki azt fogja érezni a két óra után, hogy egyetért vele. De nem is kell! Hiszen ő abszolút nem hétköznapi módon él és gondolkodik. Viszont érdekes, izgalmas és tanulságos a története.

Talán az egyetlen hiba az, hogy míg régebben sokszor mások beszéltek helyette és a beleegyezése nélkül döntöttek a sorsáról, addig ebben a filmben meg tényleg csak őt halljuk. A szülei és fiai egy csak egy egészen kis részben asszisztálnak a monológjához.

Pamela és fiai a filmbemutatón

Például Sylvester Stallone neve is felmerül a filmben, aki állítólag komolyan bepróbálkozott Pamelánál. Stallone azonban védőügyvédjén keresztül tagadta, hogy a róla szóló rész igaz lenne.

És legutolsó férjének volt párja is a nyilvánosság elé állt nemrég és beszélt arról, hogy Pamela hogyan szerette el a férfit tőle, ezzel kicsit árnyalva a Pamela által említett romantikus történetszálat.

Persze tudjuk jól, hogy minden éremnek két oldala van és ez a dokumentumfilm most csak a Pamela által megélt valóságra szorítkozik. De olyan érzékenyen teszi ezt, hogy tulajdonképpen nincs okunk kételkedni a szavában, abban, hogy ő ezeket a dolgokat valóban így élte meg.

Ez a film olyan, mint egy vérbeli szappanopera. Tele van csillogással és magasságokkal és a hírnév árnyoldala is legalább olyan intenzíven jelenik meg benne.

De Pamela egy percig sem sajnáltatja magát. Megviselték a történtek, de nem törték meg. 55 évesen is tettre kész, pozitív, és mindezt jóleső humorral teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Alain Delon
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.


Elhunyt Alain Delon francia színművész, írja a France24. A színész 88 éves volt.

2019-ben agyvérzést kapott, azóta mi is többször beszámoltunk egészségügyi problémáiról.

A színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve” – írja az AFP Hírügynökség.

Alain Delon 1935. november 8-án született a Párizshoz közeli Sceaux-ban. Nehéz gyerekkora utána a francia haditengerészetnél szolgált. 1957-ben szerepelt először a filmvásznon, és előnyös külseje miatt szinte azonnal a rendezők kedvence lett. Pályafutása során összesen 107 filmben szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A fekete tulipán, A szamuráj vagy az Egy zsaru bőréért. 1998-ban a Két apának mennyi a fele? című alkotásban együtt szerepelt korának másik francia legendájával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Élete nem volt botrányoktól mentes. Az 1960-as és 70-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg: az esetekben máig nem tisztázott, hogy öngyilkosságok vagy gyilkosságok történtek, illetve ehhez mennyi köze lehetett magának Delonnak. A fegyverekkel nemrégiben is meggyűlt a baja: idén év elején mintegy hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le otthonában, amikre nem volt engedélye.

1984-ben az európai parlamenti választásokon nyíltan kiállt a francia szélsőjobboldali politikus, Jean-Marie Le Pen mellett, ami miatt sokan kritizálták, egy ideig tömegek bojkottálták a filmjeit is. 2013-ban ismét támogatásáról biztosította a Nemzeti Front radikális jobboldali pártot. Élete utolsó évtizedében számos alkalommal kritizálta a francia belpolitikát és a társadalmat.

Élete leghíresebb szerelme Romy Schneider volt, de gyakran reppentek fel pletykák állítólagos homoszexualitásával kapcsolatban. 2023 májusában meghalt a rá kísértetiesen hasonlító Ari Boulogne, aki Delon eltitkolt fiának vallotta magát, habár a színész sosem ismerte el az apaságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pár óra alatt elkelt az összes jegy Azahriah koncertjére a Budapest Parkban
A három teltházas arénakoncert után ez nem túl nagy meglepetés. A jegyárakra viszont többen is panaszkodtak.


Azahriah szeptemberi koncertjére mindössze négy és fél óra alatt elfogyott az összes jegy a Budapest Parkban, írj a 24.hu.

Kedd délelőtt 10 órakor indult a jegyértékesítés Azahriah szeptember 5-i Budapest Parkos koncertjére, és alig négy és fél óra alatt az összes jegy elkelt.

A hatalmas érdeklődés miatt még délután is körülbelül nyolcezren várakoztak a virtuális sorban, hogy jegyhez jussanak, de délután kettő körül a Park honlapja már teltházas állapotot mutatott.

Sokan panaszkodtak a hosszú várakozási idő és a jegyárak miatt is.

A legolcsóbb, küzdőtéri jegyek 14 499 forintba kerültek, míg a drágább kategóriás belépők ára 22 990 forint volt.

A hatalmas érdeklődés nem volt meglepetés, hiszen Azahriah idén májusban három egymást követő napon is teltházas koncertet adott a Puskás Arénában.

Az eredetileg egyetlen koncertre hirdetett eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért először még egy, majd

végül összesen három koncertet is tartott, amelyekre szintén gyorsan elfogytak a jegyek.

