Azok a koszos, büdös hajléktalanok - a Jurányiban leszámolnak az előítéletekkel
Két és fél órára mi is hajléktalanok lehetünk a Cím nélkül, Hajlék-kaland-játékban. A cél az, hogy öt hónap alatt összegyűjtsünk százezer forintot albérletre, de közben számtalan nehéz kérdésben kell döntenünk. Bemenjünk-e a szállóra, betérjünk-e a kocsmába, elmondjuk-e az anyósunknak, hogy az utcán élünk.
Zsófi nővérét és anyját az apja molesztálta és verte, a szakközepet nem fejezte be. Ferenc egy középkorú elvált férfi, akinek a devizahitel miatt úszott el a lakása. Józsit kirúgták a munkahelyéről, 15-től 35 éves koráig alkoholista volt, több mint nyolc ezer napja hajléktalan.
Az ő sorsukat kapja kezébe a közönség a Jurányiban a Mentőcsónak Egység és Stereo Akt érzékenyítő játékán, ahol a cél az, hogy októbertől márciusig összegyűjtsünk egy albérletre 100 ezer forintot, úgy, hogy a játék kezdetén mindössze 35 ezer forintunk van.

Fotó: Jurányi Inkubátorház
A közönség három csapatba rendeződik, és irányítja két színész által megformált karakter és egy valóban hajléktalan ember, a Józsit alakító Balog Gyula életét. A hajléktalan Zsófi, Ferenc és József mind különböző élettörténettel szembesítik a nézőt, a döntést pedig, hogy hogyan alakítják a hajléktalanok sorsát, a közönség hozza meg.
Zsófi elmegy egy csoportterápiára, ami hajléktalan embereken segít, de ha rendszeresen szeretne járni, akkor nem tud pénzt keresni.
Ferenc találkozik a volt anyósával, akinek, ha bevallja, hogy hova jutott, megszégyenülhet, de az is megeshet, hogy az anyós segít rajta.
József ugyan leszokott az alkoholról, de az egyik kocsma előtt leejt valaki egy pénztárcát, így döntenie kell, hogy bemerészkedik a kocsmába és megkockáztatja, hogy újra kísértésbe essen, vagy elteszi a tárcát.

Fotó: Jurányi Inkubátorház
A játék elején abba az örök kérdésbe botlunk, hogy a hajléktalanok miért nem mennek be a szállóra, ahelyett, hogy az utcán fagyoskodnak.
Három lehetőségünk van: alszunk az utcán ingyen, de az életerőnk egy évvel csökken, és így könnyen munkaképtelenné válhatunk, de akár bemehetünk egy éjszakai szállóra is, ahol akár egy órát kell sorban állni, mire bejutunk, ráadásul túlzsúfolt és bántalmaznak minket. A harmadik lehetőség, hogy elmegyünk az állandó szállóra, aminek 50 ezer forint az ára, így az első hónapban nem is álmodhatunk arról, hogy oda bekerüljünk.
„Az előítéletek jelennek meg a játékban, amik nem csak a döntéshozók és a politikusok, de a többségi társadalom fejében is élnek. Mindenképpen egyéni szintről kell elkezdeni megoldani a kérdést, és a jövő generációjának is megmutatni ezeket a problémákat. Olyan, nem feltétlen tipikus, de jellemző mozzanatokból csináltunk jeleneteket, amik alkalmasak rá, hogy valamilyen sztereotípiát megkérdőjelezzenek, vagy, hogy rámutassanak nem túlzottan egyértelmű jelenségekre” – mondja Boross Martin, az előadás rendezője.
Ilyen nem kifejezetten szem előtt lévő probléma, hogy ha még a hajléktalanoknak a lakcímhiány ellenére sikerül is találniuk javarészt feketemunkát, de kitudódik, hogy nincs otthonuk, akkor gyakran fizetés nélkül elküldik és megalázzák őket.
Az előadás három fő elemből tevődik össze, egyrészt van maga a játék, amikor a közönség döntéseket hoz, másrészt a színészek kisebb életszerű jeleneteket adnak elő. Például Józsit lelöki az ellenőr a buszról, és eltörik a szemüvege, ez pedig elvezet ahhoz a döntéshez, hogy Józsi a kevés pénzén új szemüveget vásároljon-e vagy sem. Harmadrészt pedig van egy játékmester, Szenográdi Réka, a Fedél Nélkül utcalap koordinátora, aki grafikonok és valós információk segítségével csatolja vissza a nézőt a valóságba, hogy pontosan lássuk, Magyarországon rendszerszinten hogyan is áll a hajléktalankérdés. Az egyik grafikon azt mutatja meg, hogy milyen fontos a hajléktalan emberek utaztatása, mert egy ügyintézős napon akár 23,5 kilométert is meg kell tenniük gyalog, de azt is egy ilyen ábrából tudjuk meg, hogy azok a hajléktalanok, akiket az aluljáróban látunk, csak a jéghegy csúcsa,
ugyanis sok olyan otthon nélküli ember van, akiről kinézet alapján meg sem mondanánk, hogy hajléktalan.

Fotó: Jurányi Inkubátorház
A Hajlék-kaland attól válik igazán autentikussá, hogy betették az előadásba Balog Gyulát, a hajléktalan férfit, aki nem koszos, nem büdös és kedvesen beszélget a közönséggel.
„Az alkotási folyamatba is olyan saját sztorikat tudott behozni, amik végül belekerültek a darabba, másrészt ő itt egy mentorfigura, mivel az összes néző hajléktalanná válik a játék idejére. Az ő személye már önmagában hitelesíti a mondanivalót, azzal, hogy van olyan hajléktalan, aki képes három mondatnál több önálló, összefüggő gondolatot közvetíteni” – meséli a rendező.

Fotó: Jurányi Inkubátorház
Több nézőben is felmerült a kérdés, hogy tulajdonképpen kiknek is szól ez a darab, kit akarnak vele érzékenyíteni a Jurányi Inkubátorházban. Ahogy az előadás előtt körbekérdeztük a közönséget, nemigen találtunk olyat, aki alapvetően ne szociálisan érzékeny ember lenne, sőt a nézők nagy része szociális munkásokból, aktivistákból vagy éppen Balog Gyula barátaiból tevődött össze, ezért érdekelt minket az, hogy nekünk a szórakozáson túl tud-e többet nyújtani a darab.
„Érveket adhat az alapból is érzékeny, empatikus nézőnek a kezébe, mert nehéz a sztereotip vagy gyűlöletkeltő beszéd ellen kiállni” – adja meg a választ Boross Martin.
Ha fontosnak tartod, hogy máshoz is eljusson, oszd meg az írást!