SZEMPONT
A Rovatból

„A valószínűbb forgatókönyv, hogy az idei évben megy tovább a kivéreztetés” – Feledy Botond az orosz agresszió első évéről

A külpolitikai szakértő nem számít radikális változásokra, ameddig mindkét fél úgy gondolja, elérhető számára a győzelem. Ami biztos, hogy Magyarország közben egyre inkább kiszorul a nyugati körökből.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. február 24.



Az orosz támadás egyéves évfordulóján sokan talán már kezdjük megszokni a megszokhatatlant. Azt, hogy különösen kegyetlen, oktalan és véres háborúban pusztítja a putyini hadsereg nap mint nap egy szuverén európai állam polgárait, javait. Értelmes magyarázat nincs, csak birodalmi frázisok. Egy év alatt a világ sokkal kényelmetlenebb, ridegebb hely lett. A történelemkönyvekkel ellentétben, melyekben minden háború végkifejlete már le van írva, most ezek a lapok még üresek, és nem kevés múlik azon, mi is lesz az utolsó mondata a történetnek.

Erről is beszélgettem Feledy Botond politológussal, a Partizán külpolitikai szakértőjével, a Heti Feledy külpolitikai hírlevél szerzőjével.

– Mást gondoltunk erről a háborúról, amikor elindult, mást később, más látszott ősszel, mára már azt sem tudjuk mi van. Mi van?

– Még az amerikaiak részéről is vegyes az értékelésok, pedog feltehetőleg ők rendelkeznek a legtöbb információval. Így többek egy elnyúló konfliktusra számítanak, mint Petraeus tábornok. Ezzel szemben létezik a hurráoptimista tábor.

Miközben a kijevi stratégiai kommunikáció arra épül, hogy akár a Krímet is vissza lehet foglalni a következő offenzívák során idén, addig például a müncheni biztonsági konferencián éppen egy amerikai megszólaló részéről az hangzott el, hogy ez azért túlmutat a háború jelenleg elérhető céljain.

Tehát vegyes a kép. A harcban közvetlenül érintett két fél pedig reménykedik: hiszen mindkettejüknek úgy tűnik, hogy még elérhető a saját győzelme. Az oroszok taktikája a lassú felőrlés, a tűzerő, az emberelőny visszaszerzése és megtartása. Már a finn háborúban is ezt csinálták. Az ő szempontjukból azt is mondhatjuk, hogy ráérnek, amennyiben a gazdaság ezt bírja.

Azt is hozzá kell tenni, hogy ez a háború csak részben dől el a frontvonalakon, de ugyanannyira az orosz hátországban. Sok múluk azon, hogy megkapja-e az orosz hadsereg azokat a szükséges technikai eszközöket, melyekkel a háborút folytatni tudja. A másik oldalon a fő változó, hogy a nyugati tábor meddig lesz egységes Ukrajna támogatásában, mennyire működnek a szankciók, beindul-e az európai hadiipar, hogy alakul a gazdasági környezet.

– Ha a finn háborúra gondolunk, ott közelébe sem jutottak a kitűzött céloknak, az csúfos kudarc volt a szovjet hadseregnek.

– Csúfos kudarc abban az értelemben, hogy az első szakasza a háborúnak finn taktikai győzelemmel zárult, de a második szakaszában az oroszok újraszervezték magukat, sokkal több embert vittek oda. Hogy úgy mondjam, „megengedhették maguknak” a hibákat, mert utána akármennyi embert hajlandók voltak feláldozni a fronton. És most is ezt látjuk.

– Ahogy Finn Szovjet Köztársaság sem lett az akkori háborúból, csupán egy korlátozott területet tudtak megszerezni, itt sem tűnik reálisnak egy ukrán bábállam.

– Óriási vereség lenne, hogyha Kijevet be tudnák venni, és oroszbarát kormányt állítanának fel. Ezzel a forgatókönyvvel ugyanúgy nem számolunk most, mint azzal, hogy a következő hónapokban ki tudnánk pucolni az utolsó orosz katonát is az ukrán területekről.

– Érdekes pillanatban beszélgetünk. 20-án meglepetésszerűen megjelent Biden Kijevben. Putyin is jelentős beszédben értékelte a háború elmúlt egy évét Moszkvában, miközben az amerikai elnök Varsóban beszélt. Mindez nem erősítheti-e azt a putyinista narratívát, miszerint ez a háború valójában az orosz és az amerikai elnök küzdelme?

– A nemzetközi kapcsolatok mindig több rétegből állnak. Ez most sincs másképp. A mai napig a hegemón hatalom az Egyesült Államok, így tehát érintett minden esetben, amikor a szövetségi rendszere, a NATO, illetve az Európai Unió keleti határán háború zajlik. Ha nem lenne az, akkor nem nevezhetnénk hegemón hatalomnak. Ez a konfliktus természetesen nem csak arról szól, hogy Donyeck hova tartozik, orosz részről is van ennek egy sokkal tágabb narratívája, a putyini birodalmi szemlélettől a különböző teokratikus megközelítésekig, és európai szempontból is abszolút meghatározó, hogy vajon az eggyel tőlünk keletebbre fekvő országot elfoglalhatja-e egy agresszív hatalom. Ennek hosszútávú biztonságpolitikai következményei lennének Európára nézve, míg most „csak” a gazdasági következményekkel élünk együtt. Nem tudom, hogy a kérdést mennyire válaszoltam meg.

Természetesen ez nem egy orosz-amerikai háború, azonban érintettek az amerikaiak is, mint ahogy Berlin, Magyarország, Csehország és mindenki más is.

– Orbán Viktor pozícióját mennyiben erősíti az, hogy ennek a látogatásnak segítségével úgy is keretezheti a történteket, hogy lám-lám mégiscsak Biden az, aki igét hirdet Kijevben?

– Az az igazság, hogy a tények egyre kevésbé zavarják a nemzetállami belpolitikai keretezéseket. Tulajdonképpen bárki keretezheti ezt akár amerikai háborúnak, akár kínai háborúnak, vagy aminek éppen a belpolitikai érdekei megkívánják. Ezért én nagyon elválasztanám a politikai, belpolitikai fogyasztásra szánt narratívákat, melyeket, ha azok barátiak, akkor stratégiai kommunikációnak hívunk, ha ellenségesek, akkor pedig dezinformációnak, illetve azt, ami egyébként a valóságban történik. Tehát, ha meg akarjuk érteni az ukrajnai háborút és az orosz agressziót, akkor nem a politikai kommunikációból kell kiindulni.

– Akkor próbáljuk megérteni. Nekem úgy tűnik, Oroszország ezeket a konfliktusokat már betárazta szépen a '90-es években a különböző befagyott háborúkkal. A helyzet emlékeztet arra, amit a britek is előszeretettel csináltak, hogy úgy vonultak ki a gyarmati területekről, hogy azért otthagytak komoly ellentéteket, például India esetében. Ez nem hasonló folyamat, történelmi távlatból nézve? Nem egy gyarmatbirodalom szétesésének a konfliktusos időszakát szenvedjük meg?

– Nagyon jó felvetés, van is ilyen olvasat a nemzetközi szakértők között, ami alapvetően egy szovjet dezintegrációs perspektívába helyezi az eseményeket. Ennek adott egy klasszikus geopolitikai, történelmi vonulata, ami a földrajzi területekről szól, és egy nagyon erős személyi vonala is van. Amit itthonról ritkán érzékelünk kellően, az

az egykori szovjet erőszakszervezeti elit, akiket sziloviki klánnak szoktunk hívni, illetve ők magukat néha csekistáknak is nevezik, még a bolsevik titkosrendőrség nyomán. Ez az elit, a '90-es évektől próbálta visszaállítani a hatalmát, rögtön a Szovjetunió összeomlása pillanatától, de ez végül csak '99-ben sikerült, Putyin miniszterelnökké választásával.

Ők a mai napig uralják Oroszországot, amelynek a szocializációja – Putyint is ideértve, – még a Szovjetunió utolsó birodalmi éveire esik. Nem szabad alábecsülni, hogy ez a szemlélet mit hordoz. Amikor ők a ‘90-es évek végén újból hatalomra kerülnek, onnantól kezdve sok helyen látszik az, hogy hogyan építik fel a konfliktusokat, Ukrajnával bezárólag. Azt sem tavaly februárban találták ki, hanem katonai és társadalmi szempontból is egy nagyon tudatosan épített kampány volt.

Ilyen szempontból, amit Putyin mondott, el is kellett volna hinni neki, hogy ő tényleg a XX. századi világtörténelem legnagyobb tragédiájának a Szovjetunió szétesését, felbomlását tartotta. Ezért akarja ezt visszaépíteni.

– Tudjuk, hogy erős támogatottsága van az orosz lakosság körében a szovjet nosztalgiának.

– Ez megint egy belpolitikai kommunikációs kérdés, hogy melyik történelmi korszakot milyen színben tüntetem fel. Ebben nemcsak az oroszok tehetségesek, de biztos, hogy ők különösen erősek benne. Nem véletlen, hogy az egykori Sztálingrádban (ma: Volgográd) Putyin néhány hete januárban, Sztálin szobrot avatott. Ezek nagyon-nagyon erős képsorok.

Sokatmondó, ahogy a Sztálin-szobrok szép lassan telepednek vissza Oroszországba.

Ráadásul Sztálin az a vezető, akit még a szovjet rendszer maga is egy ideig renegátnak nyilvánított, most mégis visszacsempészik az aktuálpolitikai kommunikációs narratívába.

– Jóval a bukása után, egy időben például Franciaországban is megerősödött Napóleon kultusza. Ennek vannak erős történelmi analógiái.

– Persze.

– Ukrajna hirtelen megjelent Európában, és mostantól tartósan számolnunk kell vele. Ez pedig a nyugati világon belüli erőviszonyokat jócskán meg fogja változtatni. Mostantól az európai térségnek, az Európai Uniónak nemcsak az eddig hagyományos nyugati centruma lesz, ami máig dominál (ez a német-francia tengely), hanem lesz egy nagyon erős lengyel-ukrán tengely is, melyek ki fogják egyenlíteni egymást, és ez teljesen más jövőt is adhat az európai perspektívának, mint amire eddig gondoltunk.

– Így van, abszolút. Nem véletlen az az óriási vita, ami övezi Ukrajna esetleges csatlakozásának a kérdését. Az, hogy az Unióban a keletre tolódás elindult, nem is a Brexittel kezdődött, valójában már a mi belépésünkkel, a 2004-es bővítési körrel. Akkor megjelentek az unión belül a hagyományos német közép-európai partnerek. Nem véletlen, hogy a visegrádiakkal való kereskedelem milyen fontos Németországnak, az exportvezérelt német gazdaságnak. Ezután indult el, svéd-lengyel kezdeményezésre, a keleti partnerség politikája, a posztszovjet tagállamok felé. Ebben nemcsak Ukrajna, hanem mások is benne voltak. Most látható, hogy maga a háború az, ahol ez nemcsak gazdasági értelemben, hanem már katonai és politika dimenzióban kőkeményen megjelenik.

Lengyelország atlanti bástyaként Romániával versenyez abban, hogy ki hogyan tudja segíteni a NATO-t, és érthető módon ugyanez történik a Balti államokkal is.

Azzal, hogy London kiesett a játékból, látszik, hogy Párizs számára is komoly fejtörést okoz a keletre tolódás, vagyis Berlin szerepének növekedése. A keleti bővítés megemésztéséhez az Uniónak intézményeket kellett módosítani, például ide tartozik a Magyarországgal szemben elindított költségvetési feltételességi eljárás. Tehát a keleti adaptáció szerintem szisztematikusan zajlik az Európai Unión belül. Ebben egyetértünk.

– Az Európai Unión belül felvetették a közös, tehát az uniós fegyvervásárlást Ukrajnának, ami ismerve a magyar kormány álláspontját, újabb konfliktusokat generálhat, ha ez így tényleg napirendre kerül.

– A háború fenntarthatósága szempontjából alapvető kérdés, hogy Ukrajna számára hogyan lehet eljuttatni eszközöket, és ezek egyáltalán léteznek-e? A nagyobb tagállamok is kezdenek kifutni a készletekből, amiket át tudnak adni, illetve a gyártási kapacitásokat a lőszer szintjén elképesztően beszűkítették az elmúlt két évtizedben, tehát itt egy nagyon komoly védelmi ipari bővítés előtt állunk. Erről sokat beszéltek Münchenben is, a biztonságpolitikai konferencián a múlt héten. Az európai hadiipar kapacitása régi kérdés, a háború lassan kezdi beindítani a szükséges politikai kooperációt. A védelmi kiadások radikális emelkedését látjuk.

Hogy Magyarország hogyan viselkedik az Ukrajnával szembeni közös uniós döntésekben, az évértékelő miniszterelnöki beszéd fényében nem hagy sok kétséget.

De azért ne felejtsük el azt sem, hogy most pénteken 18 orosz szankcionált parlamenti képviselő tart Bécsbe, a Szabadságpárt (FPÖ) meghívására egy bálba, tehát nem Magyarország az egyetlen, amely nyíltan kokettál Moszkvával. Más kérdés, hogy ebből a magyar gazdaság vajon húz-e hasznot, vagy milyen más ideológiai-érzelmi és nem nemzetgazdasági érdekek mozgathatják ezt.

– Amikor elindult a háború, sokan azt mondták, hogy ez egy történelmi pillanat az Orbán-féle vezetés számára, hogy most korrigáljon. Ez a korrekció akkor nem történt meg, és azóta sem történik meg.

– A magyar kormányzat részéről 180 fokos hátraarcra biztos nem számítok, semmilyen erre utaló jel nincsen. A sikeres belpolitikai kommunikációja mellett a magyar kormányzatnak egyelőre a választóktól sincs tartanivalója.

Láttunk eközben egy cseh elnökválasztást, ahol egy keményvonalas, atlantista egykori tábornokot választottak meg, az oroszbarát elnököt leváltva.

Érdekes lesz megnézni, hogy Szlovákiában az előrehozott választás hogyan alakul. Illetve Lengyelországban is parlamenti választás jön, bár ott nyilván az oroszbarátság fel sem merül. Tehát Magyarországon külpolitikai irányváltásra utaló jelek nincsenek, sőt, igazából az elmúlt egy évben, ha lehet, még szókimondóbb, illetve még határozottabb lett a magyar politikai vonalvezetés abban, ahogy Moszkva és Kína felé kommunikál. Miközben Blinken amerikai külügyminiszter már arról beszélt Münchenben, hogy a kínaiak sokat kockáztatnak, ha segítik az orosz háborús gazdaságot, eközben Budapesten vasárnap este az egykori kínai külügyminisztert, a Kommunista Párt külügyi vezetőjét a magyar miniszterelnök magánvacsorán fogadta. Innen ráadásul Moszkvába ment tovább Vang Ji. Ez megint azt mutatja, hogy

Magyarország egyre inkább tudatosan választja ezeket a köröket, és mivel a helyzet kiélezett, ezzel párhuzamosan kiszorul a nyugati körökből.

Nem látunk olyat, hogy Szijjártó Péter Brüsszelben magántanácskozásokat folytatna egy-két napon keresztül a tanácsülések előtt vagy után. Nem látunk túl sok nyugati irányba történő miniszterelnöki állami vizitet, bár vannak ilyenek, de pont ebben az időszakban sokkal több is lehetne. Tehát volt egy történelmi pillanat február 24. után néhány hétig, amíg lehetett volna váltani, ha akartak volna. Ami biztos, hogy ezután a középutasság lehetősége jelentősen beszűkült. Így egyértelműen a radikális, USA-kritikus, EU-szkeptikus irányba megy tovább a magyar kormányzati politika.

– Nézzünk egy kicsit előre. A kezdeti orosz, aztán az ukrán lendület is megtört, és jelenleg egy állóháború alakult ki. Úgy látni, hogy sem emberi, sem technikai szinten még nincsenek lefutva a dolgok.

– A frontvonalon az egyik fő kérdés, hogy mennyi ember mozgósítható érdemben, és ezeknek milyen a kiképzése. Az ukránoknál sokkal inkább látszik az amerikai taktikai kiképzés nyoma, tehát a veszteségeknek a minimalizálása okán meg is tudnak menteni olyan katonai személyzetet, akik aztán tapasztaltként bevethetőek. Nem csak Ukrajnában zajlik a kiképzésük. A britek nem olyan régen bejelentették, hogy NATO-kompatibilis légi kiképzésben is részesítik majd az ukránokat. Tehát nagyon-nagyon sok helyen képzünk Európában ukrán katonákat.

Oroszország ehhez képest elítélteket, Wagner zsoldosokat, és az orosz föderációs etnikai kisebbséghez tartozó embereket soroz be.

Ezután a másik kérdés, hogy milyen technikát lehet a kezükbe adni. És ez az, ami el tudja dönteni a csatákat. A cocom-listás hadiipar működtetésében az oroszoknak nem csak évtizedes tapasztalatuk, hanem rengeteg ajánlkozó partnerük is van a szankciók kijátszásában. Az iráni drónok és a kínai IT-eszközök is ide tartoznak. Bár az amerikaiaknak van gyakorlata a szankciók kikényszerítésében, Európának igazából nincs. Nem véletlen, hogy elindult egy uniós szintű kezdeményezés a hollandok részéről, hogy legyen egy európai szankciós ellenőrző iroda. Ráadásul az első, igazán durva energetikai szankciók majdnem egy évvel később léptek hatályba, mint ahogy elindult a háború, például a decemberi olajembargó, vagy a februári finomított termékekre vonatkozó embargó. Tehát majd csak a következő negyedévben látjuk, hogy ez végül mekkora bevételkieséshez vezet az orosz költségvetésben.

Emellett van itt még egy óriási kockázat. Mégpedig az, hogy a szankciókkal mennyire adunk lovat egy euroatlanti táborral szembeni koalíció megerősödéséhez.

És nyilván ez az, amit stratégiailag mindenképp el kell kerülni.

– Van-e valami realista forgatókönyv, a háború kimenetelét illetően?

– A harctéri események előrejelzését hagyjuk meg a katonai szakértőknek. Politikai szinten az egyik forgatókönyv, amivel számolnak nyugaton, hogy az orosz szakadár köztársaságokban egyre inkább Moszkva-ellenes hangulat alakul ki, és nem látványosan, de politikai értelemben Moszkva számára érezhetően felerősödik a dezintegrációs szándék. Ez azért is lehetséges, mert a közép-ázsiai országokban történik ilyen, például ha a kazah elnök, Tokajev törekvéseit nézzük. Kína is kemény nyomulásba kezdett Közép-Ázsiában. Az Európai Unió pedig szépen megjelent azeri–örmény diplomáciában. A Putyin-féle Kremlnek mindenképpen szűkülő erőforrásokkal kell számolnia, nem szólva a népességről. Ez persze mind hosszútávú hatás.

– Ez még nem dönti el a háború kimenetelét. Mit tud a Nyugat tenni?

– Két dolog adott. Egyrészt Ukrajnát jobban és jobban fel kell fegyverezni. Most épp meg fog duplázódni az amerikaiak által átadott tüzérségi eszközök hatótávolsága. Szerintem a következő hónapokban beszélünk még repülőgép-átadásokról is. Növekvő mennyiségű fegyverzetet adtunk át, főleg ahhoz képest, hogy

tavaly ilyenkor Berlin még csak ötezer rohamsisakról beszélt, most pedig már Leopárd tankokról,

de ennek a listának még egyáltalán nem vagyunk a végén. Másrészt, a NATO-tagok nemcsak katonai, hanem morális, pénzügyi és humanitárius támogatást is nyújtanak. Végül, dolgozni kell rajta, hogy a harmadik országok ne Moszkva mögé soroljanak, hanem visszatérjenek a Nyugathoz.

– Ne felejtsük el az 500 liter misebort sem, amit a magyarok küldtek.

– Így van. A szimbolika beszél, bár mise apropóján az jut eszembe, hogy nagyobb láthatóságot kapott Kirill pátriárka és Hilarion metropolita magyar kapcsolata, kiváltva ezzel számos kérdést a szövetségesek közt. Ennek kapcsán, ahogy előbb beszéltük, nem valószínű, hogy önmagában csak a fronton dől majd el ez a háború. Ahogy számít a szankciók kikényszerítésének a hatékonysága, Oroszország destabilizációja, úgy persze Moszkva is dolgozik az európai törésvonalak kihasználásán. Ezt látjuk a dezinformációs hadviselésben, vagy ha úgy tetszik, információs műveletekben, és a gázfegyver használatában. A szankciók alá soha nem került orosz gázexportot Putyin remekül használja nyomásgyakorlásként. Magyarország kapcsán az orosz kötődésű Nemzetközi Beruházási Bank jelenléte régi kérdés, főleg most, hogy feltörték a levelezését, várható, hogy többet is hallunk majd róla.

– Engem ez két dologra emlékeztet: az egyik az iraki-iráni háború, ami nagyon sokáig egy értelmezhetetlen öldöklés volt, aztán egyszer csak vége szakadt, mert kifulladt mind a két fél. A másik pedig Orwell 1984-e, hogy valahol a távolban mindig van egy háború, aminek zajlania kell ahhoz, hogy itt megerősítsék a társadalmi összetartást. Egy orwelli, vagy egy iraki-iráni-féle kimenet felé nem tarthatunk esetleg?

– Az orwelliben már benne vagyunk az orosz dimenzióban, hiszen a háború megindítása előtt szisztematikusan építették le az orosz ellenzéket, a civil társadalmat, felszámoltak számos NGO-t, illetve látjuk, hogy a sajtószabadság maradékát is beszántották Oroszországban. Tehát ha így vesszük, akkor rohamléptekben haladnak az autoritertől egy totalitáriusra emlékeztető berendezkedés felé. Eközben minimum félmillió jól képzett, illetve sorozásban érintett fiatal már elhagyta az országot. Ezek a nagyságrendek már szép lassan a '17-es bolsevik forradalom, vagy pedig a Szovjetunió összeomlása időszakának számait idézik. Tehát van vesztesége Oroszországnak, nem csak eszközben, szankciókban, hanem saját emberfőben is. Hogy ebben ki bírja tovább?

A valószínűbb forgatókönyv, hogy az idei évben megy tovább a kivéreztetés, és csak kisebb a valószínűsége annak, hogy valamelyik fronton radikális változás következik be.

Ilyen lehet nyilván, ha Putyinnal bármi történik, és ne felejtsük el, hogy jövőre orosz elnökválasztás lenne. És jön egy amerikai elnökválasztás is '24-ben. Tehát ha a háború '23-nál tovább tart, akkor a '24-es évben láthatunk olyan eseményeket, melyek kőkeményen befolyásolhatják a háború sorsát.

– Sőt, Ukrajnában is elnökválasztás lesz.

– Így van. És lesz Európai Parlamenti választás is. Tehát, ha ezt a négy választást egymás mellé tesszük, az már teljesen új térképet rajzolhat.

– A végére hagytam a nukleáris opciót. Félnünk kell ettől?

– Egy objektív válasz az lenne, hogy a Végítélet Óráját, a Doomsday Clock-ot épp most közelebb állították az éjfélhez, mint a hidegháború során bármikor. Ez jelzésértékű, és ez nem csak Oroszországot érinti. A nukleáris fegyverek további elterjedésével számolhatunk. Nem kizárólag Észak-Korea, de Irán is növekvő probléma, és ne felejtsük el Pakisztánt és Indiát sem. Ezzel párhuzamosan Kína erőteljesen rákapcsolt az atomeszközök fejlesztésére és a robbanófejek számának növelésére.