A Budapest Park telítettsége és a viszonylag közeli időpont miatt most nem valószínű, hogy hasonló ismétlésre kerülhet sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Igazi pesti csibész volt” – Demszky Gábor elárulta Garas Dezső titkát
Nosztalgikus bejegyzésben emlékezik az egykori főpolgármester Garasra. Hogyan kerül a kerékbilincs az asztalra?
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. augusztus 15.



Garas Dezső, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2011. december 30-án, 77 éves korában hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az ikonikus művész életútja és tehetsége előtt tisztelegve Demszky Gábor, Budapest egykori főpolgármestere, egy megható és humoros történetet osztott meg a közösségi oldalán, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Demszky, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere, és 1998-ban díszpolgári címet adományozott Garas Dezsőnek, egy közös emlékét idézte fel a színészlegendával kapcsolatban. Egy régi fotó kíséretében elmesélte, hogyan játszotta ki Garas a parkolóőröket egy zseniális trükkel.

„Egyszer, valamikor 1998 körül, beállított Rajk Lacihoz, kezében egy kerékbilinccsel. ‘Tudod, ezt mindig felteszem a kocsira, amikor tilosban parkolok, a közterület-felügyelők így békén hagynak, mert azt gondolják, rólam már gondoskodott valamelyik haverjuk’” – írta bejegyzésében Demszky Gábor, hozzátéve: „Igazi pesti csibész volt és remek színész.”

Garas Dezső nemcsak a színpadon, de az életben is olyan karakter volt, akinek humora és leleményessége emlékezetes maradt mindazok számára, akik ismerték és szerették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutális, látványos és izzasztóan izgalmas – Az Alien: Romulus a legjobb Alien-film 1997 óta
Ennyi arctámadót még biztosan nem láttunk! A Magyarországon forgatott újabb xenomorph-őrület a franchise legjobb darabjait idézi meg, és nem ismer kegyelmet.


Idén 45 éves az Alien-franchise, 1979 májusában mutatták be az USA-ban először A nyolcadik utas: a halált, azóta pedig sci-fi és a horror műfajainak leghíresebb keresztezéseként trónol a zsáner nagyjaiból álló lista csúcsán. Ridley Scott a mindössze második filmjével nagyon elkapott valamit anno, az idegentől való elemi rettegést (amely épp belőlünk, emberekből kel életre) hívta elő közönségéből, amely azóta is kíváncsian várja a filmtörténet talán legkultikusabb űrszörnyének újabb acsarkodásait.

Majd jöttek a folytatások… James Cameron az 1986-os A bolygó neve: Halállal mesterien ékelte a sci-fi és a horror közé az akciót is; véleményem szerint David Fincher sokak által lenézett (ő maga sem szereti) 1992-es A végső megoldás: halálja sem mondott csődöt, sőt; Jean-Pierre Jeunet 1997-es Feltámad a halálja pedig egészen abszurd irányba vitte a sztorit, és meglepően működött benne a humor is. Szóval odáig egészen pazar volt a franchise, ám a 20th Century Fox a kétezres években úgy döntött, összeereszti a xenomorph-okat a yautjákkal, avagy, ahogy a legtöbben ismerik: a Predatorokkal.

A 2004-es Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen és még inkább annak 2007-es, egészen nézhetetlen folytatása sajnos eléggé leamortizálták kedvenc rémeink ázsióját.

Az eredeti alkotónak, Ridley Scottnak kellett tehát a kezébe vennie újra a gyeplőt (bár sokan Neill Blomkamp víziójának szavaztak volna bizalmat, aki figyelmen kívül hagyva a többi epizódot, direkt folytatást készített volna A bolygó neve: Halálhoz). Ő pedig megpróbált valami újat és teljesen mást kihozni az egészből. A Prometheus (2012) így egy filozofálgató eredetsztori lett, amit sokak gyomra nem vett be, és xenomorph-ot sem lehetett benne látni, mégis üdítő volt egy másik, jóval összetettebb szegmensből szemlélni ezt a világot. A 2017-es Alien: Covenantra azonban sajnos elfogyott az ötlettár, s így egy nem túl kreatív, többnyire lehangoló, kiszámítható, és csupán egyetlen ütős akciójelenetet (a fináléban) tartalmazó méretes csalódás lett az eredmény.

Innen kellett tehát újra felvenni a fonalat, Scott pedig ezúttal átpasszolta a direktori stafétát, méghozzá a Gonosz halott-remake (2013), a Vaksötét (2016) és az Ami nem öl meg (2018) író-rendezőjének, az uruguayi Fede Alvareznek, aki próbált elszakadni a Prometheus és a Covenant frissebb örökségétől, s inkább A nyolcadik utas: a halál és A bolygó neve: Halál atmoszféráját igyekezett rekonstruálni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, az Alien: Romulusban egyfajta all star/best of Alien pörög, hiszen majd’ minden korábbi epizódból kapunk valami megidézést a sztori egyes elemeiben.

