„Mindig meghalok egy kicsit a betegeimmel” – gyerekkori álmát megvalósítva lett ápolónő Vanda
2014-ben egy magán mentőszolgálatnál is dolgozott.
Ott sikerült először kivonulnia két nőnek egy mentővel. A sofőr és ő mint ápoló alkották az egységet.
Az OMSZ-nél 2017-ig nem lehetett nő a mentőn, sem ápoló, sem sofőr.
„Arra is nagyon emlékszem, amikor azzal riasztottak, hogy hasi görcsei vannak egy nőnek. Egy férfi sofőrrel mentem ki a Hős utcába. Hát, egy szülést kellett levezetnünk orvos nélkül, igen rossz körülmények között, alig volt fény is.”
A mentésirányítást nagyon szerette és nagyon nem kedveli, ha diszpécsernek tartják. Nagyon sok múlik rajtuk.
„A bejelentőt kell segíteni, hogy tudjon vérzést csillapítani, stabil oldalfektetésbe tenni, szülést támogatni vagy akár újraéleszteni addig, amíg nem ér ki a mentő. Képzett, jó szakember kell ide.”
Azt mondja, a legrosszabb, ha aggódó szülő telefonál. Érthető, hogy ideges, de van, aki így csak akadályozza a megoldást. Egyszer, amikor egy 2 éves kisgyerek kerti medencébe esett, az apa idegállapota miatt nem volt használható. Az anya igen, ezért Vanda az apát kiküldte, hogy várja a mentőt és addig az anya megcsinálta az újraélesztést.
„Van, aki felkapja a vizet és azt ordítja, hogy ne kérdezgess, küldd a mentőt, te büdös kurva! Ő nem érti, hogy fontos, milyen mentőegységet küldök. Nem tudni, ki milyen lelkiállapotban van. Én nem veszíthetem el a fejem.”
Egyszer azért hívták, hogy a családban mindenkinek fáj a feje és gyengék. Lehetett volna influenza is, de amikor kiderült, hogy a macska hányt is, tudta, hogy szénmonoxid mérgezés volt. Nemcsak mentőt, hanem katasztrófavédelmet és rendőrséget is küldeni kell ilyenkor.
Nem hitte, hogy világjárványban is lesz dolga
Három éve váltott a mentőzésről a kórházra.
Vanda szerint nincs olyan egészségügyi dolgozó, akit nem érintett meg a koronavírus. Aki dolgozott a betegekkel, az olyat próbált, amit nem is sejtett korábban.
„Beöltözve zsilipruhába, védőszemüvegben, 3 kesztyűben nagyon izzasztó és nehéz dolgozni. Minden egyes beteg kihívás volt, mindnek más volt a baja. A koronán kívül voltak gyulladások, szív-, vese-, légzési problémák, véradás, és volt akivel pszichésen kellett foglalkozni.”
A legtöbb beteg 4-6 hetet töltött bent, de volt olyan, aki 8-9-et. Az egyik orvos azt mondta az ápolóknak, hogy ők megtették, amit lehet, most rajtuk a sor, a lelküket is meg kell gyógyítani.
„És mi igyekeztünk. Jó érzés volt hallani, ha örültek a betegek, ha dolgoztam.”
Vanda meglepetésekben is jó. Az idei anyák napjára az ő ötletére minden női betegüknek rajzoltak kis kártyákat a gyerekeik nevével. Ettől többen elsírták magukat.
„Tudom, hogy ez fontos, én is anya vagyok” – magyarázza. A járvány idején ingyen maszkot és kesztyűt osztott a háza kerítésén.

A távolságtartás, az ölelés és puszi tilalma volt a legnehezebb a karantén idején. Neki fontos az érintés a kórházban is.
„Azt én érzem, hogy kinek foghatom a kezét és ki akar megölelni engem. Ez normális esetben segít, de most az ölelés fegyver.”
Koronásokat is sokat veszítettek, egy idős bácsi nagyon megérintette.
„Sokat beszélgettünk több hét alatt, beszélt a családjáról, kiderült, hogy az ő és az én fiam is filmezéssel foglalkozik. Megmostam a haját, levágtam a körmeit, és amikor indultam haza, azt mondta, hogy köszön minden segítséget és legyek büszke a fiamra” – idézi és az emlékek hozzák a könnyeket. Vanda szerint a bácsi érezte, hogy meg fog halni. Amikor a kórházban meghallotta a rossz hírt, senki nem látta, hogy sír, csak bepárásodott a szemüvege, de az gyakran szokott.

Azt mondja, csak akkor sír, ha nem látják. Havonta van 4-5 alkalom, amikor fáj valakinek az elvesztése. Van persze örömsírás is. Mondjuk akkor, ha sikerül a szülés, amihez ő adott tanácsokat telefonon a férjnek.
„Elérzékenyülök persze attól is, ha sikerül egy újraélesztésem helyszínen vagy telefonon. Volt, amikor egy kollégámat tudtam megmenteni Heimlich-fogással. Neki egy félrenyelt cukorka okozott fulladást, de volt három másik hasonló esetem is.”
Érzékenyen emlékszik arra is, hogy nemrég az egyik beteg el volt keseredve, mert minden évben csinálnak a feleségével képet a házassági évfordulójukra és pont az 50. nem sikerül, mert a férj kórházban van. Amikor a feleség bejött látogatni, Vanda lefotózta őket, és amikor kiderült, hogy nincs emailjük, kinyomtatták nekik a képet.
A 80 fölötti pár elsírta magát, hogy megvan az 50. évforduló különleges pillanata is.
Vanda teljes élete a segítségről szól. Amerre jár, mindig történik valami, mentett már így embereket elvérzéstől a mentő kiérkezéséig, otthonában is megkeresik olykor, mert tudják, hogy ápoló.
„Volt, hogy egy darázscsípés miatt kellett gyorsan ellátnom egy apukát. A lányától ezt kaptam hálából:”

Igyekszik, hogy a kórházban se érezze magát senki elhanyagoltnak. Szívesen törődik a betegekkel.
„Megfésülni, körmöt vágni alap. Volt olyan néni is, aki azt kérte, hogy adjam oda a ridiküljéből a rúzsát! Ha ő így érzi magát teljesnek, akkor fesse ki a száját.”
Most kardiológián dolgozik, két éve bérnővérként.
„Ez jobb anyagilag és beosztásilag is. Közalkalmazottként rengeteget éjszakáztam, most kérhetem, hogy inkább nappalra menjek. Mindig van, aki estézni szeret, úgyhogy mindenkinek jó.”
Szereti a csapatmunkát. Azt mondja, egészségügyben mindig együtt kell dolgozni és nagyon jó, hogy számíthatnak egymásra. Ha nem megy a közös munka, akkor onnan el kell menni. Nem fél, hogy munka nélkül marad.
„Az egészségügyi dolgozót mindenhol tárt karokkal várják.”
Tudja, hogy külföldön több pénzt kaphatna a munkájáért, de nem akarja itt hagyni a családját, a barátait. Úgy érzi, nincs más útja, ő itt és erre született:
„Soha nem gondoltam, hogy mást kellene csinálnom. Nekem az egészségügyben van a helyem. Amit én itt adni tudok, azt olyan szeretetben kapom vissza, aminél nem kell több.”