Tehát a nukleáris probléma velünk marad, és növekszik majd akkor is, amikor már csendesebb lesz az orosz front.

Nem feltétlenül csak egy Doctor Strangelove-szerű végkifejlettől kell tartani, hogy egy amerikai–orosz termonukleáris háborúban kihal a civilizáció, hanem akár egy vagy két, mondjuk pakisztáni rakéta is tudja befolyásolni a Földre érkező napsugár mennyiségét, a felszálló por miatt. Azt pedig már kiszámolták amerikai kutatók, hogy mekkora kalóriaveszteséggel járhat egy ilyen incidens a világ élelmiszerellátásában. Tehát a konfliktus hatása annál kiterjedtebb, mint pusztán az, hogy bevetnek-e egy taktikai nukleáris eszközt valahol az oroszok. Ezt az opciót sem zárhatjuk ki, sajnos a valószínűsége nem csökken. Igazából nagyon kevéssé láthatunk bele Putyin, illetve az ilyen csapás indításához elengedhetetlenül szükséges parancsnoki láncolatnak a racionalitásába, az ellenállási képességébe illetve szándékaiba.

Feledy Botond külpolitikai hírlevele itt érhető el

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Legnépszerűbb

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó” - Soproni Tamás az Airbnb-betiltásáról tartott konzultációról
Terézvárosban már a lakások 8 százaléka működik rövid távú szálláshelyként. A polgármester szerint most a helyiek dönthetnek, maradjon vagy ne az Airbnb. Ők mindent megtesznek, hogy a szavazók a pro és a kontra érveket is megismerjék.


Akár teljesen betilthatják az Airbnb-t Terézvárosban, ha a szeptember első két hetében tartott konzultáción így dönt az ott élők  többsége. Budapesten hivatalosan 14 ezer olyan lakás van, amit rövid távon, főként turistáknak adnak ki, igaz, ez a szám jóval nagyobb is lehet. A terézvárosi önkormányzat májusban hirdetések alapján tartott ellenőrzést, és a szálláshelyek feléről kiderült, illegálisan működik. Vagyis a tulajdonosok nem fizették be a szobánként 38.400 Ft-os adót, valamint a 4 százalék idegenforgalmi adót és a 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulást. Az Airbnb nem sokat segít abban, hogy ez a terület fehéredjen, mert nem adnak ki adatokat az őket megkereső önkormányzatoknak. Terézvárosnak így is jelentős, évi 700 milliós bevételt jelent ez a szektor.

Az Airbnb kritikusai szerint a rövid távú lakáskiadás legnagyobb hátulütője, hogy az egekbe emeli az albérletárakat, és ezzel lakhatási válságot okoz.

Budapesten már 270 ezer forint az átlagos albérleti díj, ami 2022-ben Berlinben is 30 százalékkal nőtt. Lisszabonban azután döntöttek a teljes tiltás mellett, hogy egyetlen év alatt 37 százalékkal drágultak az albérletek. Csakhogy az Airbnb-nek számos előnye is van. Növelheti a lakások értékét, és nemcsak családoknak nyújt jövedelmet, de lassan egész komoly alkalmazotti rétegnek is munkát ad ez a terület. A hasznot ugyanakkor gyakran olyan vállalkozók fölözik le, akik rengeteg lakást felvásároltak. A terézvárosi szavazásról, az érvekről és ellenérvekről Soproni Tamás polgármesterrel beszélgettünk.

– Miért van szükség arra, hogy konzultáció döntsön az Airbnb kérdésében?

– A rövid távú szálláshelyek nagyjából 10 éve kezdtek el olyan ütemben terjedni, amit a jogszabályok sokáig nem követtek. Korábban ilyen nem volt, hogy nap mint nap fordultak meg vendégek egy társasházban, ahol egyébként lakóközösségek éltek. Viszont a 2010-es évek elejétől fokozatosan egyre több helyen jelent meg. Ráadásul

rengeteg nagybefektető vásárolt fel lakásokat, ami után magával a társasházzal nem foglalkozott.

2020-ban az Országgyűlés hozott egy törvényt, amelyben lehetőséget adott az önkormányzatoknak arra, hogy meghatározzák, hány napra lehet kiadni a rövid távú szálláshelyeket, lakásokat rövid távra, 0-tól 365 napig. Ezt követően Terézvárosban megpróbáltunk egy olyan rendeletet alkotni, amely a renitens, problémás Airbnb-ket szűrte volna, azokat, melyekre sok panasz érkezett. Ezek kiadását korlátoztuk volna akár 0 napra, de a kormányhivatal felszólított minket, hogy semmisítsük meg a rendeletünket, mert azt mondta, hogy a törvény erre nem ad felhatalmazást. A probléma viszont nem oldódott meg, sőt egyre komolyabb, hiszen

ma már a terézvárosi lakásoknak nagyjából 8 százaléka rövid távú szálláshelyként üzemel. A VII. kerületben ez 10 százalék, az V. kerületben 7 százalék körül van,

és a VIII., IX., és II. kerületekben is egyre elterjedtebb ez a jelenség. Mi a lakóknak a kampány során azt ígértük, hogy ha megválasztanak minket, akkor kiírunk egy szavazást az Airbnb korlátozásáról. Most tehát megtesszük. Fontosnak tartom, hogy az önkormányzat kommunikációja kiegyensúlyozott legyen a témában. Kiküldünk egy tájékoztató füzetet is a lakóknak, amelyben a pro és kontra érvek is benne vannak, hiszen tudjuk, hogy vannak előnyei is az Airbnb-nek. Erre épült kifejezetten egy szektor. Házigazdák, takarítók élnek meg ebből, van, hogy családok. Továbbá az önkormányzatnak is 700 millió forintos adóbevétele van belőle. Ez nem elhanyagolható összeg, mégis azt gondoljuk, hogy ebben a terézvárosiak közösségének bölcsességére szeretnénk hagyatkozni.

– Ha jól értem, nem lehet egyedileg szabályozni, azaz kiszűrni a „renitens” Airbnb-tulajdonosokat, hanem kizárólag egységes szabályozást hozhatnak?

– Igen. A törvény nem ad felhatalmazást, hogy mi ezt a jogunkat tovább delegáljuk a társasházak felé. De ha ezt így is tennénk, akkor is lenne olyan eset, ahol ez kivitelezhetetlen lenne, hiszen az Oktogonon van olyan ház, ahol már csak egyetlenegy lakásban van valódi lakó, az ő szavazata a vállalkozók túlsúlyával szemben nem számítana.

– Egy kéthetes online, illetve személyes szavazás lesz. Hogyan lehet megakadályozni azt, hogy valaki illetéktelenül szavazzon vagy több szavazatot adjon le?

– A lakcímkártya és a személyi igazolvány ellenőrzésével. A szavazópolgár, ha online kíván szavazni, akkor azt fotón kell beküldenie a hivatali dolgozónak, aki ezt ellenőrzi, és utána kapja csak meg a szavazólinket. Ez a szavazólink egyedi, de nem azonosítható be, tehát nincs a személyi igazolványhoz vagy a lakcímkártyához kötve. Azaz a szavazat nem követhető vissza, de az okmányokból generálódik a kód. Így aztán többször szavazni sem lehet.

– Nem lett volna egyszerűbb egy népszavazás?

– Gondolkodtunk rajra, de a népszavazásnál az a baj, hogy egy napon van, személyes jelenlétet igényel, és rendkívül drága. Több tízmillió forint lett volna a lebonyolítása. Ez a konzultáció ugyan jog szerint nem köti a képviselőtestületet, mi mégis azt gondoljuk, hogy politikailag mindenképp kötni fogja. Ha nem lenne meg a népszavazáson az 50 százalék, az sem kötné a testületet. A VII. kerületben volt például pár éve helyi népszavazás, ahol 10 százalék körüli eredmény volt talán. Mi azt szeretnénk, hogy minél többen vegyenek részt ebben. Ezért lesz online is, és ezért lehet személyesen is szavazni, és ezért tart majd két héten keresztül.