Az első két filmre szóló párhuzam azonban adott, hiszen ezúttal is egy izolált létesítményben vagyunk (egy űrállomáson), és mindössze hat szereplőnk van, akik szűk folyosókon rohangálnak. Ám nekik nem csupán egyetlen szörnnyel kell szembenézniük, facehuggerek és xenomorph-ok egész garmadája les rájuk (sőt, még valami más is…). A sztori időben is az első két film között játszódik, amikor is a Weyland-Yutani cég egyik sötét és barátságtalan bányászkolóniájából próbálna elmenekülni öt fiatal, valamint az egyikük, Rain (Cailee Spaeny) Andy nevű androidja (David Jonsson). Ehhez pedig azt fundálják ki, hogy megpróbálják a vállalat egy a bolygó felett sodrodó elhagyatott űrhajójából elcsenni a kriokapszulákat, amelyekben játszva átszundiznák azt a kilenc évet, amely célállomásuk, egy idilli bolygó eléréséhez szükséges. Az űrhajóról azonban kiderül, hogy egy űrállomás, ahol a cég emberei furcsa kísérleteket végeztek egy idegen életformán, amely természetesen az újabb emberi behatásnak köszönhetően ismét elaszabadul…

Szóval ezúttal is egy túlélősztorit kapunk, amelyben jóval kevesebb a filozofálgatás, ami pedig van, az maximum megint a szintetikus léthez kapcsolódik, ezúttal Andy révén, akivel Rain testvéri kapcsolatot épített ki, ám egy új program megváltoztatja a személyiségét.

Persze nem is ez a lényeg, Fede Alvarez inkább az alapvető ösztöneinket szerette volna stimulálni, így az akciókra, a látványra, a vérengzésre és leginkább a feszültségre helyezte a hangsúlyt.

Épp ezért az Alien: Romulus megállás nélkül pörög, újabb és újabb kilátástalan szitukba kergetve az egyre fogyatkozó szereplőket, akik egyébként nem sok meglepetéssel kecsegetetnek, gyorsan be lehet őket kategorizálni. Van itt szimpatikus főhősnő (a Tűzgyűrű: Lázadásból, az Easttowni rejtélyekből, a Priscillából és a Polgárháborúból ismert Cailee Spaeny pedig már van annyira rutinos, hogy simán elviszi a hátán a filmet, vagyis méltó utódja Sigourney Weavernek, akit nem egy jelenetben idéz meg természetesen), kiismerhetetlen android, szimpatikus jóképű alfahím (Archie Renaux), nem túl szimpatikus, nagypofájú, lázadó srác (Spike Fearn), egy fiús, kemény és laza pilótalány (Aileen Wu), valamint egy kedves és terhes naiva (Isabela Merced). Közülük Spaeny mellett természetesen a leghálásabb szerepet, vagyis a kissé értelmi fogyatékosra hangszerelt android Andyt alakító David Jonsson (Ipar, Rye Lane) tud igazán csillogni, a többieket Alvarez és írótársa, Rodo Sayagues már nem igazán kényeztették el emlékezetes karakterekkel.

A nézőket azonban kifejezetten elkényeztették a látványvilággal, ami több mint kézzelfogható. A tavaly tavasszal teljes egészében a budapesti Origo Filmstúdióban rögzített Alien: Romulusban ugyanis csodás díszletek és szemet gyönyörködtető praktikus effektek közepette zajlanak az öldöklések és a menekülések, a magyar szakemberek pedig az Oscar-díjas berendező, Sipos Zsuzsanna (Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Borderlands) vezetésével ismét fantasztikus munkát végeztek: a Romulus és Remus űrállomás valósággal életre kel, nekünk magyaroknak pedig csodás összemosolygás-indok, hogy az alkotók még az egyik mozgólépcsős metrólejáratot is felhasználták helyszínként egy pillanatra.

Az Alien: Romulus azonban nem mentes a hibáktól sem. Már az alapsztori is felvet néhány figyelmen kívül hagyott kérdést (pl. a cég miért hagyja, hogy egy ilyen fontos objektum elhagyatottan keringjen egy köpésre az egyik telepüktől?), a „best of”-jelleg miatt sok mindent újra átélhetünk, de igazán eredeti dolgot nem láthatunk, a legerősebb fan service-pillanatot feleslegesen túlhúzzák, a végső nagy extremitást pedig más formában, de végül is már láttuk korábban.

Szerencsére ezek megbocsátható bűnök, mivel Fede Alvarez nem akar túl sokat markolni, így amit vállal, azt tisztességgel véghez is viszi.

Egy feszültségtől csatakos, jó ötletekkel is megpakolt (a facehuggerek melletti osonás és az antigravitációs sav pl. csillagos ötöst érdemelnek), kiváló atmoszférával rendelkező, látványos akció-horrort tett le az asztalra, amely ugyan nem ér az idoljai (vagyis az első és második rész) nyomába, Ridley Scott újabb darabjait azonban így is leiskolázza. Érdemes lesz tehát újra némán sikítani az űrben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk