FOMO: „A valóságot mutatja be és nem azt, hogy milyen lenne ez egy ideális világban”
A FOMO vagyis Fear Of Missing Out jelentése „a kimaradástól való félelem”, de a körülötte kialakított médiakampánynak és szájról szájra terjedésnek hála Hartung Attila elsőfilmes rendező ifjúsági filmje is eszünkbe juthat, ami egy középiskolás társaság mindennapjaiból ragad ki drámai és hétköznapi részleteket.
Noha a „bezzeg az én időmben” életérzés valószínűleg pontosan úgy öröklődik generációról generációra, mint a vintage pulcsik vagy a kapuzárási pánik, de az efféle alkotások hidat képezhetnek az emberek között.
Egyrészt korlenyomatok, másrészt segítenek abban, hogy a korosztályok jobban megértsék vagy meghallják egymást és magukat.
Az érintett nemzedéken belül pedig megajándékozzák a nézőt a „nem vagyok egyedül a problémáimmal” érzésével.
A két főszereplő mesélt nekünk: a 20 éves László Panna, László Zsolt színész lánya, aki jelenleg a Corvinus Egyetem tanulója és az újságírás felé is kacsintgat. November végén Arany Medál-díjat nyert az év legígéretesebb fiatal tehetségeként. Illetve a 23 éves Yorgos Goletsas, aki a FOMO kedvéért kóstolt bele a színészkedésbe és a Deep Glaze zenekar frontembere.
Szóba került, hogy milyen érzés az érettségi bankett utáni reggeltől forgatni az ember első nagyjátékfilmjét, és hogy milyen atyai pofont kapni Stohl Andrástól, de az is, hogy Will Smith tudtán kívül hogyan hiúsított meg kis híján egy kulcsfontosságú jelenetet.
- Mit tapasztaltatok a FOMO mozikba kerülése óta? Mennyire változtak meg a dolgok?
Panna: Yorgosznak van egy jó sztorija!
Yorgos: A legtöbb embernek, akivel találkoztunk, tetszett, és nagyon jó és intelligens visszajelzéseket kaptunk. De volt olyan is, aki próbált kicsit gonoszan „támadni” miatta, például bulikban, ami annyira nem kellemes.
- Ez olyan, mint amikor azt hiszik egy szereplőre, hogy ugyanaz, mint a sorozatban...
Y: Igen, mondjuk az egyikük tudott különbséget tenni a karakter és közöttem, de azért rossz viccből odaszúrta, hogy „csak engem ne erőszakolj meg” és, hogy utána „ne videózzam le” – ez egy srác volt egyébként. A másik meg inkább arról szólt, hogy én miért vállaltam el ezt a szerepet, mert ha harminc évesen visszanézem, akkor majd szörnyülködni fogok. De szerintem ezekbe nem kell feltétlenül belemenni, főleg ilyen időpontokban – tehát hajnali órákban és bulikban. Teljesen értelmetlen.

- Gondolom, Panna, te mást tapasztaltál, nyilván amiatt is, mert teljesen más a karaktered. Téged meg akarnak menteni.
P: Igen, én nagyon sok szeretetet kapok. Sokan írtak Facebookon és Instagramon is, hogy látták és mennyire köszönik és mennyire szerették. Az utcán is odajöttek már többször, nagyon fura még ez az egész. Többen anélkül is gratuláltak, hogy látták volna – csak az előzetesből vagy egy kritikából indultak ki. De egy ilyen helyzetben nem is nagyon tudnának mást mondani. Ez egy patthelyzet. Nem jönnének úgy oda, hogy „jézusom, miért csináltad ezt?”. Azt hittem, hogy apukám ezt fogja mondani, de aztán nem így történt, szerencsére.
- És apukád mit mondott? Ő mégiscsak szakmabeli.
P: Apukám nem mondott semmit. Ő megölelt, és egy igen emocionális pillanatunk volt akkor. Igazán apukaként viselkedett és nem színészként.
- Mindkettőtök szülei látták?
Y: Nekem az egész család, négyszer mentem el megnézni.
P: Én is sokszor mentem, még a nagymamámmal is. Vele igazi moziban, igazi közönséggel láttuk és a végén nagyon elkezdtem zokogni. Mert akkor jöttem rá, hogy ez már „igazi”. Már nem csak a haverok ülnek itt és a szakmabeliek, hanem tényleg nézők nézik. Sírtam, a nagymamám is sírt, és büszke volt rám.

- A filmmel párhuzamosan életre hívtak egy kampányt is. Amikor mentek beszélgetésekre, mit tapasztaltok a fiatalabb generáció tagjain? Például, amikor egy gimis osztályhoz látogattok?
Y: Számomra meglepő, hogy tőlem nehezebben kérdeznek. Nem tudom, hogy a szerep miatt-e, de azt vettem észre, hogy kicsit óvatosabbak.
P: Távolságtartóbbak. Attila (Hartung Attila, a rendező) is mondta, hogy kb. fél óra kellett ahhoz, hogy feloldódjanak az emberek, és rájöjjenek arra, hogy te igazából nem olyan vagy, mint a filmben. Tőlem bekérdezték, hogy „milyen volt az erőszak-jelenet?”.
Y: Én Attilával és az operatőrrel, Kristóffal mentem el egy osztályhoz. Szóval inkább technikai téren születtek kérdések a filmmel kapcsolatban.
- Lehet, az is benne van, hogy a fiatal lányok talán kicsit jobban félnek megkérdezni egy idősebb fiút akármiről, mint mondjuk egy lányt, akivel azonosulnak.
P: Persze, viszont közönségtalálkozókon is voltunk, és azokon pedig nagyon jól kérdeztek, mindenhol. Én személy szerint nagyon féltem attól, hogy a végén nem fog senki aktivizálódni, de például a legelső találkozón, ami Győrben történt, meg sem várták, hogy vége legyen az egész beszélgetésnek, hanem már közben kérdeztek és baromi jó volt.
Egy másik alkalommal pedig volt néhány nő, akik annyit mondtak a mikrofonba, hogy köszönik az egész élményt. Ez nagyon sokat jelentett.
Y: Általában egy idő után beindul. Egyre többen jelentkeznek, kérdeznek és igazából egy beszélgetés lesz, nem egy kérdezz-felelek. Ez szerintem nagyon jó, mert ez is valahol a lényege.

- Akkor működik a kampány, ezek szerint.
P: Igen, és a sajtóosztályunk szerintem nagyon profi volt abban, hogy minden csatornán támadott. Kikerülhetetlen volt az egész. Facebookon, YouTube-on, Instagramon, mindenhol. Youtubereket vontunk bele a projektbe, hogy a fiatalabbakhoz is eljusson az üzenet. Facebookon inkább a komolyabb tartalmakat tették ki a sajtósok. Van a fearofmissingout.hu, ahol oktatási segédanyagokat, pszichológiai cikkeket lehet találni a témában, Instagramon pedig pörögnek a werk fotók. Tehát tudták, hogy melyik korosztálynak mit kell látnia és mivel vonzzák be őket legjobban a moziba.
- És mennyi ideig tartott a forgatás?
P: Körülbelül másfél év volt a casting, azt követte egy féléves próbafolyamat, és utána 25 nap volt nagyjából maga a forgatás. 2018 februárjában készült egy próbakisfilm és júniusban kezdtünk el forgatni. Nekem ez az érettségi évem volt. Szóval közben leérettségiztem és jelentkeztem a Színműre, ilyenek.
- Hogyan tudtad mindezt összemenedzselni?
P: Azért ment nagyjából. Mondjuk nagyon vicces volt, hogy a bankettem másnapján kezdtünk el forgatni. Ültem, és tudtam, hogy reggel négykor jön majd értem a transzportbusz, aztán kezdődik a „buli”.
Tehát igazából fel sem tudtam fogni, hogy leérettségiztem, hogy vége a giminek, hanem elmentem forgatni és utána ott álltam augusztusban, hogy „úristen, mennyi minden történt velem, és most elkezdek valami teljesen mást”. Nagyon fura volt az egész.

- Azt olvastam, hogy téged hamar megtaláltak és utána keresték még a fiúkat.
P: Igen, én jelentkeztem castingra, Yorgoszt pedig ajánlották a végén. Szóval nekem tényleg egy másfél éves casting folyamat előzte meg az egészet. Ötször hívtak vissza, de elvileg már a második castingon tudták, hogy én leszek a főszereplő, csak a srác szereplő még nem volt biztos mellettem. Aztán jött Yorgos, és utána már biztos lett minden.
- És ti ismertétek egymást előtte?
P: Hát, én ismertem őt.
Y: Igen, de én ezt nem tudtam. Kiderült, hogy egy gimibe jártunk, de én addigra eljöttem bőven a suliból, mire Panna végzett.
P: Én akkor voltam kilencedikes, amikor a Yorgos tizenkettedikes. És azért ez a két évfolyam nem túl gyakran találkozik egymással.
- Gondolom, utána össze „kellett” először haverkodnotok, hogy kialakuljon ez az intim közeg.
Y: Persze. Amikor először találkozott mindenki, nemcsak a falka, hanem a csajok is, ez a nagyobb kör, ami a filmben van, akkor dráma órákon játszottunk. Volt rendesen összeszoktató, aztán próba, és azalatt mi persze elkezdtünk beszélgetni, találkozni. Gyorsan kialakult egy jó atmoszféra, egy baráti társaság.
P: Tehát ez a féléves próbafolyamat nemcsak abból állt, hogy lepróbáltuk a jeleneteket, hanem Attila tényleg azt szerette volna, hogy összehaverkodjunk. És elég jól lettek összeválogatva az emberek. Semmi presszúrát nem éreztünk azzal kapcsolatban, hogy jóban kell lennünk.

- Panna, azt tudom, hogy te azért előtte is jártál színészkurzusokra, de Yorgos, te előtte színészkedtél?