– Hogyan juttatják el az információt minél több polgárhoz?

– Hála Istennek, én úgy látom, és az önnel folytatott beszélgetésem is ezt támasztja alá, hogy a sajtó munkatársai érdeklődnek a téma iránt. Ettől függetlenül közvetlenül is felvesszük a lakókkal a kapcsolatot. Minden postaládába bedobunk egy tájékoztató füzetet, amelybe pro és kontra érveket is belefoglalunk. A Terézváros Magazinban több lapszámban is kifejezetten foglalkozunk ezzel, és felkértünk érdekvédelmi csoportokat, hogy fogalmazzák meg a saját álláspontjukat a kérdésben. Emellett lesz online hirdetésünk, szavazásra buzdítás a Youtube-on, Facebookon, Instagramon. Ezeken a csatornákon is menni fog a hirdetésünk. Továbbá rendezünk egy konferenciát, amelyre elhívjuk a lobbistákat, érdekvédelmi csoportokat, szakembereket. Ezt szeptember első hetében tartjuk, és erre is minden terézvárosit elhívunk.

Azaz azt szeretnénk, hogy ez túlnyúljon egy egyszerű igen/nem-en.

Könnyű azt mondani ugyanis, hogy persze, tiltsuk be például. De ha hozzátesszük, hogy ebből 700 millió forintos adóbevétele van az önkormányzatnak, sokan lehet, hogy meggondolják magukat. Ugyanakkor, ha hozzátesszük azt, hogy lakhatási válság van, az elmúlt 20 évben Budapesten csak jelentős hitelfelvétellel lehet, sőt a belvárosban jelentős hitelfelvétellel sem lehet lakáshoz jutni, és erre hatása van az Airbnb-nek, akkor lehet, hogy megint meggondolja magát az illető. Tehát mi egy valódi társadalmi vitát szeretnénk.

– A népszavazásoknál előírás, hogy adott kérdést egy bizonyos időn belül nem lehet újra napirendre tűzni.

– Szerintem ebben az esetben sem lehet ezt kinyitni újra, legalább két-három évig. Viszont azt is gondolom, hogy például ha a betiltás mellett szavaznak, akkor azért meg kell vizsgálni ennek a hatásait. Az is lehet, hogy öt év múlva újra meg kell gondolni.

– 16 évnél, tehát nem a 18-nál húzták meg a szavazási jogosultság korhatárát. Miért így döntöttek?

– Ennek nagyon egyszerű az oka, nem önkényes. KRESZ vizsgát már lehet tenni 16 évesen. Aki 16 éves, már munkaképes, dolgozhat, hiszen már nem iskolakötelezett. Minél korábban kezdenek el gondolkodni az emberek a közpolitikai kérdésekről, annál jobb. Nem hiszem egyébként, hogy rengeteg 16 éves fog a szavazóurnákhoz járulni, de

azt gondolom, hogy a közvetlenül őket érintő, a környezetükben lévő kérdésekbe legalább már ebben a korban kezdjenek el igenis bevonódni.

Beszélgessenek otthon a vacsoránál a szülőkkel, beszélgessenek az iskolában erről, és juttassák kifejezésre egy vokssal a saját álláspontjukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Kaáli professzor: Szeretném megkérdezni, hol van a pénz? És főleg, hol vannak a gyerekek?
Tízmilliárdokkal több pénzt költött az állam a meddőségi kezelésekre, de nem született több gyermek, mint mielőtt államosították volna az intézményeket, mondja Kaáli Nagy Géza. Szerinte ennek a fő oka, hogy a kapacitást nem bővítették.


Vészharangot kongat Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza. Az 1992-ben megalapított és 2019-es államosításáig országos hálózattá növekedett, asszisztált reprodukcióval („lombikbébi beültetéssel”) foglalkozó Kaáli Intézet alapítója és egykori tulajdonosa nemrég nyílt levélben fordult Rétvári Bencéhez. Levelében a professzor azt írja, sajnálja, hogy az államtitkár korábbi levelét válaszra sem méltatta. Mindezek ellenére, a KSH legutóbbi lesújtó születési adatsora láttán a professzor ismét leírta aggodalmait, melyek az államosított és elvileg mindenki számára hozzáférhetővé tett meddőségi centrumok teljesítménye láttán fogták el.

Azt írja:

„Az államosított intézetek működtetését állami bürokratákra bízták, melynek szomorú kimeneteléről a következő nyilvános betegkommentekből Ön is levonhatja a következtetéseit.”

Kaáli professzor hosszasan idézi a kétségbeesett bejegyzéseket. Van, aki hosszasan és hiábavalóan hívta az intézetet; a recepciós nem vette fel, a vonal állandóan foglaltat jelzett. Mások az elképesztően hosszú várólistára panaszkodnak. A munkatársak udvariatlanságára is sokan panaszkodnak. Egy páciens ezt írta:

„Goromba recepciósok. Időpont nincs. Osztrák rendszámú Ferrari van. Nagykép van. Személyes megkeresésre sincs időpont. 2 év után megkérdeztem a recepción, kit kell lefizetni vagy megölni időpontért…”

Más leírja, hogy reggel 8-kor kellett volna telefonálnia időpontért, ám akkor azt mondták, nincs bent az orvos. Azután csak azon a napon 168-szor telefonált.

A professzor csalódottan zárja levelét:

„Tisztelt Államtitkár Úr! Az államosítással az Ön vágya teljesült. A meddő betegeké viszont nem, hiszen közel sem születik meg minden vágyott gyermek. Véleményem szerint az államosításnak a meddő betegek a vesztesei, a meg nem született gyermekek ezrei pedig az áldozatai.”

A kiakalult helyzetről Kaáli professzorral beszélgettünk.

– Mi késztette önt arra, hogy ezt a levelet megírja?

– Rétvári Bence az egyik szószólója volt annak, hogy Magyarországon meddőségi centrumoknak ne lehessen külföldi tulajdonosa. Miután hazaköltöztem, azt mondta, hogy magyar sem lehet, és így államosították az általam alapított és vezetett intézeteket. Ezzel még nem is lenne baj, emiatt nem szoktam leveleket írni, de akkor olyan ígéretet tettek az illetékesek, hogy korlátlanul fogják finanszírozni a meddőségi kezeléseket. És ezt tulajdonképpen meg is tették. Itt van a gubanc:

korlátlanná tették a meddőségi kezelések finanszírozását, mégsem születik meg minden kívánt gyermek.

Miközben a születések száma a KSH szerint történelmi mélypontra zuhant.

– Mi lehet ennek az oka?

– Egyszerűen nem növelték a kapacitást, nem vettek fel több orvost, a megnövekedett igényeket pedig az intézetek nem képesek ellátni. Hiába költenek ötször-hatszor annyi pénzt, vagy még többet is a kezelésekre, ennek arányában nem születik több gyermek. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy hol van a pénz? És főleg, hol vannak a gyerekek?

– Amíg nem volt államosítva az intézet, mekkora problémát jelentett az addig létező finanszírozási korlát?

– 2017-ben írtam egy levelet Orbán Viktornak, akkor megírtam, hogy ha eltörlik a lombikprogram finanszírozási korlátait, akkor 2000 helyett 3500 gyermek fog születni. Az akkori OEP csinált egy felmérést, ezek az OEP számai voltak. Tehát teljes finanszírozás mellett 2000 helyett 3500 gyermek.

Természetesen csak akkor, ha az ellátórendszer kapacitását is növelik. Na most, ez nem történt meg.

– Tehát az államosítás előtt fizetni kellett a kezelésekért mindenkinek?

– Nem. Aki finanszírozott volt, annak ingyenes volt, aki pedig nem, annak ki kellett fizetni a teljes összeget.

– És mi alapján dőlt el, hogy kinek finanszírozott a kezelés és kinek nem?

– Az érkezési sorrend számított csak.

– Nem vették figyelembe a vagyoni vagy a jövedelmi helyzetet?

– Nem.

– Amikor államosították az intézetet, ugyanaz maradt a személyzet?

– Igen. Én mindenemet eladtam. Ingatlant, műszereket, mindent átvettek. Ugyanaz a szakembergárda maradt. És ugyanazt csinálják.

Ha én maradtam volna a tulajdonos, és nekem adják a megemelt finanszírozást, akkor azonnal nyitottam volna 4-5 új intézetet.

Erre korábban már volt is példa. De az állam nem eszközölt olyan kapacitás-bővítéseket, amire a megnövekedett betegforgalom miatt szükség lett volna.

– Ön szerint mi ennek az oka?

– Nem szakemberek végzik az intézet működtetését, hanem állami bürokraták. Mondok egy példát: az állami tulajdonú gazdasági társaságban közbeszerzéssel fejlesztenek, és minden más beszerzést is igy bonyolítanak. Ez önmagában megsokszorozza a kiadásokat , amiket teljes finanszírozás mellett csak közpénzből lehet fedezni.

Mi például korábban vettünk egy üveg táptalajt 100 dollárért, ugyanaz közbeszerzéssel ennek sokszorosa.

Novák Katalin kijelentette az államosítás napján, 2019. december 19-én egy sajtótájékoztatón, hogy az emberi élet nem üzlet. Ha az emberi élet nem üzlet, akkor vajon kik gazdagodnak meg ezeken a túlárazott közbeszerzéseken? Vagy honnan van a kezeléseket végző kft-nek közel egymilliárd forintos profitja?

– És ezzel az 1 milliárd forinttal mit csináltak? Visszaforgatták fejlesztésbe?

– Nem tudni semmit. Egyet tudok: az orvosok nem látnak fejlesztést. Pedig nagyon rájuk férne. Fokozatosan maradunk le Európától szakmai színvonal tekintetében.

– Miért pont most érezte úgy, hogy levelet kell írnia?

– Eltelt öt év az államosítás óta, és véleményen szerint ekkora ráfordítás mellett sokkal több gyermeknek kellett volna születni lombikbébi kezelések eredményeként.

– Olvasom a kommenteket, amiket a levelében is idézett, például hogy csak hétfőnként van időpontosztás. Korábban, az ön vezetése alatt volt várólista?

– Nem.

– Ha valaki odament, akkor azonnal tudták őt fogadni?

– Ahogy mondtam, korábban pénzért azonnal, mert kapacitás volt, az OEP által finanszírozott páciensekből pedig annyit tudtunk egy évben fogadni, amennyit akkor az állam megfinanszírozott. De nekik sem az ellátásra kellett várni, hanem a finanszírozásra.

– Azt is írják, hogy gorombák a recepciósok. Ha ugyanazzal az állománnyal működik az intézet, mint az ön idejében...

– Ismeri azt a kifejezést, hogy monopólium? Monopolhelyzetben nincs versenyhelyzet és annak élvezői gyakorlatilag azt csinálnak amit akarnak.. A kiszolgáltatott betegnek pedig nincs választása. Illetve van, elmehet külföldre, és sokan el is mennek.

– Ön milyen megoldást javasolna?

– Orbán Viktor nem olyan régen, néhány hete azt mondta a Kossuth Rádióban a repülőtér kapcsán, hogy az a jó, ha az állam nem gazdálkodik, ha meg is van a tulajdon, akkor bevon olyan profikat, akik értenek a dologhoz. Szó szerint ezt mondta: „Ne állami bürokraták, meg innen-onnan összeszedett menedzserek működtessenek egy hatalmas vagyont, hanem valaki olyan, aki a világ legjobbjai közé tartozik”. Nekem az az érzésem, hogy a kormánynak nagyon fontos, hogy népszerű döntéseket hozzon, legyen az rezsi vagy bármi más. Az, hogy korlátlan finanszírozást kaptak a meddőségi központok, az egy pozitívum. De hogy nincs eredménye a többletforrásnak a kapacitásbővítésben, csak a közpénz folyik el, az viszont egyáltalán nem pozitívum.

– Azt is írja, hogy korábban is írt egy levelet, és arra nem kapott választ. Miért gondolja, hogy erre a levélre most valamilyen reakció érkezik a kormányzat részéről?

– Az attól függ véleményem szerint, hogy mekkora a visszhangja a mostani levelemnek. Mára már köztudott, hogy ez a terület nincs teljesen rendben. Az, hogy ezt hogyan lehetne orvosolni, abban eltérő vélemények vannak. De az biztos, hogy valamit tenni kell.

A betegek nem boldogok. Az orvosok se boldogok. Szerintem az állam sem boldog.

Az illetékeseknek radikális lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy megszülessen minden vágyott gyermek.

– Milyen lépéseket?

– Véleményem szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság és a Humánreprodukciós Intézet állami bürokratái alkalmatlanok ennek a speciális és komplex meddőségi gigacentrumnak a nemzetközi szinten történő működtetésére. Ezt a feladatot olyanokra kellene bízni, akik értenek hozzá, és a világ legjobbjai közé tartoznak. Nagy segítség lenne egy határozott, hozzáértő kormánybiztos kinevezése. Nem tartom helyesnek azt a döntést sem, hogy az államosított magánintézeteket két közkórházi meddőségi centrummal olvasztottak össze egy gazdasági társaságba. Az egyes telephelyek vezetőinek kulcsfontosságú szerepet kellene szánni a telephelyek működtetésében. Be kellene vonni az őket és a betegeket is érintő döntéshozás folyamatába.

Ne az OKFŐ-től tudja meg egy intézetvezető főorvos, hogy az intézetét renoválás miatt fél évre bezárják, vagy egy új orvost neveztek ki.

Tapasztalatból tudom, és azt államosítás is azt igazolja, hogy az egykori magánintézetek tulajdonosai a maguk idejében jobban, gazdaságosabban, és főleg eredményesebben működtették intézeteiket. Az elmúlt öt évben súlyos tízmilliárdokat költött az állam a meddőségi kezelésekre, de gyakorlatilag nem születik több gyermek, mint a mi időnkben.

– Ha úgy döntenének, hogy visszaadják az intézeteket az eredeti tulajdonosoknak, akkor mi lenne?

– Akkor nyilván ugyanennyi pénzből mi ezt sokkal jobban működtetnénk.

– Mi lehet ennek az akadálya?

– Ön is tudja, hogy mi az akadálya, így tehát ezt egy illuzórikus kérdésnek tartom.

Az államosítás egy politikai döntés volt, de az OKFŐ állami bürokratái, beleértve a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetőjét is, sohasem fogják elismerni felelősségüket a meg nem született gyermekek ezreiért.

Egyezzünk meg abban, hogy mi ezt korábban másként és jobban csináltuk. Véleményen szerint tulajdonosi szemlélet nélkül nem fog annyi gyermek születni, mint amennyi elvárható lenne. Ezt kellene a döntéshozóknak újragondolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Óriási blama személy szerint Putyinnak is, ami most történik” - Kaiser Ferenc a kurszki ukrán betörésről
A kurszki behatolás felkészületlenül érte az oroszokat, Ukrajna pedig végre sikereket tud felmutatni. A szakértő szerint az orosz lakosság most a saját bőrén érzi, mit jelent a háború, az orosz hadvezetés pedig egyelőre nem igazán tudja, mit lépjen.


Első ízben ért el komoly sikereket orosz földön az ukrán hadsereg a háború folyamán. A Kurszk térségében történt betörés miatt három járásban, nagyjából egy magyarországnyi területen rendeltek el az oroszok rendkívüli állapotot. Miután 75 ezer embert kitelepítettek, hétfőn újabb 11 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát. Az orosz erők egyelőre képtelenek megállítani az ukrán előrenyomulást. Az ukrán főparancsnok, Olekszandr Szirszkij szerint már ezer négyzetkilométert tartanak ellenőrzésük alatt, és 30 kilométer mélyen hatoltak be orosz területre.

A nagy kérdés az, hogy mit akarnak elérni az ukránok. Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével a lehetséges okokról is beszélgettünk.

– Mint ezzel foglalkozó elemzőt, meglepte, ami történt?

– Szerintem mindenkit meglepett. Az, hogy engem meglepett, az egy dolog, de az eddigi eredmények alapján az oroszokat is rettenetesen meglepte ez a támadás. Azt kell látni, hogy tavaly a tavaszinak nevezett, igazából kora nyáron indult és októberre lecsengő úgynevezett ukrán ellentámadás minimális eredményeket ért el. Akkor nem sikerült áttörni a megerősített orosz védelmi vonalakat. Beékelődni sikerült itt-ott, de

mindezzel együtt sem sikerült nagyjából öt hónapnyi, megfeszített küzdelemmel annyi területet elfoglalni, mint amennyit most hat nap alatt birtokba vettek.

Az információk egyelőre csak csordogálnak, tehát én is szorgalmasan figyelek mindenhol. Hozzávetőlegesen azt lehet tudni, hogy legalább egy, de nem kizárt, hogy két ukrán dandár harcol orosz területen, ami nincs tízezer ember, sőt, inkább csak olyan hatezer. Nyilván valamennyi tartalék is van.

– Akik most már egy hete ott vannak.

– A nyolcadik napja zajlik, múlt hét kedden több helyen áttörték az amúgy sem túl acélos orosz védelmi vonalakat, illetve amit tudunk, azt leginkább orosz katonai bloggerek írásaiból tudhatjuk, amit nyilván kemény forráskritikával kell kezelni.

Szerintük a megerősített orosz védelmi állásokat egyszerűen kikerülték az ukránok,

és nagy mélységbe betörve komoly káoszt és zűrzavart okoztak a térségben lévő orosz erők soraiban.

– Nyilván nem célja az ukránoknak, hogy elfoglalják Oroszországot, de akkor mi az értelme egy ilyen akciónak?

– A modern háborúk többdimenziós térben, úgynevezett multi-domain térben zajlanak. Ennek a többdimenziós hadműveleti környezetnek az egyik legfontosabb eleme nem is maga a harcmező, hanem az infokommunikációs tér. Az elmúlt 7-8 hónapban egyre csak azt hallottuk, főleg az oroszbarát propagandacsatornákon, de nyugaton meg az ukránbarát hírcsatornákon is, hogy

mekkora bajban vannak az ukránok, már megint elveszítettek egy falut, már megint visszanyomták őket az oroszok, napok kérdése, hogy összeomlik az ukrán védelem, és a többi.

Ez Nyugaton, Ukrajna legfőbb támogatói között nagyon komoly belső vitákat váltott ki. Hogy érdemes-e még támogatni Ukrajnát, meddig bírják még az ukránok?

De egy hete mindenki erről az ukrán támadásról beszél.

Ha Ukrajna mást nem is ért el, egyrészt rávilágított arra, hogy Oroszország sem sebezhetetlen, másrészt megnyugtatta a nyugati támogatóit és a saját közvéleményét. Növelte a hadvezetésben és az ukrán politikába vetett hitet. Önbizalmat adott egy kicsit az ukrán haderőnek. Ráadásul egyelőre minimális veszteséggel vették birtokba ezt a területet, ami az orosz előrenyomulással szemben szembetűnő különbség. Nagyjából ugyanekkora terület elfoglalása az oroszoknak halottak és sebesültek tízezreibe, ha nem százezer fölötti áldozatba került, valamint irgalmatlan technikai veszteségekbe. Ez az akció nyilván javította a morált a polgári lakosságban is, és a fegyveres erőknél is. Külpolitikailag is megerősíthette Ukrajna támogatását, hiszen ha ilyesmire képesek, akkor valószínűleg még sikeresen tudnak tárgyalni. Az oroszok pedig, akik már szerintem azt tervezték, hogy mit mikor foglalnak el, kicsit meghökkentek.

Oroszországban ezt úgy kommunikálják, hogy terroristák törtek be. Persze, azok nem több ezres számban és nem nehézfegyverzettel hajtanak végre ilyen akciókat.

Az is az orosz kommunikációs stratégia része egyébként, hogy az FSZB, tehát a Föderációs Biztonsági Szolgálat, leánykori nevén KGB felel a védelemért, ezzel is azt hangsúlyozzák, hogy nem is katonai a probléma, holott nyilván az. Az ukrán katonai megfontolás pedig az lehetett, hogy a szorongatott helyzetben lévő kelet-ukrajnai térségből bizonyos orosz erőforrásokat, erősítéseket elvonjanak, ha mást nem, legalább az orosz légierő figyelmét.

Egy szusszanásnyi szünethez jussanak a Kelet-Ukrajnát védők, főleg a Szlovjanszk védői, amit már hónapok óta ostromol az orosz haderő,

és szépen lassan darálja előre magát. Tehát lehet egy ilyen katonai logika is e támadás mögött. Nyilván nem látjuk. Az ukrán vezetés nagyon komoly kommunikációs zárlatot tart. Lehet, hogy ezeket az egységeket jobban fel lehetett volna használni a kelet-ukrajnai front védelmében, de kommunikációs szempontból ez egy zajos siker egyelőre. Azt nem gondolnám, hogy meg akarják tartani ezeket a területeket. Bár Zelenszkij egyik tanácsadója azt mondta, hogy a közelgő béketárgyalásokon lesz cserealap. De szerintem az oroszok rendelkeznek annyi erőforrással, hogy hosszabb távon visszafoglalják ezeket a területeket, mert óriási blama személy szerint Putyinnak és az orosz vezetésnek is, ami most történik. És azt sem hiszem, hogy az ukránok hajlandóak több ezer katonát feláldozni valamiért, amiről mindenki tudja, hogy nem tudják megtartani. Viszont utána a térségben kiépített védelmi vonalakra visszavonulhatnak. Az oroszok most rohamtempóban küldenek oda kétes minőségű csapatokat és belügyeseket, frissen mozgósított tartalékos egységeket. Ráadásul az orosz állami tévé olyan elővigyázatlanul mutatta be, hogy megy az erősítés, hogy

15 perc múlva az ukránok már szét is bombázták, mert a bemutatott felvételek segítségével meghatározták, hol megy a konvoj.

Több tucat teherautót eltaláltak, kiszámolták, merre mehet, mikor érhet oda.

– A készülő ukrán támadásról az oroszok miért nem tudtak semmit sem?

– Ez egy nagyon jó kérdés, ez egy irgalmatlan blama.

– Van-e összefüggésben a művelet elindításának időzítése azzal, hogy megérkezett az első tíz F-16-os Ukrajnába?

– Nem hiszem, mert egy ilyen hadművelet nem úgy néz ki, hogy csettintek egyet, és megindítjuk.

– Inkább arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy megvárták vele ezeket az eszközöket?

– Nem kizárt, de az az igazság, hogy mivel az orosz légierő – beleszámítva a haditengerészeti légierőt is – több ezer katonai célra alkalmas repülőgéppel, és ebből legalább ezer vadász-, vadászbombázó és földi célok támadására alkalmas csatarepülőgéppel rendelkezik, nem hiszem, hogy ez a tíz gép jelentős lenne bármilyen szempontból is. Nyilván az ukrán haderő morálját ez is erősíti. Az, hogy úgy mentek át a védelmen, mint kés a vajon, le tudták fogni a megerősített védelmi állásokat, több száz hadifoglyot ejtettek, mind azt mutatja, ahogy Takács Márk kollégám nemrég leírta, hogy a felderítők valószínűleg már napokkal korábban átszivárogtak az orosz védelmen, és nagy mélységben is különféle meglepésekkel, csapdákkal lassítják az orosz erők mozgását. A nagy kérdés az, hogy mit lép erre Oroszország?

– Egy dolgot már léptek, ha ezt ennek a kontextusában lehet egyáltalán értelmezni. A zaporizzsjai erőműben raktak egy jó nagy tüzet, ami messzire ellátszott. Ez figyelemelterelés? Hiszen ha egy atomerőműből füst száll fel, arra az egész világ odafigyel.

– Hát igen, mondjuk a harcok színhelyétől olyan 75-80 kilométerre meg ott van a kurszki atomerőmű is. Részben értelmezhető így is, de az is tény, hogy megint fokozottan elkezdték a polgári infrastruktúrát támadni az oroszok, ahogy már korábban is láthattuk tőlük. Az ukránok akciójának köszönhetően azonban most az orosz polgári lakosság is kicsit saját bőrén érzi a háborút, mert

hivatalos adatok szerint több tízezer oroszt kellett kimenekíteni a harcok színhelyéről.

Tehát most kicsit közelebb került a háború az orosz polgári lakossághoz, ami nem feltétlenül jó dolog, de az ukránok ezt már lassan két és fél éve szenvedik.

– Mi a kimenetele? Mert ahogy mondta az előbb, nem maradhatnak ott. Betörnek, portyáznak, felmutatják a sikert, de valahogyan vagy kiszorítják őket vagy önként kimennek onnan.

– Igen, ráadásul egy háromszög alakú kiszögelésnél, ahogy az ukrán határ benyúlik Oroszországba, onnan törtek előre. Tehát ezt az éket nagyon könnyű a talpánál levágni. És akkor bekerítik őket. Ez a veszély is fennáll. Nyilván az ukrán drónok meg a nyugati műholdak élőben jelzik, ha olyan orosz erő érkezik, amivel szemben már nincs értelme védekezni, illetve az évek óta kiépített védelmi állásaikba tudnak az ukránok visszavonulni. Az is látszik, hogy az orosz vezetés nem is igazán tudja, hogy hirtelen mit lépjen erre. Bagatellizálja a történteket. Valószínűleg már mennek a csapatok, de ez ugyanolyan történet, mint a Prigozsin-puccs.

Az is rávilágított arra, hogy nagy arányban van az ukrán fronton lekötve az orosz haderő.

Tavaly nyáron pár ezer emberrel Prigozsin is majdnem ezer kilométert masírozott keresztül Oroszországon, és nem ütközött erősebb ellenállásba. Kicsit olyan ez a helyzet, mint 1917-ben, amikor elvileg több millió orosz katona tartotta a frontot, és mégis volt egy márciusi forradalom, meg egy októberi hatalomátvétel. Pár ezer fegyveressel meg lehetett buktatni az elvileg több millió katonának parancsnokló kormányzatot, mert alig volt katona a hátországban.

– Felkészülhetünk a közeljövőben hasonló meglepetésszerű ukrán akciókra?

– Nem valószínű. Hadműveleti szempontból egyszer lehet megcsinálni, mert innentől kezdve nyilván az oroszok is komolyabb erőket fognak előrevinni a határhoz,

ami viszont részben tehermentesíteni is fogja a kelet-ukrajnai frontszakaszt.

Tehát még egy ilyen blamát sem az orosz hadvezetés, de személyesen Putyin sem engedhet meg magának. Ha mégis, akkor tényleg igaz az, hogy az oroszok semmiből nem tanultak, de én ezt nem gondolom. Most azért az ukránok is ellőtték a puskaporukat. Amit biztosan tudunk, hogy nagyon komoly humánerőforrás-hiánnyal küzdenek, tehát kevés az ember. Én nem hiszem, hogy még egyszer több mint tízezer embert ki tudnak vonni, pihentetni, kiképezni, titokban felvonultatni. Most már azért az oroszok is jobban fognak figyelni. Ha nem, akkor meg is érdemlik.

– Fognak hullani fejek?

– Valószínűleg igen, mert Putyin tévedhetetlen és csalhatatlan, a katonákat mindig a legkönnyebb leváltani. De az is egyfajta kritika, hogy a védelmet a Föderációs Biztonsági Szolgálat irányítja. Részben kommunikációs csíny is, hogy hát itt nem igazi katonai betörésről van szó, ezek itt csak terroristák, meg bűnözők, meg mit tudom én, minek nevezik őket, de nyilván ebben az is benne van, hogy a nagy vezető bizalma megingott a katonákban. Megint belebegtették, hogy Geraszimov talán már megbukott, de ezt 2022 áprilisa óta lebegtetik, és még mindig a helyén van. De biztos, hogy hullani fognak a fejek, mert hát Oroszországról van szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nincs csodaszer” - az Orbán-kormány irtózatos pénzeket költött családtámogatásra, de csak a társadalmi különbségeket növelte
6040 gyerek született júniusban, ami példátlanul alacsony. Az orbáni családtámogatásról ennek apropóján egy demográfus mondta el a véleményét.


Mindössze 6040 gyerek született júniusban Magyarországon, ami történelmi mélypontnak számít. Történt ez annak ellenére, hogy a kormány büszkesége a családok támogatása. Az ellentmondásról a 24.hu Tóth G. Csaba demográfus-közgazdászt, a HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézet munkatársát kérdezte.

„A nagyon rossz adatokat önmagukban nem érzem tragédiának, ahogy a nagyon jókat sem érezném mennyországnak. A mostani alacsony termékenységi számokból önmagában még nem érdemes komoly következtetéseket levonni, több jel is arra utal, hogy ez akár átmeneti is lehet. Tény viszont, hogy ha a 45 éves nőket nézzük, akkor az egymást követő generációkban az átlagos gyerekszám hosszú idő óta folyamatosan csökken”

– mondta Tóth. Szerinte ezek a fő okok az idei alacsony számok mögött:

• egyre kevesebb a szülőképes korú nők száma, ráadásul a termékenységi arányszám is bezuhant, most 1,36-on áll;

• a 2019-ben bevezetett kormányzati intézkedések miatt sokan hamarabb vállaltak gyereket, ennek utólagos következménye is lehet a mostani bezuhanás;

• gazdasági válságok idején általában is kevesebb gyerek születik.

Tóth szerint „nincs csodaszer” a visszaesés megállítására. Nem tartja reálisnak Orbán Viktor 2030-as jóslatát arról, hogy a jelenlegi 1,36 helyett 2,1 lesz a magyar nőkre vetített termékenységi arányszám.

A lap felidézi, nemrég egy másik demográfus, Kapitány Balázs számolta ki, hogy az Orbán-kormányok 4500 milliárdnál is többet költöttek családtámogatásra. Kapitány szerint ráadásul a támogatásokkal jórészt csak az eleve tehetősebb családok tudtak élni, így ami növelte a társadalmi különbségeket. Tóth G. Csaba erről azt mondta, szerinte „más kérdés”, hogy kiket céloz egy támogatás, vagy hogy a társadalom melyik rétegeiben szeretne több születést elérni. Úgy látja, inkább az az orbáni családpolitika hibája, hogy nem tisztázott, hogy a családok anyagi helyzetén vagy a termékenységen akar valójában javítani.

„Komoly probléma, hogy ma nem születik meg annyi gyerek, amennyit a nők és a férfiak szeretnének. Ma Magyarországon ez a szám valahol 2–2,5 körül van, azaz ennyi gyereket szeretnének a fiatalok. Az államnak ezt kellene segítenie elérni, mert most ennél jelentősebben kevesebb gyerek születik meg”

– fogalmazott Tóth. A demográfus emellett arról is beszélt, hogy szerinte érdemes a népesedési kérdést sokkal messzebbről is nézni ahhoz, hogy tisztán lehessen látni:

„Ha kicsit távolabbról nézzük, akkor az a helyzet, hogy volt egy óriási népességrobbanás. Évezredekig néhány millióan éltek a Földön, aztán [...] történt egy hatalmas népességrobbanás. Jórészt ez az oka annak, hogy ma több mint 8 milliárdan élünk a Földön. Miért tartjuk irreálisnak, ha utána van egy korrekció?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk